Hogyan nyissuk újra turisztikai vállalkozásunkat?

Hogyan nyissuk újra turisztikai vállalkozásunkat? 

Megjelent a Magyar Turisztikai Ügynökség kézikönyve, mely az újranyitáshoz szükséges ajánlásokat tartalmazza. Az Ügynökség nyugat-európai mintákat követve és az egészségügyi szervezetek ajánlásait figyelembe véve dolgozta ki a kézikönyvet.

Egy hónap alatt 30 százalékkal nőttek a szállásfoglalások 

Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya,mondta Könnyid László, az Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán. 
Felívelés után teljesen összeomlás a magyar sikerágazatban

Felívelés után teljesen összeomlás a magyar sikerágazatban 

A koronavírus válság egyedi jellege miatt eltérő módon hat az egyes gazdasági ágazatokra. Elsőként a turizmus érezte meg a visszaesést, a bevételkiesés drasztikus volt ebben az ágazatban, írja a Portfolio.hu. A turisztikai vállalatok válságát mélyíti, hogy a helyreállás is nagyon lassú lesz, a járványhelyzet bizonytalansága miatt egyelőre nem látszik, hogy a 2020 márciusáig szépen növekvő szektor jó teljesítménye mikor térhet vissza. A Portfolio szereplőket megszólaltató körképéből az derül ki, hogy a belföldi kereslet egy része még idén helyreállhat - főleg a vidéki szálláshelyeken, a külföldről érkező vendégek viszont még hosszú ideig elmaradhatnak. Ez nagy baj, hiszen az ágazat emelkedéséhez ők adták a hajtóerőt.
Hírességekkel és séfekkel folytatódik az éttermeket segítő kampány

Hírességekkel és séfekkel folytatódik az éttermeket segítő kampány 

Tovább folytatja a Magyar Turisztikai Ügynökség a néhány héttel ezelőtt elkezdett kampányát, amelynek célja, hogy a házhozszállítás népszerűsítésével segítse a nehéz helyzetbe került éttermeket. A kezdeményezéshez több véleményvezér és ismert ember csatlakozott már, és maguk a séfek, étterem-tulajdonosok is beszélnek majd arról: az ő életükben, a munkájukban, a dolgozóik boldogulásában mit jelent a #jótettem kampány.
A korábbi támogatások többszörösét adja a fesztiváloknak az MTÜ

A korábbi támogatások többszörösét adja a fesztiváloknak az MTÜ 

Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani - jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken az MTÜ honlapján közzétett interjújában.

MTÜ: mindenáron meg kell védeni a munkahelyeket 

Mindenáron és módon meg kell védeni a munkahelyeket, mert munkavállalók nélkül nincs lehetőség a gazdaság és a turisztika gyors felállására a koronavírus-járvány lecsengése után - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Elindult a bor.hu, a magyar bor hivatalos weboldala

Elindult a bor.hu, a magyar bor hivatalos weboldala 

Elindult a bor.hu, amely letisztult képanyaggal, borrégiókat és borvidéket is bemutató térképpel, a magyar bor legfontosabb jellemzőit és tudnivalóit összegzi - közölte lapunkkal a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
Egységesen támogatják a szakmai szervezetek az NTAK-ot

Egységesen támogatják a szakmai szervezetek az NTAK-ot 

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Budapesten a Magyar Turisztikai Ügynökség és a szálláshely-szolgáltatókat összefogó hat legnagyobb szakmai szervezet a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központról.
Szent Márton-napi hagyományokat népszerűsít az MTÜ

Szent Márton-napi hagyományokat népszerűsít az MTÜ 

A Magyar Turisztikai Ügynökség őszi belföldi forgalomélénkítő kampánya részeként idén is kiemelten népszerűsíti a november 11-i Szent Márton-napi hagyományokat.

MTÜ: Népszerű úticél volt Magyarország augusztusban is 

A vendégforgalom a hazai szálláshelyeken idén augusztusban tovább növekedett, így 2019 első nyolc hónapjában a vendégek száma elérte a 8,8 milliót, ami 1,0%-os növekedést jelent 2018 azonos időszakához képest. A belföldi turizmust nagy mértékben elősegítette a SZÉP-kártyák használata; az év első nyolc hónapjában közel 21 milliárd forintot költöttek a kártyák használatával, ami 36%-os emelkedést jelent 2018 azonos időszakához képest. A magyar turizmus továbbra is jól teljesít, versenyképességét a szálláshelyszolgáltatási szektor digitalizációja is tovább erősíti.

