Megújul a bajai Duna Wellness Hotel műemlék épülete

A „Másfél évszázad a Sugovica partján – komplex szálláshely fejlesztés a Duna Wellness Hotelben” című, DAOP-2.1.2-12-2012-0068 azonosító számú projekt megvalósítására az Új Széchenyi Terv keretében 288.414.000 forint uniós és hazai támogatást nyert a bajai Duna Kft. A teljes beruházás mintegy 412 millió forintba kerül, a 124 millió forintos önerőt a kedvezményezett finanszírozza.

A fejlesztés során a másfél évszázados műemlék épület kívül-belül megújul, emelkedik a meglévő szolgáltatások színvonala, új szolgáltatások jönnek létre, a szálloda szobái 3 és 4 csillagosak lesznek. A munkálatok várhatóan 2014 nyarára lezárulnak.

Az uniós és hazai támogatásból, valamint saját forrásból finanszírozott beruházás nem csak a Duna Kft. számára fontos, hanem a városnak is, hiszen ez Baja egyetlen szállodája, ezért a fejlesztés a környék komplex turisztikai vonzerejére és versenyképességére is kiemelkedő hatással bír.

A projekt a szálloda fő szárnyának teljes felújítását tűzte ki célul. Ennek keretében átépítésre és részben felújításra kerül az itt található valamennyi vendégszoba - 19 darab – a főszárny összes folyosója, a lépcsőház, megújul a bejárat, az előtér és a recepció is. A Duna Wellness Hotelben a jövőben 3 és 4 csillagos szobák egyaránt lesznek. Az átépítések tágasabb, igényesen berendezett szobákat, megújult közösségi tereket, magasabb komfortfokozatot eredményeznek, a vendégek igényeinek megfelelően. Az épület lapostetős része felett két szinten emelet ráépítés történik, így 4 új szoba alakul ki. A vendégszobák több mint fele klimatizált lesz.

Az étteremben a felújítás során a stukkós mennyezet megmarad ugyan, de az oldalfalak hangulatelemekkel történő ellátásával, a belső nyílászárók cseréjével, felújításával, az igényes burkolatokkal és új berendezéssel a vendégtér új arculatot kap. Az étterem új elnevezése „Pacsirta” lesz, annak emlékére, hogy az épületben forgatták 1963-ban a „Pacsirta” című film több jelentét, Páger Antal és Tolnay Klári főszereplésével. A vendégtérben egy Páger Antal emlékasztal is helyet kap.

Az étteremhez kapcsolódóan megtörténik az oldalterasz téliesített beépítése az étterem teljes szélességében és közvetlen összekapcsolási lehetőséggel. Itt jön létre egy új szolgáltatás, a „Nemzeti Kávéház”, egy hagyományokhoz hű, klasszikus kávézó. A név a műemlék épület történelmét eleveníti fel, hiszen a múlt század közepéig a szálloda és az akkori kávéház is „Nemzeti” néven üzemelt.

A főterasz és a szabadon maradó oldalterasz új burkolatot kap, megtörténik a régi műkő korlát cseréje, megújulnak az árnyékolók. A főterasz főbejárat felőli kétharmad része az étterem teraszaként funkcionál majd, a Sugovica felőli egyharmad főterasz az újonnan épülő „Nemzeti Kávéház”, a szabadon maradó oldalterasz pedig a Bartók és Türr termek tartozéka lesz.

A fejlesztés során a vendégek igényeinek megfelelően újul meg a wellness részleg is, amelynek mintegy 53 négyzetméterrel bővül az alapterülete, megtörténik a gőzkabin áthelyezése és bővítése, jakuzzi kialakítása és egy természetes fénnyel megvilágított pihenő kiépítése.

A műemlék épülethez méltó és igen látványos lesz a külső felújítás. A teljes épület hőszigetelést és nemesvakolatot kap. A kialakítás során a kedvezményezett saját erőből a családbarát környezet megteremtésére törekszik. A teljes kivitelezés a tervek szerint 2014 nyarára lezárul.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.