Megújult csarnok várja az utasokat a váci állomáson 

Megnyílt az újjáépített utascsarnok Vác vasútállomáson, ahol a napi közel 7000 utast éjjel-nappal nyitva tartó pénztárakkal várja a MÁV-START. Az állomás műemléki igényességű, teljes rekonstrukciója folyamatban van, de az utazók számára – a magasabb szintű kiszolgálásuk érdekében – már rendelkezésre áll a megszépült csarnok.
Bezárt a Hollókő Vára

Bezárt a Hollókő Vára 

Felújítási munkálatok miatt hónapokig nem látogatható a vár. Az önkormányzat célja egy autentikus, 14-15. századi várkép és várélet létrehozása, bemutatása.

Újranyílt a legendás szegedi Kass Szálló földszintje 

Eredeti funkcióját felelevenítve, vendéglátóhelyként újra nyílt csütörtökön az egykori Kass Szálló, a régi Hungária, a szegedi belváros egyik meghatározó műemlékének földszintje – tájékoztatta Gálosi Gyula, az üzemeltető cég egyik tulajdonosa az MTI-t.

Átadták Tengelicen a felújított Benyovszky-kápolnát és parkerdőt 

Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg pénteken délelőtt a Tolna megyei Tengelicen azt a Benyovszky család által épített kápolnát, amelyet a körülötte lévő parkerdővel együtt a Gyulaj erdészeti és Vadászati Zrt. újított fel saját erőből az építés századik évfordulójára.
Újra megnyílik a Citadella

Újra megnyílik a Citadella 

A szükséges műszaki felmérés lezárulásával május 17-én reggel 8 órától részlegesen újra megnyit a Citadella. A turisták megközelíthetik majd a Szabadság szobrot és közvetlen környezetét. Az Emberi Erőforrások Minisztere korábban határozatban kötelezte a Citadellát birtokban tartó használókat a terület MNV Zrt. – mint a Magyar Állam tulajdonosi jogainak gyakorlója – részére történő birtokba adására, mivel az általuk folytatott használat és hasznosítás nem felelt meg a világörökségről szóló törvényben foglalt előírásoknak.

Júniusban nyit az új dohai repülőtér 

Több éves csúszás után júniustól fokozatosan az utasok is birtokukba vehetik Katar új nemzetközi repülőtere.

Megújul a vasúti kapcsolat Belgrád és Budapest között 

A fejlesztés nem halasztható, mert jelenleg a vasút csak a kerékpárral versenyképes. 

Nyolcszázmillió forintos felújítás a körmendi Batthyány-kastélyban 

Nyolcszázmillió forintos beruházással, a Nyugat-Dunántúli Operatív Program támogatásával újítják fel Körmenden a Batthyány-kastély egy részét; az erről szóló támogatási szerződést kedden írta alá Bebes István (Fidesz), a Rába-parti város polgármestere és Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója.
Megújult gyógyászati részleg Hévízen

Megújult gyógyászati részleg Hévízen 

Átadásra került a felújított gyógyászati részleg a Danubius Health Spa Resort Hévíz szállodában. A 3,5 hónapos átalakítási munkálatok befejezése után a jelen kor igényeinek megfelelő elektroterápiás és masszázs részlegen fogadják a vendégeket.

Megújuló Várkert Bazár és a főváros új kulturális tere 

A világ száz legveszélyeztetettebb műemlék-épületeinek listájáról április 4-én lekerült a Várkert Bazár, amelynek első felújítási üteme az országgyűlési választást megelőző napokban zárult és a nagyszabású Ybl-megemlékezések keretében, bizonyos alapfunkciót tekintve már látogatható is. Ybl Miklóst méltán nevezik a nemzet építészének, és most, születésének 200. évfordulójára, végre elkészült az évtizedek óta hányattatott sorsú Duna-parti komplexum rekonstrukciója. 

Közel egymilliárd forintból szépül a debreceni Aquaticum 

„A debreceni Aquaticum Termál és Wellness Hotel**** minőségorientált szolgáltatásfejlesztése” című Európai Unió támogatásával, valamint önerőből megvalósuló projekt első üteme lezárult, megtörtént a megújult szállodai szobák műszaki átadása-átvétele, így a hiánypótlás után a napokban az első szállóvendégek is megtapasztalhatják a minőségi szolgáltatásjavulást.

Lakosztály és mozgáskönnyített szoba a nyíregyházi hotelben 

A nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Aventinus Hotel felújítására és bővítésére az Új Széchenyi Terv észak-alföldi operatív programjának 2012-es turisztikai pályázatán több mint 124 millió forint támogatást nyertek, amely a beruházási költség 70 százalékát tette ki.

Újra régi fényében pompázik a a Hotel Rába díszterme 

A Hotel Rába City Center díszterme, a Baross Terem - visszanyerve régi patináját - a magyar vendéglátás kulturális és gasztronómiai sokszínűségét megtestesítő Gundel étterem közreműködésével a napokban nyitotta meg kapuit.