Ezek a legvirágosabb települések az idén 

Kihirdették a 26. Virágos Magyarország környezetszépítő verseny országos győzteseit. A zsűri döntése alapján a városok között Székesfehérvár, a falvak között Orfű lett a legvirágosabb, a budapesti kerületek közül pedig az V. kerület végzett az első helyen. A versenyre idén magas számban érkeztek nevezések, összesen 333. A szervezők számos újítást vezettek be a verseny menetében. Idén először kétlépcsőssé vált a megmérettetés, így első körben területi szinten mérkőztekmeg a városok és falvak. Ezenkívül a Virágos Magyarország hagyományteremtő céllal megnyitotta kapuit az erdélyi települések előtt is, hogy a jövőben egyre többhatáron túli magyarlakta település csatlakozhasson a kezdeményezéshez

Magyarország ismét részt vesz a Gastronomika kongresszuson 

Magyarországnak idén ismét részt vesz a világ egyik legrangosabb gasztronómiai eseményén, a Gastronomika kongresszuson, a baszkföldi San Sebastiánban.

Fotópályázat az ország értekeiről 

Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására.

Könnyid László 15 év után búcsúzik az Európafittől 

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Könnyid László a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusstratégiai vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályáját. Augusztus 15-én adta át a négycsillagos hévízi Hotel Európa fit****superior szálloda vezetését utódjának, Horváth Ferencnek.

Lassan alakul a turizmuselemző állami adatbázis 

Sok szálloda nem küldi még az adatokat, de ahonnan igen, ott a külföldi szállóvendégeket lecsekkolja az idegenrendészet - írta a Napi.hu.

Könnyid László átigazol a Magyar Turisztikai Ügynökséghez 

A hazai szállodaipar egyik legbefolyásosabb tagja, Könnyid László lesz a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezérigazgató-helyettese ősztől - értesült a Napi.hu.

Újabb kedvezmények Kajlával 

A Magyar Turisztikai Ügynökség által útjára indított, kifejezetten gyermekeknek szóló kampányban soha nem látott összefogás jött létre annak érdekében, hogy a lehető legtöbb általános iskolás megismerje és családjával beutazhassa Magyarországot a nyári iskolai szünetben.

Indul a regisztráció a tavaszi-nyári forgalomélénkítő belföldi kampányra! 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) országos kommunikációs kampányt tervez 2019 májusától, amelyben szálláshelyek, vendéglátóegységek, fürdők, illetve egyéb turisztikai szolgáltatók és attrakciók aktív közreműködésére is számít. A kampány célja a belföldi turisztikai forgalom élénkítése, valamint, hogy bemutassa, Magyarország rengeteg csodát és élményt tartogat a belföldi utazók számára.

Dinamikusan nőtt tavaly a konferenciaturizmus 

Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.

Több mint száz program Pécsett 

Idén a Múzeumok Éjszakája kulturális programsorozat kiemelt országos helyszíne Pécs lesz, ahol több érdekességgel is várják a látogatókat. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) együttműködve az Emberi erőforrások Minisztériumával belföldi tanulmányútra vitte Pécsre a turizmussal foglalkozó újságírókat június 5-én, hogy már a nagy esemény előtt megismerjék a kiemelt helyszín rendezvényei. Pécsett a nagyközönséget június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján, tizenkét helyszínen mintegy száz program várja.

Skanzen is épül Csíksomlyón 

A Magyar Turisztikai Ügynökséggel partnerségben tervezi Csíkszereda önkormányzata a Csíksomlyói kegytemplom és környezete átrendezését - írta csütörtöki számában a Csíki hírlap.

