A magyar történelemmel szorosan összefonódott lengyel história szerves része, hogy Oroszország, Poroszország és Ausztria 1772-ben és 1793-ban diplomáciai egyezményekkel megcsonkította országukat, majd 1795-ben teljesen fel is osztották maguk között. Függetlenségük kikiáltására csak 123 évvel később, az I. világháborút lezáró tűzszünet napján, 1918. november 11-én került sor, mely nap így legnagyobb nemzeti ünnepük.

Az idei évben egy meglehetősen heves választási kampány előzte meg ezt az ünnepet, a kormányalakítás azóta is húzódik. A lengyel fővárosban viszont nincs semmi külső jele a politikai megosztottságnak, legalábbis a függetlenség ünnepén ránézésre senkiről nem tudtuk megállapítani, vajon kire voksolt alig egy hónapja.

A Nowy Światon, a lengyel elnöki palotának is helyet adó varsói főutcán sétálva azt láttuk, hogy az emberek túlnyomó többsége, gyakorlatilag nullától kilencvenkilenc éves korig (de lehet, hogy efölött is) viselte a kokárdát, karszalagot, a lányok és a hölgyek pedig a fehér és piros rózsákból összeállított hajráfot, esetleg vitte a vállán a nemzet zászlaját.

Varsó egyébként hordozza a posztszocialista nagyvárosokra jellemző hármasságot: a szocreál építészetet (ide kell sorolni a belvárost korábban egyértelműen uraló, az ’50-es években épített, 230 méter magas Kultúrpalotát), a modernitást, melyet a Kultúrpalota tőszomszédságában az elmúlt években kinőtt felhőkarcolók jelentenek, illetve az archaikus építészetet, mely a városközponttól alig fél óra sétára fekvő Óvárost jellemzi.

Utóbbi városrész legegyszerűbben a Nowy Światon végigsétálva közelíthető meg. Ez az utca főleg klasszicista stílusú építészetével nyűgöz le, így két templom, valamint a Hotel Bristol nevű luxusszálló mellett itt található a Varsói Tudományos Társaság épülete a heliocentrikus világkép megalkotójának, Kopernikusznak a szobrával együtt.

Az utcán számos kávézó, étterem, söröző várja vendégeit, mi a Zapiecek nevű, lengyel specialitásokat kínáló étterembe (mely mára franchise-zá nőtte ki magát) tértünk be. A turisztikailag legfrekventáltabb helyen levő vendéglátóegységben a kilenc pirogból álló főétel 34, a sör 17, míg a vodka 12 złotyba került. Vagyis bőséges ebédet kaptunk nagyjából 5500 forintért.

Innen a Nowy Światon továbbhaladva érkezünk el az Óvároshoz, amely gyakorlatilag az összes ilyen jellegű nagyváros hasonló városrészét idézi. Ami mégis megragadó, egyben megindító, az a hely történelmi háttere. Az Óváros ugyanis – hasonlóan például a budai vagy pesti rakparthoz, valamint a budai Várhoz – a II. világháború végi varsói felkelés során nagyon súlyosan megsérült. A varsói vezetés azonban úgy döntött, hogy nem korszerű épületekkel építi újjá, hanem szinte kőről kőre rekonstruálta a szétbombázott városrészt, így nincsenek ott olyan tájidegen épületek, mint például a pesti szállodasor egynémely barna monstruma.

Az óvárosi Régi Vásártéren megtekinthető a Varsó címerében is feltűnő sellő, Sawa szobra. A lengyel főváros nevének népi etimológiája szerint a Visztulában halászó Wars beleszeretett a folyóban élő Sawa nevű sellőbe, a szobor és a címer ennek a mondának állít emléket.

Természetesen a „dwa bratanki” érzést is megtapasztaltuk: ahol megtudták, hogy Magyarországról érkeztünk, azonnal felhangzott a „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki” (szabadfordításban: „Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol s issza borát”) mondás.