Ellenőrizhessék az utcán az idegenvezetőket!

Ellenőrizhessék az utcán az idegenvezetőket!  

Caesar Éva alelnök részletes összefoglalóban tájékoztatta lapunkat a közgyűlésen elhangzottakról.
Ezeken a helyszíneken nemsokára csak helyi idegenvezető dolgozhat?

Ezeken a helyszíneken nemsokára csak helyi idegenvezető dolgozhat? 

Kedden tartotta a MIE (Magyar Idegenvezetők Egyesülete) Idegenvezetői Fórumát. Az online esemény fő témája az idegenvezetői törvény módosítása volt. A tagság Ujhelyi Istvántól azt tudta meg, miért köti a kormány a bilaterális szerződéseket a védettségi igazolványok elfogadásáról, amikor hamarosan itt az uniós vakcinaútlevél.

A következő szezon más lesz - az idegenvezetők számára 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, úgy tűnik, hogy a következő szezon más lesz, mint az eddigiek. Augusztusban az MTÜ illetékesei megkeresték a MIe és a MISZ elnökeit hogy egy több órás tanácskozás eredményeképpen az új Idegenvezetői Törvény tervezetét előkészítsék ez év végéig. De miért is van szükség új törvényre? Utánajártunk.
Havi állami apanázst a legkiszolgáltatottabb szakembereknek

Havi állami apanázst a legkiszolgáltatottabb szakembereknek 

Flashmob-ot tartottak az idegenvezetők, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét hátrányos helyzetükre. Havi állami támogatásért vagy adó- és járulékkedvezményért küzdenek

Vajon ki az Év Idegenvezetője? 

Üvegesné Weigl Tünde és Nezepa Sándor nyerték a Magyar Idegenvezetők Szövetsége (MISZ)  éves díját, miután mindketten azonos pontszámmal végeztek az első helyen - közölte lapunkkal a szervezet.
30 éve tevékenykedik: megtartotta éves közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ)

30 éve tevékenykedik: megtartotta éves közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) 

A közgyűlést Caesar Éva, a MISZ elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében emlékeztetett arra: hagyomány szerint idén lesz 30 éve annak, hogy a szövetség megkezdte tevékenységét, ám az alapító okirat és a bírósági bejegyzés 1990-ben keletkezett. Így az év során végzendő kutatómunka, fotók és anyagok gyűjtése után 2020-ban kerül sor a kerek évforduló megünneplésére.

Aki példaképe lehet az idegenvezetők minden nemzedékének 

„Az idei évben is meghirdetjük az Év Idegenvezetője díjra történő jelölést az eddigi hagyománynak megfelelően” - közölte pénteken a MISZ, Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége.
Az idegenvezető a kapocs a vendég és az utazási iroda közt

Az idegenvezető a kapocs a vendég és az utazási iroda közt 

Miért fontos az idegenvezető szerepe? Hogyan tud fejlődni? Mivel könnyítheti meg a saját munkáját? Milyen elvárásokat kell teljesítenie? A többi között ezekre a kérdésekre kaptak választ a szakemberek 03.21-én a Cityrama Utazási Iroda Idegenvezetői Konferenciáján a Bo33 Hotel rendezvénytermében.

Tervek, célok és eredmények a MISZ közgyűlésen 

Január 26-án tartották a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének éves találkozóját.
Molnár Attila: a maximalizmusból nem szabad engedni

Molnár Attila: a maximalizmusból nem szabad engedni 

Molnár Attila 25 éve van a pályán, de még mindig legalább annyira szereti csinálni, mint a legelején. Szerinte a szakmában a legfontosabb a maximalizmus, az alázat és az összefogás. 

A MISZ kihirdette ki lett az Év Idegenvezetője 2017-ben 

A tíz idegenvezetőre beérkezett érvényes jelölésre több mint 2000 érvényes szavazat érkezett az elégedett utasoktól, kollégáktól és idegenforgalmi szakemberektől. Dicséretet kaptak szaktudásukért, az utasok iránti empátiáért, magas színvonalú ismereteikért és lexikális tudásukért.

