10 esetben bírságolt az MKEH fekete utazásszervezőket 

A MUISZ elnökségi ülésén Békési Tamás, az MKEH főosztályvezető-helyettese számolt be az elmúlt másfél év eredményeiről.

Újabb fekete utazásszervezőt büntetett az MKEH 

Ezúttal a Karintia Travel utazási irodáról derült ki, hogy jogtalanul folytatja tevékenységét.

A pénztárgépügy rántotta magával az MKEH vezetőjét? 

Csütörtök délután közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy a tárcavezető felmentette tisztségéből Király Pétert, a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) elnökét.

Kamarai segítség az illegális utazásszervezés ellen 

A becsületes utazási irodák életét megkeserítő fekete utazásszervezésről tartottak civil kezdeményezésre szakmai kerekasztal-beszélgetést Győrben. Az eseményen nem vett részt sem az utazási irodák szövetsége, sem az irodák működését ellenőrző hivatal. A kamara ellenben felajánlotta segítségét a probléma megoldásához.

Kerekasztal az illegális utazásszervezésről MUISZ nélkül 

Ezúttal Győrben, az N-Tours Utazási Iroda szervezésében, civil kezdeményezésre ülnek össze zártkörű szakmai megbeszélésre az érintettek, hogy valami végre történjen az illegális utazásszervezés ellen.
A Blue Travel rejtély megoldódott?

A Blue Travel rejtély megoldódott? 

Az irodát saját kérésére törölték a hatósági nyilvántartásból - tudtuk meg a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól (MKEH) pénteken.

300 milliós kauciót igazolt a Taurus Reisen 

300 millió forintos vagyoni biztosítékot igazolt 2014-re a Taurus Reisen – közölte lapunkkal az utazásszervező.

Tovább szűkül a charterpiac? 

Habár a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalban (MKEH) még javában tart a vagyoni biztosíték-igazolások feldolgozása, végleges adatok 2014 januárjában várhatók, a Világgazdaságban már most megjelent írás a témában.

Utazási irodák: vészesen közeledik a határidő 

Október 31-éig kell a vagyoni biztosítékra kötelezett utazási irodáknak a 2014. évi biztosíték meglétét igazolniuk az MKEH-nál. 

NAV kisokos az átállásról 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta és honlapján közzétette az online pénztárgépekre való átállással kapcsolatos tudnivalókat.

Már 14 engedélyezett pénztárgép van 

Újabb pénztárgép kapta meg kedden a forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így a pénztárgépcserére kötelezettek már tizennégy engedélyezett gép közül válogathatnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Itt a szezon első hazai utazási irodai csődje 

Augusztus 13-tól beszüntette utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységét a szegedi Emerald Travel, tájékoztat honlapján az utazási iroda. 

Törölték az Intersít (Frissítve!) 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal az Intersí Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft. (Cg.: 01-09-674022), utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta és az utazási vállalkozókat 2013. március 26-én törölte a hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt, közölte az MKEH március 29-én. A döntés 2013. március 27-én jogerős és végrehajtható.

Új aloldalt nyitott a lovas szolgáltatóknak az MKEH 

Új tartalommal bővült a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapja.

Utazásra nem javasolt térségek 

A Külügyminisztérium 2013.01.28-ával frissítette az utazásra nem javasolt országok, régiók jegyzékét, mely kihatással bír az utazási szerződésekről szóló 281/2008. (XI.28.) Kormányrendelet 8. § (6) bekezdésében foglalt előírásokra, hívja fel a figyelmet weboldalán a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. 

Megemelte kaucióját a Taurus Reisen 

A közelmúltban emelkedett jogerőre a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) határozata, melynek értelmében 144-ről 194,4 millió forintra emelte vagyoni biztosítékát a Taurus Reisen.

Kinek mekkora a 2013-as kauciója? 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) számára a hazai utazásszervezőknek 2012. október 31-ig kellett igazolniuk a jövő évi vagyoni biztosítékukat. A Hivatal rendelkezésünkre bocsátotta az eddig feldolgozásra került - egyébként csak december 31-ével véglegessé váló - adatokat. Lássuk, hogy jövőre kinek mekkora lesz - a vagyoni biztosítéka!

A lovasok nyakán a határidő! 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) weboldalán felhívja a nyilvántartásában szereplő lovas szolgáltatók figyelmét a közelgő határidőre. 

Akár 200 milliárd lehet a jogosulatlan utazásszervezők éves forgalma 

Sokszor azonban bejelentők sincsenek tisztában azzal, mi is a jogosulatlan utazásszervezés - tudtuk meg Békési Tamástól, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Idegenforgalmi Osztályának főosztályvezető-helyettesétől a MUISZ szerdai közgyűlésén.

Törölte a Metinda Travelt az MKEH 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a Metinda Travel Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Cg.: 01-09-965507), valamint az Uniform Travel Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Cg.: 01-09-877159) utazásszervezői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta és az utazási vállalkozókat 2012. november 12-én törölte a hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt, közölte az MKEH.

Új tour operátor a piacon 

Új tour operátor a piacon

Hónap végéig kell igazolni a vagyoni biztosítékot 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal weboldalán  figyelmezteti a vagyoni biztosítékköteles utazási vállalkozókat az igazolás benyújtásának közelgő határidejére. 

Helyreigazítás 

Egy technikai hiba miatt sajnálatos módon e-mailes megkeresésünk nem jutott el a www.foreverutazas.hu weboldalt működtető céghez. 

