Inkább élményekre költünk, mint tárgyakra

Inkább élményekre költünk, mint tárgyakra 

A Mastercard új kutatása szerint az Egyesült Királyság, Svájc, Spanyolország és Hollandia vezetik a leglátogatottabb országok listáját. Erős fellendülés tapasztalható a költéseket illetően a hajóval, busszal és vonattal történő utazások területén a 2022 Covid óvintézkedések feloldása után. Inkább élményekre költünk, mint tárgyakra - tájékoztatta lapunkat a társaság.
Eltűnnek a mágnescsíkok a Mastercard kártyáiról

Eltűnnek a mágnescsíkok a Mastercard kártyáiról 

A Mastercard bejelentette, hogy 2024-től az újonnan kibocsátott Mastercard hitel- és betéti kártyáknak a legtöbb piacon már nem kell mágnescsíkkal rendelkezniük, 2033-ra pedig valamennyi Mastercard kártyáról eltűnnek majd.
Így áll most a világ turizmusa bankkártya adatok alapján

Így áll most a világ turizmusa bankkártya adatok alapján 

Bár az utazások fellendülése globális szinten továbbra is egyenetlen, a vizsgált országok egyötöde a belföldi repülőjegy-foglalások tekintetében visszatért a járvány előtti szint 90%-ára. 
Idén is 7 helyet javított Budapest mint küldőpiac

Idén is 7 helyet javított Budapest mint küldőpiac 

A Mastercard legnépszerűbb úti célokat listázó felmérése szerint az utazási kedv világszerte magabiztosan növekedett az elmúlt évtizedben. Ezek alapján, 2009 óta kiugró arányban, 76 százalékkal emelkedett világszerte a külföldre utazók száma.

Magyarország 7 helyet javított tavalyi eredményén 

Bangkok, London és Párizs dominanciája tovább tart a Mastercard összeállítása alapján, de Magyarország 7 helyet javított tavalyi eredményén. A Mastercard Global Destination Cities Index nevű kutatása a világ 162 leglátogatottabb nagyvárosát vizsgálta a 2017-es adatok alapján.
5,5 milliárd euróról érdemes beszélni!

5,5 milliárd euróról érdemes beszélni! 

Külföldi útjaik alkalmával az utazók egyre gyakrabban élnek az elektronikus fizetési megoldások adta előnyökkel. Ezt bizonyítja az is, hogy a Magyarországon elköltött teljes összeg mintegy 60 százalékát bankkártyával fizették az ide látogatók – közölte a Mastercard.
Ezek a legnépszerűbb úti célok

Ezek a legnépszerűbb úti célok 

Idén is Bangkok, London és Párizs lett dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak ma közzétett ranglistáján, melyet a Mastercard a külföldi látogatók száma és költései alapján állít össze évről évre, most már közel egy évtizede. Bár Budapest nem került be a Top 10-be a látogatószám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján ötödik lett, megelőzve például Moszkvát és Berlint.
A Balaton-Felvidék is a Mastercard TOP 15 listáján

A Balaton-Felvidék is a Mastercard TOP 15 listáján 

Tizenötödik helyen végzett Magyarország és a Balaton-Felvidék a Mastercard „Top Hidden Treasures” azaz „Rejtett Kincsek” listáján, amelynek összeállítása során 44 európai ország egy-egy kevésbé ismert, különleges táját rangsorolták. 
Online utazásfoglalás: gyorsabb és biztonságosabb fizetés

Online utazásfoglalás: gyorsabb és biztonságosabb fizetés 

Kényelmesebb lehet az online utazásfoglalás az Expedia.com, az Orbitz és a Travelocity utazási oldalakon, ahol mostantól a Masterpass-t is elfogadják. 
Budapest a hatodik helyen a Mastercard toplistáján

Budapest a hatodik helyen a Mastercard toplistáján 

A Mastercard Global Destination Cities Index legfrissebb kutatása szerint Budapest a hatodik helyen áll azon az európai listán, amely a 2009 és 2016 közötti időszakban a nemzetközi turistaérkezések átlag éves növekedését vizsgálja. A turistaérkezések számát tekintve a globális lista első helyét Bangkok foglalja el.

Népszerűek a digitális fizetési megoldások a közép-kelet-európai régióban 

A Közép-Kelet-Európában élők 60 százaléka már használ fizetési alkalmazásokat, a megkérdezettek túlnyomó többsége, 80 százaléka szívesebben fizetne a bankkártya helyett okostelefonjával vagy tabletjével - derül ki a Mastercard által megrendelt tanulmányából.

Kitalálja, melyik lett a világ legnépszerűbb úti célja? 

Bangkok, London és Párizs lett a dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak ma közzétett ranglistáján, melyet a Mastercard a külföldi látogatók becsült létszáma alapján állít össze évről évre. Bár Budapest nem került be a top 10-be a látogatószám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján hatodik helyezett lett, megelőzve más régiós fővárosokat, például Bukarestet és Szófiát.

Idén is nézőcsúcs volt a Soundon 

Újra beállítva a tavalyi nézőcsúcsot, 145 ezer látogató vett részt idén is a Mastercard Balaton Soundon, ahol teltházas nap is volt: szombaton, amikor Afrojack és a Faithless játszott, 35 ezren buliztak a fesztiválon.

