Kinek mekkora?

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési hivatal február 29-én közzétette az utazási irodák hatósági nyilvántartásának aktuális adatait. A szakmai köztudatban „kauciós listának” emlegetett adatsorokat átnézve számos érdekes fejleményt láthatunk.

Az általános piaci trendekről már korábban részletesen beszámoltunk, mostani cikkünkben a listákat átnézve próbálunk rávilágítani néhány érdekes változásra. A három kauciós kategória top 30-as listáit a letölthető fájlok menüpontban találják, akárcsak az MKEH teljes listáját.

Amint az köztudott, az irodák tevékenységi körükkel összhangban, árbevételük alapján kötelesek – akár év közben is - frissíteni vagyoni biztosítékuk összegét.

 

{kapcsolodo_fajlok||align=left|width=208}

Helycserés támadások a charterezők között

A charteres utazásszervezéssel foglalkozó vállalkozások esetében nincs változás a toplista első hat helyén, utána viszont érdekes helycseréket láthatunk. Az egyértelmű, hogy a listavezető N-U-R Neckermann még inkább elhúz a mezőnytől, miután tavalyi 1,9 milliárdos vagyoni biztosítékát 2,3 milliárdra növelte.

A második helyezett Best Reisen, illetve a harmadik Kartago változatlanul hagyta kaucióját, de így is biztosan őrzik dobogós pozícióikat. A negyedik helyen is ugyanazt a vállalkozást, a Green Travelt láthatjuk, mint 2011-ben, árbevételük növekedésével összhangban azonban 760-ról 880 millióra növelték a kaució összegét. Az IBUSZ is őrzi ötödik helyét, ugyanakkor 100 millióval megtolták a kaució összegét.

Az OTP Travel hatodik tudott maradni változatlan összegű vagyoni biztosíték mellett, alattuk viszont érdekes átrendeződés figyelhető meg: az Unitravel átvette a Tensi tavalyi hetedik pozícióját, pedig nem növelte kaucióját, az utóbbi ellenben csökkentette azt.

Helyet cserélt alattuk a Medina Tours és az Anubis Travel is: az utóbbi 70 millió forinttal növelte kauciója összegét. A charteres top 10-be tehát új iroda nem került be, csak házon belül változott a sorrend.

Nem úgy a 10. helytől lefelé. Szembetűnő a Sun & Fun Holidays ugrása a tavalyi 13. helyről a 11-re, közben 60 millió forinttal növelve kaucióját.

Érdekes ugyanakkor, hogy a Grand Tours 2000 is 40 millióval növelte vagyoni biztosítékát, ez 12. helyének megőrzésére volt elegendő. Két helyet ugrott előre a Robinson Tours, közel 40 millióval növelt vagyoni biztosítékkal. Említést érdemel még a Bono Utazási Központ 10 millióval, a MEEX Travel 16 millióval, valamint a TUI Magyarország 6 millióval növelt kauciója.

Feltűnő a Red Sea Boats Holidays megjelenése a top30 charteres utaztató között. Jelentősen csökkentette ezzel szemben vagyoni biztosítékát a tavaly még Suntimes néven versengő Sunport Travel (38 helyett 30 millió forint).

Meglepetések a kiutaztatói listán

Jelentősen kisebb kockázattal és ennek megfelelő anyagi áldozattal jár a nem-charteres utazásszervezés, ennek megfelelően itt csupán az árbevétel 12%-át kell bebiztosítaniuk az érintett irodáknak. Ez az éllovas Fehérvár Travelnek oly jól sikerült, hogy toronymagasan elhúztak a mezőnytől. Közel 90 millió forinttal növelve kauciójukat, akkorák lettek, hogy a toplista következő négy helyezettjének együtt van csak akkora vagyoni biztosítéka, mint nekik.

A lista második helyére egy olyan iroda ugrott fel, amely egy évvel ezelőtt még a tízes pozícióban tartózkodott: a Pegazus Sport Tours nyilván az idei londoni olimpia miatt várható forgalomnövekedés miatt növelte 63-ről 190 millióra vagyoni biztosítékát.