Csak egyedileg azonosítható lovakkal lehet szolgáltatni 

A lovas szolgáltatónak a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz be kell nyújtania a szolgáltatásba bevont lovak felsorolását, amelyeket egyedi azonosító jellel kell ellátni - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzetgazdasági miniszter rendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

Kinek mekkora? 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési hivatal február 29-én közzétette az utazási irodák hatósági nyilvántartásának aktuális adatait. A szakmai köztudatban „kauciós listának” emlegetett adatsorokat átnézve számos érdekes fejleményt láthatunk.

Törölték a pécsi utazási irodát 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a Sopianae-Tours Utazás- Szervező és Szolgáltató Kft. engedélyét visszavonta, közölte az MKEH.

Továbbra is szükség lesz utazási irodákra 

Online térhódítás ide vagy oda - derült ki a Turisztikai Menedzserek Szövetsége (TMSZ) utazási iroda tagozatának december elseji eszmecseréjén. „Globalizálódó turizmus – veszély vagy esély?” címet kapta a fórum jelezve, hogy az utazások világhálón történő értékesítése határokat - különösen az EU-n belül, direktívákkal megtámogatva - nem ismer.

Szervezeti átalakítás az MKEH-nál 

November 1-jei hatállyal átalakult a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szerkezete. A szervezet struktúráját tekintve a 2010. február 1-jét megelőző állapot állt vissza a Hivatalnál, tájékoztatta a TurizmusOnline-t  Békési Tamás főosztályvezető-helyettes.

Távozik az MKEH-tól Lukács Balázs 

A szakember 10 év után búcsúzik a Hivataltól.

Az MKEH idén nem küld határozatot 

A korábbi évek gyakorlata szerint a MKEH a jogszabályi kötelezettségnek eleget tevő utazási vállalkozások részére határozatot küldött, amely e tényen felül azt igazolta, hogy a következő évi vagyoni biztosíték a nyilvántartásba bejegyzésére került idén ez máshogy lesz - tájékoztatta a Turizmus Online-t az MKEH.

Hamarosan itt van október vége 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal vagyoni biztosíték köteles tevékenység folytatására jogosult utazási vállalkozások számára intézett felhívását olvashatja teljes terjedelemben:

Megújult az MKEH honlapja 

A közelmúltban megújult az utazási irodákat is nyilvántartó Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapja.

6-7 család érintett a Business Class csődjében 

Mintegy 6-7, Olaszországba utazott családot érint a szombathelyi Business Class 2008 utazási iroda fizetésképtelenné válása. Munkatársunktól

MKEH: még csak az irodák negyede jelentett 

A vagyoni biztosíték köteles tevékenységet végző utazási irodák nagyobb része nem kapkodja el az adatszolgáltatást tavalyi árbevételéről, péntekig a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) mindössze 25 százalékuktól kapta meg a szükséges dokumentumokat, tájékoztatta a TurizmusOnline-t Lukács Balázs, az MKEH Idegenforgalmi Hatósági Iroda főosztályvezető-helyettese.

Nyakunkon május 31-e! 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal vagyoni biztosíték köteles tevékenység folytatására jogosult utazási vállalkozásokra vonatkozó felhívását az alábbiakban olvashatja:

Többéves csúcson a hazai utazási irodák száma 

Újra közelít a 2007-es adathoz az Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) által bejegyzett utazási irodák száma. Hogy változott az utaztatási piac az elmúlt öt évben? – erre kerestük a választ.

Közeleg a határidő! 

A QBE fölhívja utazásszervező partnerei figyelmét, hogy a többször módosított 213/1996 korm. rendelet 8§ ( 6 ) illetve (7) bekezdés alapján az utazásszervezőknek minden év május 31-ig a megelőző év tényleges nettó (utazásszervezői csomagértékesítésből származó) árbevételét az Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal felé be kell jelentenie. 

Itt az utazási irodák legfrissebb listája! 

Április 28-án frissítette a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal az engedélyezett utazási vállalkozók listáját.

Kauciós lista: sok newcomer a nem chartereztetők között 

A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) által közzétett nyilvántartás szerint a tavalyi évhez képest alaposan átrendeződött a nem chartereztető, 12 százalékos vagyoni biztosítékkal rendelkező utazásszerezők listájának első 10 helyezettje.

Helycserés támadás az utazásszervezői toplistán 

18-ról 15 milliárd forintra csökkent az idén az utazásszervezők vagyoni biztosítéka. Az első három helyezett közül csupán a Best Reisen emelte a "tétet" - derül ki a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) legfrissebb adataiból. Munkatársunktól Munkatársunktól

Beck Reisen: engedély visszavonás helybenhagyva 

Másodfokon is helybenhagyták a győri Beck Reisen Kft. utazásszervezői engedélyének visszavonását - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.

Botrány a Beck Reisen körül 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ugyan még tavaly visszavonta a győri Beck Reisen utazásszervezésre vonatkozó engedélyét, az azonban ennek és a külügy tiltása ellenére utaztatott luxori indulással egyiptomi  hajóútra.

Elég lesz-e az Aeroviva vagyoni biztosítéka? 

Egyes vélemények szerint nem, bár még mindig nem tudni, mennyi pórul járt utas követeli vissza a befizetett részvételi díjakat. Munkatársunktól

Csődbe ment az Aeroviva 

December huszadikával beszüntette tevékenységét az Aeroviva, a „megbízható repülőjegy iroda”. Munkatársunktól - folyamatosan frissítve

16 utazási vállalkozás ellen indul eljárás 

Mindössze 16 utazási vállalkozó nem teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét a november 2-i határidőig.

Újabb utazási irodát törölt az MKEH 

Október 29-én törölte a szekszárdi T-travel kft-t az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából és visszavonta működési engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH).

Jogszabálysértés miatt törölték az utazási irodát 

Visszavonta a Fiesta Travel engedélyét és törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából az MKEH.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!