285 ezer látogatóval zárt az idei Velencei Biennále

A biennále kiállításaira és programjaira ellátogatók között idén is jelentős - mintegy 38 százalék - volt a fiatalok és diákok aránya - emelte ki a magyar részvételt szervező, budapesti Ludwig Múzeum által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.

Mint emlékeztetnek, Roberto Cicutto, a biennále elnöke a zárás alkalmából köszönetet mondott a nemzetközi kiállítás résztvevőinek, az összes országnak és intézménynek, hogy hozzájárultak az építészeti biennálék története második leglátogatottabb kiállításának létrejöttéhez.

A kiállításon 64 ország vett részt, közülük kettő - Niger és Panama - első alkalommal szerepeltek önálló pavilonnal. A Laboratory of the Future (A jövő laboratóriuma) címet viselő központi kiállítás - melynek főkurátora a ghánai-skót építész, Lesley Lokko volt - Afrikára és diaszpórájára koncentrált, és olyan témákra reflektált, mint a dekolonizáció, a migráció és a klímaválság.

A legjobb nemzeti pavilonnak járó Arany Oroszlán-díjat Brazília nyerte el, különdíjat kapott Nagy-Britannia pavilonja, a főkurátori kiállításon a legkiemelkedőbb résztvevőnek járó díjat pedig a Alessandro Petti (Stockholm) és Szandi Hilal (Betlehem) DAAR projektje kapta. Életműdíjjal ismerték a nigériai modern művészeti mozgalom élharcosa, Demas Nwoko munkásságát.

A magyar pavilon Reziduum - The Frequency of Architecture című kiállításának fókuszában egy új múzeumi épület, a Ferencz Marcel (Napur Architect) által tervezett budapesti Néprajzi Múzeum és annak homlokzati díszítő ornamentikája állt.

A kiállítás egy hang-, tér- és fényinstallációból állt, amelyben láthatóvá váltak a különböző kulturális rétegek, a régmúlt használati tárgyaitól az új épületen és annak urbanisztikai kontextusán át a kortárs zenéig. A tárlat létrehozói Kondor-Szilágyi Mária kurátor, Ferencz Marcel építész, Z. Halmágyi Judit építész, Mátrai Péter építész-zeneszerző és Haász Ferenc világítástervező voltak - emlékeztet a közlemény.

"A biennálén idén a globális és kritikus problémák feldolgozása dominált, gyakran az építészeten túli témákra helyezve a hangsúlyt. A magyar pavilon azon kevés kiállítás egyike volt, amely egy kurrens és nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő építészeti teljesítményt és annak művészi megközelítését mutatta be, ráirányítva a figyelmet Európa egyik legnagyobb léptékű, kulturális tartalmú városfejlesztési programjára. A kiállítás három intézmény, a Néprajzi Múzeum, a Liget Budapest és a Ludwig Múzeum mintaszerű együttműködésével valósult meg" - idézi a közlemény Fabényi Julia nemzeti biztost, a kiállítást szervező Ludwig Múzeum igazgatóját.

Mint kiemelik, a magyar pavilon kiállítása idén először egy virtuális túra segítségével a múzeum honlapjáról is megtekinthető.

A Ludwig Múzeum már megkezdte a következő, a 2025. évi Velencei Építészeti Biennále előkészítését. A pályázati kiírás a múzeum honlapján érhető el; beadási határidő: 2024. február 16.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.