Ki lesz az év idegenvezetője? 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége ezennel közzéteszi a 2017-es Év Idegenvezetője pályázatra érkezett tíz érvényes jelölést!

Idegenvezetés: egyetért a minimumtarifával a MISZ  

Így vélekedik a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége az idegenvezetői díjazásról szóló ajánlásról.

Ki legyen az Év Idegenvezetője? 

A MISZ olyan idegenvezetők jelölését várja, akik a 2017. évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és ezzel hozzájárultak a magyar turizmus eredményeinek növeléséhez és  színvonalának emeléséhez.

Ajkára és Pápára viszi az idegenvezetőket a MISZ 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége 2017. április 19-én, szerdán buszos kirándulást szervez Ajkára és Pápára. A kirándulásra nem csak a MISZ tagjait várják.

MISZ-közgyűlés: új elnök, tagbővítés és az Év Idegenvezetője 

Január 27-én tartotta éves tisztújító közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége a Márványmenyasszony étteremben. A közgyűlésen megválasztották az új elnökséget, bejelentették az Év Idegenvezetője pályázat eredményét, és megvitatták a jövőbeli célokat.

Januárban lesz a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének közgyűlése 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) megalakításának 28. évében, 2017. január 27-én tartja éves közgyűlését, amely egyben tisztújító közgyűlés is lesz.

„Javíthatatlan optimisták vagyunk” - megalakult a Magyar Idegenvezetők Egyesülete 

14 alapító indította útjára 2016 november 10-én, a december 6-án bejegyzett Magyar Idegenvezetők Egyesületét (MIE). A munkába nagy lendülettel belevágó egyesület széles körű szakmai összefogást kezdeményez.

Idén is keresik az Év Idegenvezetőjét 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége olyan idegenvezetők jelölését várja, akik 2016-ban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és ezzel hozzájárultak a magyar turizmus eredményeinek, színvonalának növeléséhez.

MISZ-közgyűlés: napirenden a turistabuszok és a nyitás a fiatalok felé 

Január 28-án tartotta közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ), az eseményen fontos téma volt az idegenvezetők számára ingyenes múzeumi belépő és a tagok gyakoribb találkozója is.

Januárban lesz az idegenvezetők szövetségének közgyűlése 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) 2016. január 28-án, csütörtökön 10:00 órától 17:00 óráig tartja éves közgyűlését.

Az Év Idegenvezetője kerestetik! 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) várja a jelöléseket a 2015. Év Idegenvezetője címre.

Intézkedést vár a MISZ a jogosulatlan idegenvezetők terjedése ellen 

Az idegenvezetők jelzése szerint már a japán csoportoknál is feltűntek olyan irodák, akik nem kérnek magyar idegenvezetőt, hanem a saját csoportkísérőjük tartja a budapesti városnézést.

Közgyűlést tart a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ)2015. január 26-án, hétfőn, 10:30 órától 17:00 óráig tartja éves közgyűlését.

Az idegenvezetők szövetsége is ott lesz az Utazáson 

A remek hírt a MISZ közölte szerdán.

Közgyűlést tart az idegenvezetők szövetsége is 

2014. január 22-én, szerdán 10:00 órától 17:00 óráig tartja 2013. évről beszámoló közgyűlését a MISZ, Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége, melyre meghívja a tagokat, idegenvezetőket és vendégeit.

Januárban újra MISZ Közgyűlés 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége 2014. január 22-én, szerdán 10:00 órától 17:00 óráig tartja éves közgyűlését, melyre a MISZ tagokat, idegenvezetőket és vendégeket várnak a szervezők.

Idén is keresik az Év Idegenvezetőjét 

Idén is keresik az Év Idegenvezetőjét

Nem érdekes Budapest turizmusa? 

Számos neves szakmai szövetség összefogott és néhány nappal ezelőtt "Horror városnézésre" invitálta a turizmus fejlesztéséért felelős kormányzati és fővárosi döntéshozókat, a szaktárca felelős munkatársait, a Főpolgármesteri Hivatal vezetőit, a Fővárosi Közgyűlés képviselőit, és a turizmus működtetésével megbízott cégek képviselőit. 

