A nyári időszak kihívást jelent, hiszen az éves utasforgalom akár egyharmada ebben a három hónapban koncentrálódik. A megfelelő utasélmény biztosításában a repülőtér-üzemeltető mellett fontos szerepe van a légitársaságoknak, a földi kiszolgálóknak, a hatóságoknak és a légiforgalmi irányítóknak is, akik csak szoros együttműködésben, megfelelő információáramlás mellett tudnak gyorsan és hatékonyan, az utasok biztonságát szem előtt tartva reagálni, a késések esetét is beleértve.
A komplexitás mellett azt is fontos kiemelni, hogy a repülőtéri szolgáltatásokat külső tényezők, például az időjárási körülmények is befolyásolhatják, ami akár késésekhez vagy járattörlésekhez is vezethet.
Ezért a Budapest Airport (BA) fontosnak tartotta, hogy az idei nyárra a többi partnervállalattal közösen, szoros együttműködésben készüljön fel.
Fotó: Budapest Airport
Az érdekelt felekkel fenntartott aktív párbeszéd, a közös problémafeltárás, a pontos tervezés, valamint a megfelelő erőforrások biztosítása segíteni fogja az idei nyár utasforgalmának lehető leggördülékenyebb lebonyolítását. A felek rendszeres szakmai egyeztetések alkalmával adnak egymásnak visszajelzést, hiszen a komplex légiközlekedési folyamatok fejlesztése, a körülményekre való gyors reagálás csak a folyamatban részt vevő valamennyi szereplő jelenlétével és aktív hozzájárulásával lehetséges.
A BA és a HungaroControl stratégiai együttműködésének keretében tizennyolc területen indított el olyan projekteket, amelyek – közvetlenül vagy közvetve – az utasélmény és a szolgáltatási színvonal javítását célozzák.
Technológiai és infrastrukturális fejlesztések
Folyamatban van a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető forgalmi híd és a ki-és beszállásra használt terület felújítása, amelynek eredményeképp a terület hosszú távon is alkalmassá válik a növekvő forgalom biztonságos kiszolgálására.
Fotó: Budapest Airport
Nemzetközi trendek a nyári járatkésések hátterében
A légiutasok száma jellemzően a nyári hónapokban tetőzik, amikor a menetrend szerinti járatok mellett akár háromszorosára nőhet a charter gépek száma is, tovább telítve az egyébként is terhelt európai légteret.
Egy olyan komplex folyamatban, mint amilyen a légiközlekedés, a repülőtér hatáskörén kívülálló tényezők is fennakadást, lassulást okozhatnak.
Ilyen tényező lehet például egy műszaki meghibásodás, egy repülőgép személyzetének elérhetősége, vagy épp az időjárás. Egy zivatarlánc kialakulása esetén is elsődleges szempont az utasok biztonsága, ezért ha az időjárás veszélyt jelenthet a légiközlekedésre, a repülőgépek kiszolgálását, illetve a fel-és leszállásokat ideiglenesen leállíthatják. Egy-egy leállás mind a járatot indító, mind az azt fogadó légikikötő esetében a késések feltorlódásához, átvételéhez vezethet, és általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy repülőgép, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére.
Az utasok támogatása késések esetén
A Budapest Airport tavaly nyáron az utasok támogatására segítőpontokat hozott létre a 2. Terminál A és B oldalán is, amelyek az idei nyáron is rendelkezésre állnak majd. Elsősorban ezeken a területeken biztosítják a járattörlések vagy késések miatt a repülőtéren várakozó utasok gyors tájékoztatását, valamint szükség esetén ételt, italt, higiéniai termékeket, a kisgyermekeseknek pedig bébiételt biztosítanak. A BUD:carezone névre keresztelt területen az utasok minden, számukra hasznos elérhetőséget és tudnivalót megkapnak.
A repülőtér kék mellényt viselő személyzete pedig egész évben az utasok rendelkezésére áll, mind a segítőpontokon, mind pedig a terminál egyéb területein.