Májusra teljesen megújúl az InterContinental elnöki lakosztálya 

2014. március hetedikén kezdték el az InterContinental Budapest szálloda elnöki lakosztályának teljes körű felújítását. A dunai panorámával büszkélkedő lakosztály egy teljesen új, modern megjelenést fog kapni. 

Díszburkolat és parkosítás: ilyen lesz a Határ úti metróállomás környéke 

Az év második felében megújulhat a Határ úti metróállomás környéke. A buszvégállomás átépül, több lesz a gyalogosok által használt terület, a metróállomásnál parkosított, díszmedencével tarkított, rendezett teret alakítanak ki. A busz- és villamosvégállomások akadálymentesített térkőburkolatot kapnak, eltűnik a városképet csúfító bódésor. A kivitelezői közbeszerzési kiírás a tervek szerint március végén, április elején várható. A rekonstrukció – az elkészült tervekhez szükséges jóváhagyások és engedélyek beszerzése, valamint a kivitelezői közbeszerzést követően – várhatóan júliusban kezdődhet.

Zalaegerszegre kerül a Kévekötő 

Megújul a Göcseji Múzeum Kisfaludi Strobl Zsigmond-terme, ritkaságnak számító alkotással bővül a képzőművészeti gyűjtemény, valamint monográfiát jelentetnek meg a kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész születésének 130. évfordulója tiszteletére Zalaegerszegen.

Ötletpályázat a Margit körúti közparkra 

Ötletpályázatot írt ki a beruházó Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. a volt Ipari Minisztérium budapesti, Margit körúti egykori épületének helyén létesítendő közpark funkcióira - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által alapított társaság ügyvezetője az MTI-t.

7 év után nyit újra a római Fórum egyik utcája 

Felújítás után újra megnyitották a Forum Romanum egyik utcáját. Az olasz belváros szívében fekvő utcát sokáig gaz és szemét borította, hét év után most először látogatható.

33 milliárdos útfelújítás kezdődhet 

33 milliárdból 522 kilóméternyi közutat újítanak fel a következő hónapokban, jelentette be az infrastruktúráért felelős államtitkárság.

Megújul a bicskei Batthyány-kastély parkja 

Megkezdődik a bicskei Batthyány-kastély védelem alatt álló parkjának felújítása, amelyhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közel negyedmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretein belül.

Felújítják az egri Gárdonyi házat 

Szeptember közepén - egy helyi vállalkozó bevonásával - megkezdték a jeles író Gárdonyi Géza egri házának felújítását.

Trambulin és térkő a bécsi Mariahilferen 

Megváltozik a magyarok kedvenc bevásárlóutcája Bécsben, a Mariahilfer Straße. Miután nemrégiben átadták az utca nagy részét a gyalogosforgalomnak, most megváltoztatják a burkolatot is. 

Tovább szépül a Bosnyák tér 

Folytatódik a XIV. kerületi Bosnyák tér megújítása, a beruházás második ütemében további területek újulnak meg és megépül a Páduai Szent Antal Plébániatemplom tornya.

Indulhat a Rudas Gyógyfürdő fejlesztése 

Egymilliárd forintból megújul a Rudas Gyógyfürdő déli szárnya, a beruházás teljes forrását a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. állja.

Megújul a Szilvásváradi Lovasközpont 

A Kincsem Nemzeti Lovas Program keretében hamarosan több milliárd forintból megújul a Szilvásváradi Lovasközpont és a Nemzeti Lovarda - Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint.

Megújul a bajai Duna Wellness Hotel műemlék épülete 

A „Másfél évszázad a Sugovica partján – komplex szálláshely fejlesztés a Duna Wellness Hotelben” című, DAOP-2.1.2-12-2012-0068 azonosító számú projekt megvalósítására az Új Széchenyi Terv keretében 288.414.000 forint uniós és hazai támogatást nyert a bajai Duna Kft. A teljes beruházás mintegy 412 millió forintba kerül, a 124 millió forintos önerőt a kedvezményezett finanszírozza.

Megújul a Czóbel-kúria angolkertje 

Vissza nem térítendő európai uniós támogatásból elkezdődött a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson lévő Czóbel-kúria angolkertjének felújítása.

Megújult a Hotel Charles*** 

Az 1991-ben alapított 3 csillagos budai szálloda Standard szobái új köntösben várják vendégeiket.

Felújítják a mándoki Forgách-kastélyt 

Európai uniós támogatással felújítják a műemléki védelem alatt álló Forgách-kastélyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.

Hogy kerül a vasmacska a folyosóra? 

Ünnepélyes keretek között csütörtökön nyitják meg az alsópáhoki Kolping Hotel teljesen megújult Gizella Házát.

