Tudta, hogy a szomszédunkban lesz az európai Yellowstone park?

Tudta, hogy a szomszédunkban lesz az európai Yellowstone park? 

Romániának óriási ambíciói vannak, hogy egy hatalmas új vadonrezervátumot hozzon létre Európa szélén, és már nagy lépéseket tett a megvalósítás érdekében - írja a Privátbankár.
Madrid: 2024-ben is kiemelt jelentőségű a városnak a turizmus

Madrid: 2024-ben is kiemelt jelentőségű a városnak a turizmus 

Madrid jövőre is vezető turisztikai úti célként kíván szerepelni. Az online területen elért indexe 85,6 százalék, ezzel Európa negyedik legjobban értékelt városa Barcelona, Párizs, Milánó és London előtt.A turisták több mint 94 százaléka repülővel érkezik a spanyol fővárosba.  
285 ezer látogatóval zárt az idei Velencei Biennále

285 ezer látogatóval zárt az idei Velencei Biennále 

A biennále kiállításaira és programjaira ellátogatók között idén is jelentős - mintegy 38 százalék - volt a fiatalok és diákok aránya - emelte ki a magyar részvételt szervező, budapesti Ludwig Múzeum által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.
Adventi vásár Zágrábban

Adventi vásár Zágrábban 

Sokan nem is hallottak róla, pedig szerepel a világ legjobb karácsonyi vásárainak előkelő listáján -megelőzve Bécset, Londont és Párizst is. Idén december 2-a és január 7-e között várja a látogatókat az Advent Zágrábban karácsonyi vásár rengeteg látnivalóval és programmal. 
Hol síeljünk? És mennyiért?

Hol síeljünk? És mennyiért? 

Gőzgombóc-infláció és hóhelyzet - mekkora pénztárcával induljunk nyugat felé, ha síelésre adjuk a fejünket?
Nemsokára riói karnevál

Nemsokára riói karnevál 

A fesztivált 2024. február 09. és február 17. között rendezik meg Rio de Janeiróban, a világ egyik legszebbnek tartott városában. A Sambadrome, a karnevál központi helyszíne, ez idő alatt a Föld legnagyobb bulijának ad otthont.
Különleges ízek és élmények a fedélzeten

Különleges ízek és élmények a fedélzeten 

A tenger mellett a Daniel Boulud nevével fémjelzett fine dining étteremben sosem kóstolt ízvilággal koronázhatják meg a napot a vendégek, akik magas színvonalú élő műsorokkal és számos programmal tölthetnek egy feledhetetlen, romantikus estét.
Az Etna megint lávát köpköd, hamarosan kitörhet

Az Etna megint lávát köpköd, hamarosan kitörhet 

Riasztás előtti fokozatba emelték az Etna vulkánkitörése miatt a készültséget, jelentette be hétvégén a szicíliai katasztrófavédelem.
Adventi vásárok Ausztria-szerte

Adventi vásárok Ausztria-szerte 

A magyarok által is nagyon kedvelt ausztriai adventi és karácsonyi vásárok teljes listáját közreadjuk. Bőséges a választék, nehéz lesz a választás idén, hogy melyikre induljon nézelődni, vásárolgatni, forralt borozni barátokkal, családdal, ismerősökkel.
Vízummentesség a Kínába beutazó EU-s polgárok számára

Vízummentesség a Kínába beutazó EU-s polgárok számára 

Az intézkedés december 1-jén lép életbe, és egyelőre egy évig lesz érvényben, adja hírül az euronews.com tudósítása.

Idén is díjazták a világ legjobb síterepeit 

2023-ban a franciaországi Val Thorens kapta meg a "Világ legjobb síterepe" címet a World Ski Awards-on. Európa legmagasabban fekvő téli üdülőhelye egyedülálló elhelyezkedésével, lélegzetelállító atmoszférájával a síelés legjavát nyújtja az odalátogatóknak, minden értelemben.

