A Menedzserszövetség közel 15 partnerszervezete, a Szövetség elnöksége és ügyvezetése, valamint a Jelölő Bizottság elnöke, Dr. Beck György és a Bizottság tagjai, az elmúlt év díjazottjai tették meg ajánlásaikat mind a 10 kategóriában. Mint minden évben, az ajánlásokat titkosan kezelte az ügyvezetés a jelöltek tudta nélkül, és összeállították a háttéranyagokat a Jelölő Bizottság részére. A Bizottság pontozása alapján kategóriánként 3 jelölt került a Menedzserszövetség elnöksége elé, rangsorolás nélkül. Az elnökség pedig titkos szavazással döntött idén is arról, hogy kategóriánként – fél éves jelölési és döntési folyamatot követően – kik lettek a 2024-es év legkiválóbb vezetői, a legjobbak legjobbjai.
Fotó: Ajkai Dávid
A VakVarjú éttermek alapító-tulajdonosa, Semsei Rudolf vehette át a Menedzserszövetség és a Shell Hungary zRt. közös elismerését, az Év Menedzsere a Társadalomért Különdíjat a Magyar Állami Operaházban.
A magyar üzleti élet „Oscar-díját”, az Év Menedzsere Díjat idén 30. alkalommal adták át a Menedzserszövetség legrangosabb gáláján a hazai felső vezetői közösség jelenlétében. A különdíjat Istenesné Solti Andrea, a Shell Hungary zRt. igazgatóságának elnöke adta át.
Ez az elismerés gyönyörű visszajelzése annak, amit Semsei Rudolf mindig is vallott:
a közösségért tenni a gasztronómia és vendéglátás világában sem extra, hanem természetes része a munkámnak.
A díjátadó kapcsán Semsei Rudolf – akinek ez úton mi is gratulálunk, és büszkék vagyunk arra, hogy több alkalommal vele együtt dolgozhatunk, miközben imádjuk az általa vezetett vendéglátóhelyeket - ezt írta közösségi oldalára:
„Egyik nap csöng a telefonom, miközben benne vagyok egy feladatban. Egy tündéri hang emleget valami díjátadót a Magyar Állami Operaházban. Éppen át szerettem volna irányítani Nagy Csaba kollégámhoz, hogy cateringben segíthessen, amikor rádöbbentem, nem rendezvényajánlatot kell adnunk, hanem én lettem a Menedzserszövetség és a Shell Hungary közös ÉV MENEDZSERE A TÁRSADALOMÉRT KÜLÖNDÍJÁNAK 2024. évi kitüntetettje. Buday Kollárik Timea, a szövetség ügyvezetője személyesen értesített erről a rangos elismerésről, amely életem egyik legnagyobb megtiszteltetése. Azóta sem térek magamhoz.... Ez a díj számomra nemcsak egy szakmai mérföldkő – hanem egy szívből jövő visszaigazolása annak a hitvallásnak, ami az első naptól kezdve vezet: hogy a vendéglátás nem csupán üzlet, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy közösséget építsünk, értéket teremtsünk, és visszaadjunk abból, amit kaptunk.”
A díjáatdó kapcsán szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben írják, hogy a nagyszabású, ünnepi díjátadót különleges művészeti programok tették még emlékezetesebbé: színpadra lépett a nemzetközileg is elismert Recirquel Cirque Danse társulat, amely betekintést adott készülő, látványos immerzív show-jának világába, a 3 milliós YouTube-követőtáborral rendelkező Buka Péter fiatal zongoravirtuóz, a Flow vonósnégyes, valamint a Magyar Nemzeti Balett művészei is, lenyűgöző előadásukkal.
Az idei évben a tombolabevételéből származó teljes összeget a Magyar Állami Operaház tehetséggondozási tevékenységére ajánlotta fel a Menedzserszövetség.