2014 nyarára készülhet el a megújult Budapest és Esztergom vonal 

A Budapest-Esztergom vasútvonal korszerűsítése miatt április másodikán hajnaltól június 14-én éjfélig a személyszállító vonatok helyett a teljes szakaszon vonatpótló autóbuszok közlekednek - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdán az MTI-vel.

Egymilliárd forint templomfelújításra 

 A Kálvin téri református templom felújítására, valamint a Kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyház és Érseki Kincstár felújítására 500-500 millió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány a Miniszterelnökség fejezet, rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére.

Sárváron is megújul egy szálloda 

Uniós támogatásból újult meg Sárváron a Harmónia Termál Hotel - tájékoztatta Lakosi Gyula, a szállodát üzemeltető gazdasági társaság cégvezetője az MTI-t szerdán.

Megújul a siklósi vár homlokzata is 

Folytatódik a siklósi vár felújítása: a Dél-Dunántúl legnépszerűbb erődítményének 2014 őszéig tartó és elsősorban az egységes homlokzatának kialakítását célzó munkáira 400 millió forintot költenek.

Sikertörténet az Esterházy-kastély felújítása 

a fertődi Esterházy-kastély felújítását, de a Várbazár néhány hónapon belül megkezdődő rekonstrukcióját is komoly eredménynek tartja.

Felújítják a tiszavasvári múzeumot 

Megújul a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum több mint kétszáz éves műemlék épülete.

100 millió forintból újul meg a Hagyományok Háza 

A Kormány 100 millió forintot biztosít a Hagyományok Háza székhelyéül szolgáló Budai Vigadó belső korszerűsítési, felújítási munkálatainak elkezdésére – jelentette be a helyszínen tartott sajtóbejáráson L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.

Szent Korona hologramja is látható lesz az új látogatóközpontban 

Másfél milliárd forintból újulhat meg tíz nemzeti emlékhelyünk egyike, a magyarországi és európai viszonylatban is kiemelkedő történelmi jelentőségű somogyvári bencés apátság, Szent László király első nyughelye - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Megszépült a Hotel Sopron 

Közel 100 fős ünnepséget rendeztek pénteken, október 12-én, a Hotel Sopron megújulása alkalmából.

Hotel Sopron**** - 30 éve a vendégek szolgálatában 

A 2012-es év fontos szerepet tölt be a Hotel Sopron életében, hiszen idén ünnepelheti a bokrétaünnepségének 30. évfordulóját (bokrétaünnepség = amikor az építkezés során az épület legmagasabb pontja is elkészül), s egyúttal az idei évben újult meg a szálloda mind a 100 szobája.

Megújul az Esterházy-kastélyegyütteshez tartozó kiskastély Fertődön 

Jövő tavasszal indulhat az Esterházy-kastélyegyütteshez tartozó kiskastély felújítása. Ez meghatározó eleme a rekonstrukció harmadik ütemének, amely több mint egymilliárd forint pályázati támogatásban részesül a Regionális Operatív Program keretében.

Hamarosan indul a krasznahorkai vár felújítása 

A krasznahorkai tűz óta fél év telt el, de az apróbb munkálatokon kívül komolyabb helyreállításra még nem került sor a várban. Leghamarabb szeptember 17-én indulhatnak meg a restaurálási munkák - közölte a Szlovák Nemzeti Múzeum az MTI-vel.

Megújul a máriaradnai zarándokhely 

Uniós forrásból, mintegy 3,4 milliárd forintból újul meg a máriaradnai zarándokhely a következő két évben - közölte a Ferences Sajtóközpont kedden az MTI-vel.

Megújult a tatabányai városközpont 

Átadták Tatabánya felújított városközpontját vasárnap; a közösségi funkciót szolgáló fejlesztések mellett felavatták Györfi Sándor szobrászművész Árpád fejedelmet ábrázoló szobrát.

A pálmaház is megújult a turai kastélyban 

A 2011-es óratorony felújítás után, 2012 májusában elkezdődhettek a kastély másik „ékkövének”, a pálmaháznak a felújítási munkái. 

Uniós támogatással újul meg Bük belvárosa 

Európai uniós támogatással megújult a Vas megyei Bük belvárosa, a beruházás részeként vasárnap felavatták a megújult Eötvös parkot. A felújított parkot vasárnap délután Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át.

2013 tavaszán indul a gyulai kastély rekonstrukciója 

A gyulai önkormányzat 1,995 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretéből a gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély felújítására, a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság a napokban hozott döntést a projekt támogatásáról - jelentette be Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester hétfőn sajtótájékoztatón Gyulán.

Nem fog leszakadni a Lánchíd 

Akár már 2015-ben megkezdheti a Lánchíd felújítását a BKK Közút Zrt., miután jövőre döntenek a munkálatokról és azok költségeiről – tudta meg kedden az InfoRádió.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!