Fehér homokkal és 25 fokos tengervízzel vár az "új Maldív-szigetek" 

Omán mellett számos meggyőző érv szól köztük az is, hogy jóval közelebb van, mint a télen népszerű nyaralási helyszínek többsége, átszállás nélkül, alig 7 órás repülőúttal elérhető az úti cél.

Magyar csoport venne spanyol vonatcéget 

Nem örültek a potenciális magyar vevők annak, hogy a spanyol lapokban, majd a madridi tőzsdén is híre kelt, hogy a Talgo vasútgyártó céget magyarok vásárolhatják fel. Amikor egy ilyen ügyben nem zárnak jól az informális csatornák, annak több oka is lehet: valaki meg szeretné hiúsítani az üzletet, más befektetőt szeretne azzal, ha kiteszi a kirakatba az eladási szándékot, vagy felhajtaná az árat.

Újabb szigorítás a csomagolóanyagok használata esetén 

Az EU szakértői még rátesznek egy lapáttal a csomagolás újrahasznosítására területé. Pedig eddig sem volt könnyű betartani azokat az előírásokat, amelyeket be kell tartani mindenkinek - a környezet megóvása érdekében.

Két ülőlift épül a szlovén síterepen 

Óriási változásokat találunk idén a magyar síelők körében is jól ismert szlovéniai Goltén. Nyáron már elkészült a kalandpark, télre pedig két darab négyszemélyes ülőlift váltja le a korábbi lassú és alacsony kapacitású felvonókat a síterepen.

Újturizmus felsőfokon 

Bemutatták Felső-Ausztria új turizmusstratégiáját. Több mint 300 fős szakmai közöség előtt a Linz Arena rendezvénytermében egész estét betöltő showműsor keretében prezentálták a közel egyéves összegző munka eredményeként elkészült felső-ausztriai turizmusstratégiát. 

Holland mintára épül kerékpárút Bécsben 

Holland mintára építik újjá Bécs egyik legfontosabb kerékpáros útvonalát, amely Ausztriában is minőségi ugrást jelent majd. Több zöld, több hely a gyalogosoknak, forgalomcsillapítás és nagyobb biztonság - a bécsi főpályaudvart a belvárossal összekötő kerékpárutat, az Argentinierstraßét évente több mint egymillióan használják.

A Rolling Stones észak-amerikai turnéra indul tavasszal 

Az eredeti felállásból mindannyian 80 év körüliek, de kor ide, kor oda, egy új albumanyagot állítottak össze, amit a turné állomásain mutatnak majd be.

Két pulykának már mindenképpen van oka a hálaadásra 

Joe Biden a több évtizedes hagyománynak megfelelően elnöki kegyelemben részesítette a Fehér Háznak Hálaadásra küldött két pulykát hétfőn, ezzel az ünnepi időszak nem hivatalosan kezdetét vette.

Valetta az úti célok TOP30-as listáján 

A National Geographic nemrég megjelent cikkében Málta fővárosa, Valletta bekerült a 30 legjobb úti cél közé, amelyeket az utazóknak 2024-ben meg kell látogatniuk.

Friss felmérés: Dubajba költöznének a legtöbben 

A COVID-19 világjárvány tetőpontján, már 2020-ban is érződött, hogy a külföldre költözés egyre többeket foglalkoztat, főleg azokat, akik jelentős változást szeretnének az életükben, és akiknek a munkájukból kifolyólag nem csak lehetőségük van, de szívesen is dolgoznának, telepednének le egy teljesen új országban.

Mi várható a turizmusban 2024-ben? 

Belép a mesterséges intelligencia, fontos lehet az alkoholmentes kínálat és a streamingszolgáltatók is nagy befolyásra tesznek szert - laptársunk, a Privátbankár előrejelzését olvashatják.

Szaúd-Arábia futurisztikus síközpontot épít a sivatag közepén 

A Trojena nevű szaúdi síközpont a tervek szerint évente három hónapig áll a síelők rendelkezésére, míg az év további szakaszában vízi sportokkal várja a turistákat, valamint lehetőséget biztosít a hegyi kerékpározásra is.