INDUL A REGISZTRÁCIÓ A NYÁRI BELFÖLDI FORGALOMÉLÉNKÍTŐ KAMPÁNYRA 

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) országos, desztináció alapú kommunikációs kampányt tervez 2018. május 15. és június 30. között, amelyben szálláshelyek, vendéglátóegységek, fürdők, illetve egyéb turisztikai szolgáltatók/attrakciók aktív közreműködésére is számít. A kampány célja, hogy bemutassa, Magyarország egy négy évszakos úti cél, így a nyári főszezonban is számos rejtett kincseket tartogat a belföldi utazók számára, az ország kulturális és aktív programkínálata és élményígérete nagyon sokszínű.

Magyarországra figyel a borturisztikai világ 

Elkezdődött a világ legnagyobb borturisztikai eseménye, az International Wine Tourism Conference, Exhibition & Workshop (IWINETC) tizedik, jubileumi rendezvénye Budapesten.

Rendezvényhelyszín-adatbázist épít a Magyar Turisztikai Ügynökség 

A Meeting Planner Guide az Ügynökség keretein belül működő Magyar Kongresszusi Iroda új nemzetközi szakmai oldalán lesz elérhető, helyszíneket regisztrálni március 30-ig lehet -közölte az MTÜ.

Megújítja külpiaci tevékenységét az MTÜ 

Megújítja külpiaci tevékenységét a Magyar Turisztikai Ügynökség -adta hírül az MTI. A Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 dokumentum által meghatározott 12 legfontosabb küldőpiacra fókuszálnak, januártól két küldőpiacra, az észak-amerikai és a német területekre neveztek ki országspecialistákat.

Tervek, célok és eredmények a MISZ közgyűlésen 

Január 26-án tartották a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének éves találkozóját.

Divat, országimázs, turizmus kéz a kézben 

A Turizmus Summit 2017 rendezvény keretében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Hungarian Fashion Council (HFC) által közösen rendezett bemutató célja volt rámutatni a divat, az országimázs és a turizmus szoros kapcsolatára.

MTÜ-Google digitális turisztikai workshop már másodszor 

A Magyar Turisztikai Ügynökség a Google Magyarországgal közösen a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésére turisztikai ágazati workshopokat kezdeményezett Budapesten, valamint három vidéki helyszínen.

Turisztikai csúcstalálkozót rendez az MTÜ Budapesten 

Turizmus Summit néven hagyományteremtő céllal szakmai konferenciát rendez október 16-án a Magyar Turisztikai Ügynökség a Művészetek Palotájában. 

Ne érje be senki egy Balatonra leugrással! 

Virtuális videók barlangtúrákról, VR-szemüvegen keresztül bejárható tengerszem, NatGeo-s fotópályázat, és a hazai úti célokat a közösségi médiában bemutató ismert emberek - sosem volt ennyire gazdag digitális tartalma az országjárást népszerűsítő márkakommunikációnak. A Magyar Turisztikai Ügynökség idén nyáron Magyarország rád vár! címmel indított élményszerzésre buzdító kampányt.

A hotelek szoftvereit is bekötnék a NAV-hoz 

A Magyar Turisztikai Ügynökség azon dolgozik, hogy jövőre a szálláshelyeken futó szoftvereket bekapcsolják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerébe, ami egyszerűsítené az adminisztrációt, egyben segítené a szektor kifehérítését - tudta meg a Magyar Idők az ügynökség vezérigazgatójától.

Pesti étterem a Gourmet Fesztivál nagy újítója 

A Gourmet Fesztivál eddigi történetének legsikeresebb fesztiválján vagyunk túl, ez a látogatók számában is megmutatkozott: idén a fesztivál átlépte a 20 ezer fős álomhatárt, és mintegy 23.500 érdeklődő volt kíváncsi a legmenőbb hazai gasztrofesztiválra.

MTÜ: megújult, díjnyertes magyar stand a frankfurti IMEX-en 

Minden eddiginél nagyobb, 120 négyzetméteres standdal jelenik meg idén a Magyar Turisztikai Ügynökség az IMEX Frankfurton május 16. és 18. között. A berlini ITB-n díjnyertes magyar stand designját alapul véve egy újszerű standdal érkeztük Európa egyik legnagyobb hivatásturisztikai rendezvényére.

A kulináris innovációt díjazza az MTÜ 

A legjobb újrafelfedezett tradicionális magyar ételt készítő éttermet díjazza a Magyar Turisztikai Ügynökség az idei Gourmet Fesztiválon.