Állítsák meg a budapesti turizmus bevételeinek drasztikus csökkenését! 

A turizmusban érintett szolgáltatók tőkéjüket és szaktudásukat fektetik a szakmájukba, és a hazánkba látogató külföldi vendégek elégedettségét kamatoztatva igyekeznek biztosítani saját maguk és az ország gyarapodását. Ez a szolgáltatói kör és szövetségeik most erőteljes szakmai üzenettel hívják egy platformra, felelősségteljes együttműködésre a turizmus fejlesztéséért felelős kormányzati és fővárosi döntéshozókat. Alább az általuk megfogalmazott nyílt levél olvasható teljes terjedelmében: 

Az idegenvezetők érdekében tárgyaltak 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének (MISZ) elnöksége az idegenvezetők érdekében tárgyalásokat folytatott Dr. Rétváry Bence államtitkárral, Vitézy Zsófiával, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetőjével, valamint Dr. Horváth Viktóriával, a turisztikai helyettes államtitkárral.

Szilvia, az idegenforgalmi reménység 

Varga Szilvia kapta az idén az Év idegenforgalmi reménysége díjat.

Évtizedes problémákat is megvitattak az idegenvezetők közgyűlésén 

Január 28-án a Hotel Visegrádban tartotta éves közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ)

Felhívás: MISZ Közgyűlés 

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége 2013. január 28-án, hétfőn 10:00 órától 16:00 óráig tartja közgyűlését.

Ki lesz az Év Idegenvezetője? 

Idén is odaítéli a legjobb idegenvezetőnek járó díjat a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége, közölte lapunkkal a Szövetség.

Vajon kapnak-e majd kötbért az idegenvezetők lemondott munkájukért? 

Február 29-én került aláírásra a MUISZ, Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége és a MISZ, Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége által az Etikai kódex, mely az utazási irodák és idegenvezetők együttműködésének szabályait rögzíti. A kódex meghatározza az idegenvezetők feladatait, alapvető viselkedési normákat, melyek tulajdonképpen egybeesnek az idegenvezető tanfolyamokon tanítottakkal. Ennél sokkal érdekesebb az, ami a két fél zsebére megy, és korábban nem lett sehol sem meghatározva.

Tisztújító közgyűlés a MISZ-nél 

Január közepén tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Idegenvezetők Szövetsége, amelyen Bálint Zoltán, a szövetség elnöke  immár negyedszer nyerte el a tagság bizalmát.

Megállapodás születhet az idegenvezetők minimális munkadíjairól? 

Együtt állapíthatják meg az idegenvezetők és hazai utazási irodák az idegenvezetők legalacsonyabb napidíjait - hangzott el a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) 2012-es közgyűlésén Esztergomban.

Meghívó MISZ közgyűlésre 

2012. január 18-án, szerdán 10:00 órától 18:00 óráig tarta 2012. évi közgyűlését a MISZ, melyre a tagokat és vendégeiket szeretettel meghívják. A közgyűlés az esztergomi Prímás Pincében és Turisztikai központban kerül megrendezésre.

Továbbra sincs ingyen múzeum az idegenvezetőkenk 

Idegenvezetők részére a múzeumi belépők ingyenességét még nem sikerült elérni - közölte a Turizmus Online-nal a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ).

Nem emeli tagdíját az idegenvezetők szövetsége 

2006 óta nem emelte tagdíját a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ), és ez nem változik idén sem, 7000 forint marad az éves tagdíj összege.  Munkatársunktól

Uniós elnökségről az idegenvezetők közgyűlésén 

Hogyan vehetnék ki az idegenvezetők részüket az uniós elnökségből? - merült fel a kérdés a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) hétfői közgyűlésén. Munkatársunktól

Ismét idegenvezető szövetségi közgyűlés 

Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) 2011. január 17-én, hétfőn, a Telkiben található Globall Football Park & Sporthotelben.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!