A következő négy helyezett őrzi tavalyi pozícióját: Vista, Weco Travel, Haris Travel Club, Z(S)eppelin - ugyanez volt a 2011-es további sorrend is. Míg a Vista és a Weco Travel csökkentette, addig a másik két iroda növelte kaucióját. Egy helyet ugrott előre a Proko Travel, közben 12 millióval növelték is a vagyoni biztosítékukat.

Több iroda ugyanakkor jelentősen kisebb biztosítékot váltott ki az idei évre: a Very Important Person 66-ről 54 millióra, a Campus Club 62 millióról 48-ra, az Atlasz World Travel 46-ról 36-ra, a CWT 69-ről 54-re, a Quaestor 57-ről 43-ra redukálta ezt az összeget. Az irodánál a közlemúltban bejelentett személyi változásokat figyelembe véve nem véletlen a Kisalföld Volán tízmilliós biztosítékcsökkentése sem.

A BCD Travel ugyanakkor 36-ról 72 millióra emelte a tétet, a Malév Air Tours pedig valósággal megtáltosodott, és megduplázta tavalyi 30 milliós vagyoni biztosítékát. Érdemes továbbá figyelni a 30-35. hely közötti versenyzőket, 20-30 millió forint közötti összegű kauciót számos iroda tett le, köztük olyan – ebben a kategóriában újnak számító – játékosok, mint az Eupolisz, a Felfedező Klub vagy a Selected Magyarország kft.

Belföldön a helyzet változatlan

Az előző kettő után jóval kevesebb izgalmat kínál a belföldi utaztatók vagyoni biztosíték-listája. A dobogón ugyanazok állnak: IBUSZ, N-U-R Neckermann és Eurama, és a kauciójuk is nagyjából annyi, mint egy évvel ezelőtt. A negyedik helyre feljött viszont a tavalyi ötödik helyezett az OTP Travel, míg a Car-Tournak be kell érnie idén a 6. hellyel.

Említést csupán három jelentős kauciócsökkentés érdemel: a Quaestor 3,7-ről 2,4 millióra, a Wellnes Travel 3,4-ről 2,2 millióra, míg a Proko 1,7 millióról 500 ezerre redukálta ezt az összeget.


A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val

A Singapore Airlines összebútoroztt az OpenAI-val 

A SIA – a nagyobb légitársaságok között elsőként – együttműködésre lépett a mesterséges intelligencia szervezettel.
Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben

Nyílt nap az Angyalföldi kocsiszínben 

Nyílt nappal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. szombaton az Angyalföld kocsiszínben.
Próbautazás az autizmussal élők számára

Próbautazás az autizmussal élők számára 

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni.
HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom

HungaroControl: élénk volt a húsvéti légi forgalom 

A húsvéti időszakban jelentősen erősödött a forgalom Magyarország légterében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár

Ha vasárnap dunai sétahajózásra indul – jól jár 

Ugyanis a dunai sétahajók évadnyitó kirajzásán ingyenes lesz az utazás.
Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé”

Wizz Air: “Út a nettó zéró kibocsátás felé” 

A légitársaság átfogó akciótervet mutatott be “Flying Towards Net Zero” néven. Cél a nettó karbonsemlegesség elérése 2050-re.
Reze újra szolgálatba állt Gemencen

Reze újra szolgálatba állt Gemencen  

Egész napos szezonnyitó rendezvénnyel várja május elsején a turistákat a Gemenc Zrt.
Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében

Stabil eredmények az ÖBB 2024-es jelentésében  

Erős évet zárt az Osztrák Szövetségi Vasutak 2024-ben.
Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon

Bővült az isztambuli reptér kifutópályáinak száma – elég különleges módon 

A Turkish Airlines (TA) az iGA isztambuli reptéren április 17-től elsőként vezet be Európában a három független futópályás üzemet (Triple Independent Runway Operations).
Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is

Portugália új repülőteret tervez Lisszabon közelében és egy nagysebességű vasútvonalat is 

Portugália egy új nemzetközi repülőtér építésébe kezd körülbelül 40 kilométerre a fővárostól, de emellett jön az új Madrid–Lisszabon nagysebességű vasútvonal is.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.