Januárban lesz a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének közgyűlése

A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) megalakításának 28. évében, 2017. január 27-én tartja éves közgyűlését, amely egyben tisztújító közgyűlés is lesz.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A közgyűlést Buda egyik népszerű éttermében, a Márványmenyasszony Étteremben tartják, amely a Krisztinaváros hagyományait őrzi a XVII. század óta.

A közgyűlésen bemutatják az Év Idegenvezetője 2016 verseny győzteseit, valamint újabb négy évre megválasztják a szövetség vezetőségét, elnökségét.

Napirend:

9:30-tól regisztráció

10:00 órakor a létszám, határozatképesség megállapítása, közgyűlés megnyitása.

A levezető elnök és a jegyzőkönyvvezető megválasztása

10:00 – 10:15 elnöki beszámoló

10:15 – 10:30 beszámoló a gazdálkodásról, 2017. évi költségvetés

10:30 -11.00 A beszámolók, a mérleg és a költségvetés, valamint a 2017. évi tagdíj elfogadása

11:00 – 11:30 Az Év Idegenvezetője pályázat eredményének bejelentése

Az Év Idegenforgalmi Ígérete díj átadása

11:30 – 12:00 A vendéglátó Márványmenyasszony Étterem vezetőjének köszöntő beszéde, az étterem bemutatása

12:00 – 13:30 Ebéd

13:30 – 14:00 Alapszabály módosításának elfogadása, szavazás

14:00 – 15:00 Tisztségviselők megválasztása, szavazás.

15.00 – 17:00 egyéb kérdések, válaszok.

Jelentkezés a [email protected] e-mail címen, 2017. január 15-ig. A regisztráció visszaigazolás esetén érvényes.


Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.
Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben

Ha július, akkor jazzfesztivál Veszprémben 

Harminc koncerttel várja a közönséget a 16. Rosé Rizling Jazz Fesztivál július 10. és 19. között Veszprémben, a várnegyedben.
Vízkorlátozások az ország több pontján

Vízkorlátozások az ország több pontján 

A hétvégére és a jövő hét elejére elrendelt harmadfokú hőségriadó nemcsak az embereket, hanem az ivóvízhálózatot is komoly próba elé állítja.
Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt

Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt 

A kihívást az okozza, hogy a résztvevők felszerelését a két part között szállító motoros kishajók a sekély víz miatt nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot.
Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő

Nyáron újra látogatható a Miskolctapolcai Barlangfürdő 

Augusztus 20-án újra kinyit a két éve leégett Miskolctapolcai Barlangfürdő, a kültéri medencékkel együtt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.