Az e-rollerek után a városi terepjárókat is ki akarják ebrudalni Párizsból 

Az elektromos rollerek száműzése után a SUV-ok számát gyérítené a francia fővárosban a polgármester. Referendumot hirdetett jövő februárra, amelyen a város lakói arról döntenek, emeljék-e a „sportcélú haszonjárművek” parkolási díját, számol be a hírről az index.hu nagyközönségi portál.

Gubanc a ChatGPT-nél: épp most rúgták ki a vezérigazgatót 

A ChatGPT-t megalkotó OpenAI jelentette be pénteken, hogy mostantól nem Sam Altman a cég vezérigazgatója. A helyére egyelőre csak egy ideiglenes vezetőt neveztek ki.

Varsói séta - egy hónappal a választások után 

Egy hónapja még a heves választási kampány uralta a lengyel közbeszédet. Függetlenségük kikiáltásának ünnepén, november 11-én azonban már nyomát sem láttuk a megosztottságnak. Az élménybeszámoló laptársunk, a Privátbankár oldalán jelent meg.

Val Thorens és Tignes: nyitnak az első francia síterepek 

Hétvégén Európa síelő nagyhatalmai közül utolsóként Franciaország is megkezdi az idei szezont. A hóviszonyok és a körülmények sokkal kedvezőbbek a korai években tapasztaltaknál, így a két síterep korábbra hozta a tervezett nyitását.

Végre láthatjuk a Sagrada Familia új tornyait kivilágítva 

Először világították ki a barcelonai Sagrada Familia bazilika evangélistákról elnevezett négy új tornyát a hétvégén. A munkálatok szeptemberben fejeződtek be, amikor felkerültek a csúcsdíszek a Máté és János nevét viselő tornyokra. Márk és Lukács tornyát tavaly fejezték be.

Így faragják ki jégből a Tátra első számú látványosságát 

November 17-én megnyitja kapuit a Tátrai jégtemplom a szlovákiai Ótátrafüred (Starý Smokovec) felett található Tarajkán (Hrebienok). A felejthetetlen élményt jelentő, immár 11. alkalommal felépített Jeruzsálemi Szent sír-templomot mindenki ingyen tekintheti meg.

Teljes készültségben Izland 

A Reykjanes-félszigetet továbbra is több száz földrengés sújtja, Izland azzal számolt, hogy bármelyik percben kitörhet a vulkán.

Bécs külső kerületei kerülnek a látogató-forgalom fókuszába 

Idén november 13-án került megrendezésre a Wien Tourismus éves szakmai konferenciája, amely a bécsi turisztikai és kulturális szcéna egyik rangos találkozási fóruma.

Városi pezsgést szeretőknek, bulituristáknak nem ajánlott! 

Ha viszont szereti a szinte holdbéli táj nyugalmát, a színek és alakzatok fenséges kontrasztjait, valamint a nyüzsgő emberhad helyett a slow turizmus híve - akkor Izlandot mindenképp vésse fel bakancslistája előkelő helyére! Buzássy Honóra képriportja, reméljük, meggyőzi arról, hogy mindebben messze igazunk van.

Megvan, mi okozta az üdítős mérgezést Horvátországban 

Lúgos hatású tisztító- vagy zsírtalanítószer volt abban az ízesített ásványvízben, amelynek elfogyasztása után egy férfi Horvátországban kórházba került súlyos szájüreg- és gégesérülésekkel - derült ki az igazságügyi vizsgálatokat végző laboratórium jelentésből.

Ingyenes péntek esték a bécsi Belvedere-ben 

Nyolc péntek estén át ingyen lehet megnézni a bécsi Belvedere Schau! című állandó tárlatát. A Free Friday Nights sorozat november 17-én indul és mindig egy-egy szín áll a középpontban. A programsorozat célja, hogy a saját városukban csábítsa múzeumba a helyieket.

