Akár 200 milliárd lehet a jogosulatlan utazásszervezők éves forgalma

Sokszor azonban bejelentők sincsenek tisztában azzal, mi is a jogosulatlan utazásszervezés - tudtuk meg Békési Tamástól, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Idegenforgalmi Osztályának főosztályvezető-helyettesétől a MUISZ szerdai közgyűlésén.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Még ha a jogosulatlanság nincs is definiálva, a jogosultság igen. Tehát, aki engedély nélkül üzletszerűen legalább két utazási szolgáltatást nyújt, azt tőle meg is veszik, az szélhámos.

Békési Tamás elmondásából kiderül az MKEH sokszor futott lyukra. Idén szeptemberben és októberben „razziázott” a hivatal a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal karöltve. Bejelentés alapján botlottak olyan tánciskolába, melynek internetes oldalán, lejjebb görgetve kiderült, az oldalon kínált utakat engedéllyel rendelkező utaztató szervezi. De ez ilyen esetektől eltekintve nem volt hiába való az akció - nyugtatta meg Békési a szakmai hallgatóságot. Szintén hiábavaló bepanaszolni a kül- és belföldi szállásokat kínáló oldalakat.

Nem az utca világa

Tapasztalotok szerint a feketézők jellemzően nem utcára nyíló üzlethelyiségekben kínálják portékájukat; inkább az online világán keresztül érik el célközönségüket. Zavarosban halásznak sokszor a kuponos oldalak is. Volt olyan ismert belvárosi cukrászda, ahol prágai útra lehetett befizetni egy ott meghirdetett eseményen; az esemény végül elmaradt. Molnár Gabriella MUISZ-elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet az iskolák már számos alkalommal megvitatott sí- és egyéb túráira.

A hivatal eszközei végesek,

feladatai megnövekedtek, mióta április 15-ével hatályba lépett új szabálysértési törvényben a feketézés nem szerepel, így az MKEH hatásköre lett az ügy. Mindenesetre a sokszor keveselt 100 ezer forintos büntetési tétel 50-500 ezer forint között ingadozik. Szintén lehetőség van a tevékenységtől való eltiltásra, mely Békési szerint nem megoldás, hiszen az eddig is illegálisan ténykedő utaztató továbbra is jogosulatlanul folytatná. Próbavásárlásra továbbra sincs lehetőség, eszköz, De az ügyben az MKEH módosítást kezdeményezett. A héten kerülhet a parlament elé az a saláttörvény, mely az MKEH hatósági jogköreit is bővítené.

Az ellenőrzési időszakban 16 vizsgálat indult, melyből 3 esetben indult eljárás, de ezekben az esetekben sem került sor büntetésre. Az április 15-i váltás az MKEH-t is meglepte ismerte be Békési Tamás. Eljáró hátóságként nekik is fel kell készülniük, mivel az ellenőrzések nem épültek be.

Békési persze szeretné, ha a turizmusért felelős tárca még több figyelmet szentelne az utaztatói ágazatnak, a jogosulatlan utazásszervezésnek, ezért a vizsgálataik összefogalóját eljuttatták a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz is.

Plusz 25%

Mindeközben a MUISZ az Országgyűlés Sport- és Turizmus Bizottságát ostromolta szakmai felvetéseivel, köztük a jogosulatlan utazásszervezéssel is. Mint Molnár Gabriella elmondta: a bizottság tagjai pártállástól függetlenül mind nyitottak voltak a problémára. Évi 170-180 milliárdos forgalmat bonyolítanak a hazai utaztatók évi 1 millió utazás révén; a feketézők 20-25%-kal többet - ismertette a közgyűlés plénuma előtt. Molnár Gabriella szorgalmazta, hogy még a Turizmus Törvény elfogadása előtt szükséges lenne aktualizálni az utazási irodai rendeleteket, meghatározni a jogosulatlan utazásszervezés fogalmát.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.