MISZ-közgyűlés: napirenden a turistabuszok és a nyitás a fiatalok felé

Január 28-án tartotta közgyűlését a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ), az eseményen fontos téma volt az idegenvezetők számára ingyenes múzeumi belépő és a tagok gyakoribb találkozója is.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az immáron 27 éves Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ) január 28-án tartotta közgyűlését. Az esemény helyszíne a budapesti Nagy Kínai Étterem volt. Az egész napos rendezvényen a szövetség tagjai mellett illusztris vendégek, valamint a szaksajtó képviselői is megjelentek.

Az elnök mellett helyet foglalt Drégely Ágnes, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) alelnöke, Antalóczy Györgyné, a MISZ adószakértője, dr. Gyenizse Dorottya, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, Kocsy Béla, a KDNP Turisztikai Szakbizottságának elnöke, valamint dr. Szuhaj Katalin, a MISZ alelnöke.

Bálint Zoltán, a MISZ elnökének vezényletével a napirendi pontok ismertetése után az ’Év Idegenvezetője’ díj jelöltjeinek bemutatása követezett. A 20 jelöltre több mint 1000 szavazat érkezett, a legtöbb voksot Horváth Gábor idegenvezető kapta, a díjátadó ünnepség február 1-jén lesz. A sok dicsérő szó mellett a közgyűlésen oklevelet vehetett át az elnökségtől Horváth Gábor, Ferencz Márton, Bálint Péter, Pataky Ágnes, Sóska Zoltán, Szőke Zsuzsanna, Pancsik Károly, Kámán József és Ürögdi Ferenc.

Az ünnepi hangulatot csakhamar a nehéz kérdések csitították. A közgyűlés résztvevői kérdéseket intézhettek az elnökséghez, illetve az eseményen megjelent Gyenizse Dorottyának, az NGM főosztályvezetőjének. Ezt megelőzően még Kaiser Mihály felszólalása következett, aki beszédében a fiatal pályakezdő idegenvezetőket méltatta, valamint felvázolta, hogy 2-3 éven belül Sümegen és környékén regionális idegenvezető-képzést kívánnak indítani, ezzel is elősegítve az új idegenvezető-generáció kinevelését és szakmai felkészültségét.



Bálint Zoltán elnök értékelte a szövetség 2015-ös tevékenységét, valamint nagy vonalakban beszélt az idei tervekről is. A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége 1989-ben abból a célból alakult, hogy összefogja a szervezet nélkül dolgozó idegenvezetőket. A szövetség 27 éves működése sokat tett a szakma érdekképviseltéért, ma már presztízs a tagjává válni. Bálint Zoltán leszögezte, hogy nem adnak teret a szövetség bomlasztásához semmilyen módon, amire 2015-ben volt is kísérlet. Mozgalmas év volt a tavalyi, főként az érdekvédelem területén léptek nagyot előre, hiszen dr. Ruszinkó Ádám személyesen vett részt egy budapesti városnézésen, melyen olyan égető problémák megoldása is felmerült, mint a belvárosi turistabuszok közlekedésének korlátozása. A szövetség több szervezettel és érdekvédelmi egyesülettel együttműködve nyolc pontos cselekvési tervet dolgozott ki.

Idén nem lesz kint a MISZ az Utazás kiállításon

Dr. Gyenizse Dorottya ismertette, hogy fontos tárgyalási kérdés továbbra is a fővárosi közlekedés, az autóbuszok közlekedési problémai, valamint a magyar idegenvezetők ingyenes budapesti múzeumi belépője. Elmondása szerint a tárca kész további együttműködésre a MUISZ, a MABEUSZ, a Magyar Turizmus Zrt., valamint immáron a MISZ bevonásával. Bálint Zoltán felhívta a jelen lévők figyelmét arra, hogy a MISZ a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal tagja, több sajtóorgánummal tartják a kapcsolatot, hogy szélesebb rétegekhez eljusson a szövetség tevékenysége, annak eredményei. Hozzátette, hogy rendszeresen részt vesznek az Utazás kiállítson, de erre idén sajnos nincs lehetőség támogatók hiányában. A 2015-ös év folyamán a szövetség tagjai több fővárosi éttermet teszteltek, sétahajózáson is részt vettek, valamint attrakciókat is felkerestek. A szövetség szervezésében a tagok számára továbbképzések zajlottak Budapesten, a közös sétákon a tapasztalt idegenvezetők is felfrissíthették tudásukat, bővíthették ismeretanyagukat, ilyen program pedig idén februárban is lesz. Bálint Zoltán kiemelte, a honlap frissítése továbbra is fontos cél, hogy a tagok naprakész információkat találjanak, ezzel is segítve munkájukat.

Antalóczy Györgyné, a MISZ adószakértője folytatta a közgyűlés programját. Felhívta az egybegyűltek figyelmét arra, hogy bármilyen adózási, pénzügyi kérdésben áll a MISZ rendelkezésére. A nemzetközi turizmus eredményeit röviden összefoglalva áttért az idei adóváltozásokra. Szó esett a minimálbérről, a garantált bérminimumról, az igénybe vehető adókedvezményről, valamint a nyugdíjakról. Felhívta a figyelmet a közelgő SZJA bevallásának, valamint a kft-k január 31-i tőkeemelési határidejére.