Kitzbühel és Reiteralm: indul a szezon 

Két salzburgi síterep is bejelentette nyitást. A szezonkezdés egyrészt a hirtelen jött novemberi télnek köszönhető, másrészt a hóágyúzásnak és a tavalyról elrakott hónak. Mindkét síterep 1-1 pályával nyit.

A karácsony szigete 

Európa legkülönlegesebb adventi vásárát csak hajóval lehet megközelíteni.

Az izraeli háború az egész térségtől elriasztja a turistákat 

Még ománi utakat is lemondanak, pedig az messze van a konfliktustól.

Nagy bajba került a viharban egy óceánjáró 

Egy üdülőhajó csaknem száz utasa sérült meg egy viharban Spanyolország partjai előtt - közölte kedden a PA brit hírügynökség a Saga Cruises utazási iroda beszámolójára hivatkozva.

Így válasszunk olyan sípályát, ahol biztosan nem üt be a hóhiány 

Miután egyre több, alacsonyan fekvő sípálya bezárásáról hallani, felmerülhet a kérdés, hogy hol találunk még havat.

Ras Al Khaimah és Omán Turisztikai Hivatalainak együttműködése 

A Ras Al Khaimah Turisztikai Fejlesztési Hatóság (RAKTDA) és az Ománi Turisztikai Fejlesztési Vállalat (OMRAN Csoport) november 7-én szándéknyilatkozatot írt alá határon átívelő közös turisztikai együttműködésről Musandam kormányzóság - Omán északi része és Ras Al Khaimah emirátus között.

Kiemelkedő számokat hozott Kelet-Közép-Európa a máltai turizmusban 

2023 első nyolc hónapjában a Máltára érkező turisták száma kis híján elérte a 2 millió főt (1,986k), ami 7,4%-kal haladta meg az eddig rekordernek számító 2019-es év azonos időszakát.

Akadálymentes segélyhívók a bécsi metróban 

A világon az elsők között az összes segélyhívót akadálymentesre cseréli a metróállomásokon és a felvonókban a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien.

Szenzáció a műtárgypiacon: árverésre kerül egy Monet kép 

A világhírű francia impresszionista festő 1948 óta magánkézben lévő képe közel 3 millió euróért kellhet el az árverésen az aukciós ház szerint.

Ugyan a világ másik felén van, de lassan igazi turistalátványosság 

Ez Dél-Korea második számú városa, Busan, amely egyre több turistát vonz érdekességeivel. Laptársunk, a Privátbankár.hu megmutatta mi érdekli az egyre nagyobb számban odaérkezőket - a CNN tudósítása nyomán.

Kettő az egyben: az Uber utazási irodai szolgáltatásokat vezet be 

Az Egyesült Királyságban élő Uber-ügyfelek hamarosan az alkalmazáson keresztül foglalhatnak repülőjegyet, köszönhetően a cég által bevezetett legújabb utazási szolgáltatásoknak - adja hírül laptársunk, a Privátbankár.hu a Travel and Leisure  turisztikai szakportál információja alapján.

Ez a három város lesz Európa Kulturális Fővárosa 2024-ben 

Az Európai Unió nagysikerű kezdeményezése már 1985 óta hívja fel a figyelmet a kontinens sokszínű kulturális örökségeire. A cím minden évben más városhoz kerül, mutatjuk, jövőre mely települések kerülnek a reflektorfénybe.

Hosszú hétvégén Horvátország Velencéjében 

Digitális detox – ez volt a terv. Se telefon, se tévé, se laptop, négy napot csak kibírunk mindenféle okoseszköz nélkül. Miniszabin jártunk Horvátországban az őszutón, ráadásul még a tenger sem hűlt le, így minden nap jöhetett a fürdőzés is. Az erről szóló írás laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán jelent meg.

Megnyitott a sci-fi rajongók paradicsoma 

A Zaha Hadid Architects által tervezett épület elképesztően látványos, olyan hatást kelt, mintha egy tó felett lebegne.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!