Versenyszabályok megsértése miatt indított eljárást Brüsszel a Mastercard ellen 

Trösztellenes eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság a Mastercard ellen, mert úgy ítéli meg, hogy a bankkártya-kibocsátó megakadályozza, hogy a bankok az Európai Gazdasági Térség egy másik tagállamában található kiskereskedőtől alacsonyabb tranzakciós díjat kérjenek.

Kijött a Balaton Sound himnusza 

Elkészült a Mastercard Balaton Sound idei himnusza. A zenéjét Lotfi Begi készítette, a dalt Herrer Sára énekli. A zenével együtt megérkezett a himnusz klipje is.

Egyre több magyar fizet bankkártyával külföldön is 

Egyre több magyar utazó fizeti bankkártyával a szállásköltségeit az utazási irodában vagy az interneten, tízből nyolcan pedig el is viszik magukkal a plasztikot külföldi magánútjukra.

Budapest a 16. leglátogatottabb város Európában 

A MasterCard éves felmérése szerint London vezeti a világ legnépszerűbb úticéljainak listáját. A brit főváros után Bangkok, Párizs, Szingapúr és Dubai következik. Budapest pedig a tavalyi felméréshez képest hat helyet javítva már a negyvenedik a világ leglátogatottabb városai listáján és tizenhatodik az európai desztinációk rangsorában. 

Idén megduplázódik a saját országukban nyaraló európaiak száma 

A MasterCard az Euromonitor 2014-es felmérése alapján elemezte az utazási trendeket, amelyekből kiderül: Európa-szerte nő a saját országukban vakációzók száma. A magyarok is négyszer annyi itthoni utazást terveznek, mint  amennyiszer külföldre utaznak pihenni.

Bankkártyás fizetés: hol érhet meglepetés? 

Európában, Mexikóban, Thaiföldön és általában a turisták által gyakran látogatott helyeken könnyen tudunk fizetni bankkártyánkkal, ugyanakkor akad számos olyan ország, ahol jóformán nem létezik kártyaelfogadás. 

Nem figyelünk oda magunkra a neten 

Miközben 64 százalékunk tisztában van azzal, hogy online adatainkat a reklámkészítés során a marketingosztályok felhasználják, mégis csak 17 százalékunk védi aktívan ezeket az adatait – derül ki a MasterCard kutatásából. 

A parkolócédulához boltajánlót is ad az automata 

MasterCard – Parkeon együttműködés: új lehetőség a parkolóautomatákban

Hol lehet kártyával fizetni Zadarban? 

Külföldre utazó honfitársaink egyre nagyobb arányban használják bankkártyájukat nyaralásuk idején, hiszen a kártyás vásárlás nem csak átláthatóbb, hanem biztonságosabb és kényelmesebb is, mint a készpénzes fizetés.

Eljárást indított a Mastercard ellen a GVH 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a MasterCard Europe Sprl vállalkozással szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

Új globális fizetési rendszert jelentett be a MasterCard 

Magyar idő szerint kedd hajnalban jelentette be a MasterCard kártyatársaság új, több szempontból is nyitott üzleti modellen alapuló szolgáltatásának bevezetését. 

A magyar netezők több mint 40 százaléka vásárol is 

A MasterCard legfrissebb kutatása szerint az internetes vásárlás és az azzal összefüggő böngészés ma már a harmadik legnépszerűbb online tevékenység Magyarországon. Ennél gyakrabban jelenleg csak hírolvasás és levelezés céljából ülünk le a számítógép elé.

Új ügyfélkapcsolati vezető a MasterCardnál 

A MasterCard budapesti regionális irodájában új vezető irányítja az OTP Bank és az Erste Bank ügyfélkapcsolati feladatait.

Új üzleti vezető a MasterCard regionális irodájában 

Hemberger András (37) személyében új üzleti vezetőt neveztek ki a MasterCard budapesti irodájának élére. 

Egyre több a bankkártyás fizetés a neten 

Jelentős sikerrel zárult a MasterCard internetes bankkártyás fizetés népszerűsítését célzó kampánya: a résztvevő kereskedők számottevő online bankkártyás forgalombővülésről számoltak be.

Megnyílt a MasterCard Lounge a SkyCourtban 

MasterCard prémium bankkártyával rendelkező ügyfelek számára nyílik új, kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokat nyújtó váró a budapesti repülőtéren. A 2-es terminál SkyCourt épületének galériáján található váróban, amely a MasterCard Lounge nevet kapta, nívós környezetben, számos extra szolgáltatást díjmentesen vehetnek igénybe a magyar prémium kártyabirtokosok akár partnerük és gyermekeik társaságában.

A WizzAir is elfogad Maestro-t a weben 

A Wizz Air is beszállt a Maestro® kártyák internetes elfogadásába.

Hova utazunk és hol költünk? 

Több mint 100 utazási célpontot vizsgáló kutatást készített a MasterCard, amely szerint várhatóan a világ legnagyobb városaiba irányuló légiutas-forgalom 2011-ben 9,2%-kal, az utasok külföldi költése pedig 14,6%-kal nő. Az e téren tapasztalható növekedés meghaladja a világ GDP-bővülését.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!