Hónap végéig kell igazolni a vagyoni biztosítékot

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal weboldalán  figyelmezteti a vagyoni biztosítékköteles utazási vállalkozókat az igazolás benyújtásának közelgő határidejére. 

Az MKEH emlékeztet, az utazásszervezői tevékenység csak akkor folytatható, ha a vállalkozás rendelkezik a jogszabályban meghatározott mértékű vagyoni biztosítékkal. A vagyoni biztosítékra vonatkozó előírásokat az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Kormányrendelet (továbbiakban: R.) tartalmazza.

Ennek értelmében a vagyoni biztosítékkal rendelkező utazási vállalkozók 2012. október 31-éig kötelesek a tevékenységükhöz kapcsolódó 2013. évre érvényes vagyoni biztosítékaik meglétét igazolni a vonatkozó okiratoknak, nyilatkozatoknak a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal felé történő megküldésével.

A kötelezettség teljesítéseként csak olyan vagyoni biztosíték fogadható el, amelynek lejárati dátuma legalább 2013. december 31-re vonatkozik, így a 2012. év során – különösen az induló vállalkozások által – igazolt ezen lejárati időpontot el nem érő biztosíték nem megfelelő.

A Hivatal az érintett utazási vállalkozások részére postai úton nem küld tájékoztató levelet és adatlapot.

A 2013. évi vagyoni biztosíték igazolásához kapcsolódó nyilatkozatok innen letölthetőek:

adatszolgáltatás adatlapja odt. formátumban, pdf. formátumban tölthető le. A kitöltési útmutató itt érhető el.

A szükséges okiratokat, nyilatkozatokat a Hivatal alábbi elérhetőségein keresztül lehet benyújtani legkésőbb 2012. október 31-ig.

Postai úton: 1534 Budapest BKKP, Pf: 919. Személyesen a Hivatal Ügyfélszolgálatán, címe: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39. Elektronikus ügyintézés szabályai szerint: A kapcsolódó e-nyomtatványt a http://mkeh.gov.hu/E-ugyfelszolgalat/eNyomtatvanyok oldal végén az „Adatszolgáltatások” fejezetnél találja MKEH 207 számmal, kitöltési útmutatóval. /Az elektronikus ügyintézésről a http://www.mkeh.gov.hu/E-ugyfelszolgalat elérhetőségen tájékozódhat./ Az e-mailen történő adatszolgáltatás nem minősül elektronikus ügyintézésnek. 

Az MKEH figylmeztetése szerint a vagyoni biztosítékkal kapcsolatos kötelezettség megszegése, a hatósági nyilvántartás számára valótlan tartalmú bejelentés tétele, nem határidőben történő teljesítés, jogkövetkezmény(ek) alkalmazását vonja maga után. (R. 11. §, valamint a R. 11/A. §)


Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.
Megalkották a világ első napelemes lakóautóját

Megalkották a világ első napelemes lakóautóját 

Eindhoven Műszaki Egyetem 22 diákból álló csapata megalkotta a világ első napelemes lakóautóját.
Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában

Repülőgép vezetés, evakuálás, tűzoltás – diákok egy napja a Wizz Air kiképzőközpontjában 

A pécsi Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tanulóival ellátogattunk a Wizz Air kiképzőközpontjába.
Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend

Újraindult a Heathrow forgalma – szombatra helyreáll a teljes menetrend  

Az eddigi vizsgálat nem talált gyanús körülményeket.
Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL

Hatalmas tűzvész a londoni Heathrow közelében – megbénult a légiforgalom – FRISSÍTVE VIDEÓVAL 

Áramszünet miatt leállt a londoni Heathrow repülőtér működése, egyelőre teljes a káosz.
Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.