Hévíz a törzsvendégeké?

Tény, hogy a legnagyobb elismerés egy üdülőhelynek, étteremnek vagy szállodának az, ha évről évre visszatérnek hozzá a vendégek. Ezért a hazai és nemeztközi díjak mellett erre a legbüszkébbek azok, akik az elégedett vendégekért dolgoznak nap, mint nap.

Nem véletlen, hogy a szakemberek folyamatosan nyomon követik a visszatérő vendégek alakulását Hévízen. Egy friss, reprezentatív kutatás alapján bebizonyosodott, hogy a Hévízre látogató belföldi vendégek 82,6%-a már nem először járt a fürdővárosban, sőt 28%-uk már több mint 10 alkalommal pihent vagy gyógyult a világ legnagyobb gyógytavának a partján.

Az eredmény nem volt meglepő, mivel már 2014-ben is készült erre vonatkozóan felmérés, amiből 71,9%-os törzsvendég arány derült ki úgy, hogy a vendégek 22,5%-a már túl volt a 10. látogatásán is. Az igazi meglepetést az okozta, hogy jelentősen erősödött az elmúlt négy évben a visszatérő vendégek aránya, mindannak ellenére, hogy egyre inkább az új helyek felfedezése a trend a turisztikai piacon és folyamatosan új attrakciók nyílnak országszerte.

A visszatérő vendégek igazolják a hévíziek minőségbe és fejlesztésbe fektetett energiáit és új lendületet adnak a megkezdett munka folytatásához. A Hévízi-tó köré wellness birodalom épült az elmúlt 220 évben. Az üdülőhely sikerének titkai: minőség, folyamatos fejlesztések és megújulás, városi szintű összefogás és közös célok - áll a város marketingjéért felelős szervezet közleményében.

Forrás: Turizmus Online


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.