Molnár Attila: a maximalizmusból nem szabad engedni

Molnár Attila 25 éve van a pályán, de még mindig legalább annyira szereti csinálni, mint a legelején. Szerinte a szakmában a legfontosabb a maximalizmus, az alázat és az összefogás. 

Ahogy december közepén beszámoltunk róla, Molnár Attila lett az Év Idegenvezetője 2017-ben. Attilára több mint 600 szavazat érkezett, ezzel a díj történetében páratlan népszerűséget tudhat magáénak.

Attilával a díj kapcsán beszélgettünk, aki lapunknak mesélt az elmúlt 25 évről, a szakmáról és a jövőről is. Elmondása szerint ez a díj hatalmas megtiszteltetés a számára, hiszen ez magának a szakmának az elismerése és széleskörű bázis szavazott rá. Attila szerint jelenleg a legnagyobb probléma az elöregedés, meg kell érteni, hogy a fiataloknak is helyet kell biztosítani. Ehhez szükség van a megfelelő oktatásra, a munkakörülmények javítására (fizikálisan és mentálisan egyaránt) és a szabályozási rendszer megreformálására is.

Hozzátette, hogy a díj odaítélésénél szigorú volt a bíráló bizottság és pont ez adja a rangját. Szerinte nagyobb összefogásra lenne szükség a szakmán belül, mert közösek az érdekek.

Véleménye szerint először mindenkinek Magyarországot kell megismernie, hiszen az országon belül rengeteg színvonalas program és attrakció várja a hazai és külföldi turistákat egyaránt. Kiemelte példaként a Pannonhalmi Bencés Főapátságot és a Diósgyőri várat is, ahová évente több csoportot is elvisz. Fontos, hogy egyre jobb minőségű szolgáltatások legyenek elérhetőek, ezek emelik a turizmus színvonalát.

A jövő az interaktivitás – állítja a szakember -, mert ezek az elemek vonzzák a legjobban a turistákat, például egy jó performance teljesen egyedivé tud tenni egy utat. Egyre több a fiatal utazó, akik élményeket keresnek és nagy a kíváncsiság bennük.

Attila kiemelte azt is, hogy nagyon fontos lenne szakmán belül a korrekt árképzés is, az átláthatóság, hogy ne legyenek burkolt díjak. Ezenfelül elengedhetetlen a megfelelő szakmai felkészülés mert a maximalizmusról soha, semmilyen körülmények között nem szabad lemondani.

Az idegenvezető véleménye szerint ebben a szakmában (is) nagyon fontos a stabil háttér, egy megértő és szerető család, akik elfogadják a néha kiszámíthatatlan időbeosztást.

Érdeklődésünkre elmondta, hogy Magyarország teljes területén, az Alpokaljától Szatmár-Beregig évtizedek óta kalauzolja a vendégeket, Budapesten pedig tematikus programokat is vezet. Külföldi személyes kedvence a szomszédos Szlovénia, ahová mindig szívesen tér vissza és legalább még 25 évig szeretné ezt a munkát csinálni, melyhez mi sok sikert kívánunk!


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.