MTÜ-Google digitális turisztikai workshop már másodszor

A Magyar Turisztikai Ügynökség a Google Magyarországgal közösen a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésére turisztikai ágazati workshopokat kezdeményezett Budapesten, valamint három vidéki helyszínen.

A Google Magyarország 2017. áprilisában jelentette be a Digital Workshop programjának bővítését, mely idén kifejezetten a magyar kis- és középvállalkozásokat célozza. Az ingyenes képzések a digitális világ adta lehetőségek kihasználásában segítik a vállalkozásokat, amely hosszútávon a magyar gazdaság növekedését segítheti elő. Az oktatások célja mindenhol az, hogy fejlessze a digitális tudást, hiszen az internet a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb motorja, ezért fontos, hogy mind a profitorientált cégek, mind a nonprofit szervezetek, alkotók és kulturális intézmények részt vehessenek olyan képzéseken, amelyek fejlesztik a digitális tudást.

Ennek támogatására, a Magyar Turisztikai Ügynökség a Google Magyarországgal közösen a digitális kompetenciák és készségek fejlesztésére ágazati workshopokat tart. A 3 órás Digitális Turisztikai Workshopokon való részvétel, ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A Digitális Turisztikai Workshopok témái:

  • Milyen lehetőségeket rejt az internet a vállalkozások részére?
  • Hogyan lehet profitot termelni a weben?
  • Hogyan kerülhet fel a Google térképre és milyen lehetőségeket rejt a Google My Business?
  • Digitális marketingstratégia kialakítása a Google Magyarország tolmácsolásában
  • Beszédes adatok - ingyenes piackutatási eszközök
  • Esettanulmányok, példák turisztikai területről

Az ingyenes workshopokon három vidéki és egy budapesti helyszínen lehet részt venni: (A résztvevők száma korlátozott, egy workshopon 100 fő vehet részt, ezért a részvétel regisztrációhoz kötött.)

  • 2017.10.10., Budapest, Google Ground

Regisztráció: https://events.withgoogle.com/google-digitalis-workshop-mtu-budapest/

  • 2017.10.18., Balatonfüred

Regisztráció: https://events.withgoogle.com/google-digitalis-workshop-mtu-balatonfured/

  • 2017.10.26., Sopron

Regisztráció: https://events.withgoogle.com/google-digitalis-workshop-mtu-sopron/

  • 2017.11.09., Nyíregyháza

Regisztráció: https://events.withgoogle.com/google-digitalis-workshop-mtu-nyiregyhaza/

A képzéseken a kkv-k olyan kézzelfogható tudással gazdagodnak, mely lehetővé teszi számukra az internet adta előnyök eredményesebb kihasználását és ezen keresztül a valós növekedést. A digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) alapján az EU 28 tagállamainak sorában Magyarország a 21. helyen áll. A digitális felzárkóztatás segítése különösen jó lehetőség a turisztikai szektorban dolgozó vállalkozások számára is, hogy tudatosabban és hatékonyabban használják az internet adta lehetőségeket üzleti céljaik eléréséhez. A turizmus digitális átalakításának aktualitását mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO), a 2018-as szokásos éves rendezvényét – melynek Magyarország ad helyet – is e téma köré építi fel („Tourism and the digital transformation").

Forrás: Vendég & Hotel


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.