Nem emeli a tagdíjat a szövetség

A MISZ 2015. évi költségvetése alapján a tavalyi tervet a szövetség túlteljesítette. Továbbra sem a nyereség elérése a cél, hiszen a MISZ egy társadalmi szervezet, azonban 2016-ra az alaptevékenységből, megbízásokból származó bevételt 1,5 millió forintról 2,1 millióra tervezi emelni. A tagdíj 2016-ban változatlan marad. Szeretnék elérni, hogy minél kisebb adó terhelje az idegenvezetők tevékenységét, ehhez az állam beavatkozása lenne szükséges.

Aktuális kérdés az idegenvezetők ingyenes múzeumi belépője

Ezt követően Gyenizse Dorottya beszédében kiemelte, hogy minden lehetséges eszközzel a szakterület érdekeit kívánják képviselni, sok jó példa van hazánkban az összefogásra, a budapesti, turizmust érintő ügyekben is erre van szükség. Decemberben megkezdődtek a munkálatok, szeretnék elérni például az idegenvezetők számára ingyenes múzeumbelépést, de ehhez arra van szükség, hogy a múzeumok üzleti szemszögből közelítsék meg a kérdést. Sok szó esett a tarifadíjról, adózási kérdésekről. Készek a sikeres együttműködésre, és arra kéri a MISZ-t, hogy próbáljon meg együttműködni az utazási irodákkal.

Nyitni kell a fiatalok felé

Ezután záporozni kezdtek a kérdések az elnökség és a felszólalók felé. Elhangzott, hogy a Budapesten tartózkodó turisták a nálunk megvásárolt képeslapok feladásához alig találnak postaládát. Elhangzott az is, hogy bár az elnökség elmondása szerint a cél a szervezet megfiatalítása, viszont a szövetséghez való belépés tavaly akadályokba ütközött több fiatal idegenvezető számára. Egyes vélemények szerint több összejövetelre lenne szükség, hogy zavartalan legyen az együttműködés. Dr. Szuhaj Katalin MISZ-alelnök szerint valóban nyitni kell a fiatalok felé, ez a szervezet fennmaradásának egyik alapfeltétele. Elmondása szerint szívesen részt venne a tagok szakmai továbbképzésében, művészettörténeti előadásokkal tovább lehetne növelni a szakemberek felkészültségét, a vezetések színvonalát. Bálint Zoltán márciusban újabb közgyűlés összehívását tervezi, mely során módosíthatják az szervezeti és működési szabályzatot, mely meghatározza az ülések rendszerességét, valamint a tagfelvétel és kizárás feltételeit is módosíthatják benne.

Pap Mária a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központtól közvetítette Bán Teodóra üdvözletét a szövetség felé. Kiemelte, hogy ebben a pillanatban a jelenlévők által 1000 évnyi tudás van felhalmozva, az infopontok küldetése is hasonló, vagyis a tudás és ismeretek átadása a turisták felé. Ezt segítheti egy magazin is, a Finest Magazin, melyet akár az idegenvezetők is egyfajta kézikönyvként tudnának használni, a kiadvány ingyenes.

Szemléletváltásra van szükség

Egy jelenlévő hozzászólása az idegenvezetésben is elérendő szemléletváltoztatásra hívta fel a figyelmet, a mai információs dömping, az okostelefonok kora rövidesen el fogja venni a munkát a vezetőktől, az interaktív városnézés korában alkalmazkodni kell a változáshoz. A buszok parkolása, a csoportok le- és felszállítása kaotikus, sok esetben a múzeumtól olyan távolságban kénytelen a csoport leszállni a buszról, hogy az idő nagy része gyaloglással telik. Turisztikailag frekventált helyeken engedélyezni kellene a buszok néhány perces megállását, várakozását, míg megtörténik a leszállás.

A kellemes kínai ebédet követően Botta Ádám idegenvezető és vállalkozó egy magyar történelemről szóló film megtekintésére invitálta a szövetség tagjait, egy Sütő utcai művészeti galéria adja a helyszínt hozzá, ahol a későbbiekben több nyelven is megtekinthető lesz a kifejezetten turisták részére ajánlott film. Botta Ádám hangsúlyozta, hogy még jobb lenne a kohézió a szövetség tagjai között, ha nagyobb rendszerességgel találkoznának, afféle MISZ találkozósorozatot indítana azok számára, akik valóban tenni akarnak a közös cél érdekében.

Bálint Zoltán MISZ-elnök záróbeszédében felhívta a figyelmet az idei Idegenvezetők Világnapjára, mikor is Budapest több pontján ingyenes tematikus sétákat tartanak, majd a márciusi viszontlátás reményében megköszönte a sikeres közgyűlést.


Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.
Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte

Szecesszió világnapja: építészeti fesztiválok országszerte 

A fesztivál célja, hogy közelebb hozza az építészetet az emberekhez, és bemutassa a szecesszió gazdag örökségét nemcsak a szakma, hanem a nagyközönség számára is.
Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez?

Mi köze egy több mint 300 éves dél-amerikai rituálénak a kortárs művészethez? 

Ördögmaszkok, élő festészet és közösségi LEGO-mozaik: Venezuela is készül a Múzeumok Éjszakájára.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.