Budapest a 16. legkedveltebb konferenciahelyszín a világon 

Budapest a 16., Magyarország pedig már a 33. a nemzetközi konferenciahelyszínek világranglistáján, egy év alatt 3-3 helyet léptek előre - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Új kommunikációs igazgató a Magyar Turisztikai Ügynökségnél 

Április 28-tól új kommunikációs igazgató kezdi meg munkáját A Magyar Turisztikai Ügynökségnél Kassitzky Attila személyében.

A MÚZSA csókja mellé anyagi támogatás is jár 

Pályázaton keresi hazánk legígéretesebb kulturális úti célját a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A „Vidéki MÚZSA kerestetik – Műemlékek, Úti célok, Zseniális Attrakciók” pályázattal a verseny hazai lebonyolításáért felelős MTÜ Magyarország európai szinten is versenyképes desztinációinak értékeire és sokszínűségére kívánja felhívni a figyelmet. A győztes kétmillió forintot nyer, amelyet marketingre költhet.

Távozik az MTÜ lengyelországi külképviselet-vezetője 

Távozik a Magyar Turisztikai Ügynökségtől Hirling Bozena, az MTÜ lengyelországi külképviselet-vezetője.

Melyik lesz a legvirágosabb úti célunk? 

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny Szervező Bizottsága 2017-ben is meghirdeti az ország legtöbb lakosát megmozgató kezdeményezését.

Még két hónapjuk van a SZÉP-kártyásoknak 

Még két hónapjuk van a SZÉP-kártyák tulajdonosainak a 2015. évi feltöltésekből maradt összegek elköltésére - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség.

4,2 milliárd forint veszhet el a SZÉP-kártyákon 

Már csak két hónapjuk maradt arra a kártyatulajdonosoknak, hogy elköltsék a SZÉP-kártyájukra 2015-ben feltöltött összeget. 

Önnek hogy tetszik az MTÜ új plakátkampánya? 

Bizonyára sokaknak feltűnt már az országban járva-kelve, hogy új plakátokkal népszerűsíti a belföldi turizmust a Magyar Turisztikai Ügynökség. Utánajártunk a kampány hátterének.

Guller: cél a kétszázezres átlagjövedelem a turizmusban 

Meg kell duplázni a jövő évben a turisztikai szektorban elérhető átlagjövedelmet, ami nettó 103 ezer forint volt 2015-ben - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.

Telt ház a ProWein magyar standján 

Magyarország megújult formában mutatkozott be a világ első számú nemzetközi borkiállításán, a ProWein-on, ahol a világ legfontosabb szakemberei találkoztak. A rendezvényen a magyar közösségi standon 19 hazai borászat jelent meg a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezésében. A standon a három nap alatt mintegy háromszáz szakmabelinek tartottak vezetett kóstolókat nemzetközileg elismert szakemberek a magyar borokról.

A Dunakanyar is kiemelt turisztikai térség lehet 

Minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésére 2020-ig, a már elfogadott kormánydöntés szerint a Balatonnál 367 milliárd forint, Sopron és térségében 60 milliárd forint, a Felső-Tisza vidékén 100 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

A magyar lett a legjobb európai stand az ITB-n 

A legjobb európai kiállítónak járó díjat kapta meg a magyar nemzeti stand szombaton a világ legnagyobb idegenforgalmi szakvásárán, a berlini Nemzetközi Turisztikai Börzén (ITB).

Új vezérigazgató-helyettes a Magyar Turisztikai Ügynökségnél 

Bánhegyi Zsófiát nevezték ki a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettesének. A Magyar Telekom korábbi csoportkommunikációs igazgatója április 3-án érkezik a szervezethez.

MTÜ és Korda Stúdió: mindent a filmes turizmusért 

A Magyar Turisztikai Ügynökség, a Korda Filmstúdió és a Filmközpont Kft. (Korda Filmpark) háromoldalú együttműködési megállapodás kötött a filmes turizmus fellendítése érdekében – jelentették be február 24-én a Korda Filmstúdió és Látogatóközpont üvegtermében megtartott sajtóbeszélgetésen.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!