A megállapodás értelmében a felek együtt dolgoznak egy olyan foglalási rendszeren, ahol a repülőjegyekhez Uber-utalványokat is fel lehet használni repülőtéri transzferre vagy városi utazásra. Emellett a légitársaság és a technológiai vállalat azt is vizsgálja, hogy meghatározott utasok számára lehetővé tegyék az Uber-járatok előzetes biztosítását a repülőtér és az indulási vagy érkezési cím között.
Fotó: Emirates
A partnerség célja az is, hogy az Egyesült Arab Emírségekben élő Skywards-tagok Uber-használatuk során mérföldeket gyűjthessenek, illetve azokat Uber-applikációs kreditekre vagy utalványokra válthassák be. A rendszer bevezetését a későbbiekben a légitársaság a globális hálózatának további piacaira is kiterjeszthetik.
Az együttműködés a logisztikai területre is kiterjed.
A felek vizsgálják annak lehetőségét, hogy a személyszállító technológiai vállalat fejlett technológiai platformját és szállítópartnerekből álló hálózatát bevonják az Emirates Courier Express kézbesítési szolgáltatásainak „utolsó kilométeres” optimalizálásába, ezzel is növelve a hatékonyságot és a vásárlói elégedettséget.
Az együttműködés kereskedelmi, technikai és hűségprogram-integrációs részleteit a következő hónapokban véglegesítik. A két vállalat a jövőben közös marketingkampányokkal is támogatja majd az új szolgáltatások bevezetését.