Ütemes menetrend a Lufthansánál

A Lufthansa idén télen óránkénti járatokat üzemeltet egyes belföldi útvonalain.

Az idén télen a Lufthansa óránkénti járatokat vezet be három belföldi útvonalán: Frankfurt és Hamburg, München illetve Berlin között. Így hétköznapokon reggel 6:00 és este 8:00 óra között például minden órában járat indul majd Hamburgból Frankfurtba (pontban 10-kor, 11-kor, 12-kor stb.). Reggel és este pedig kétóránként szállnak fel gépek. A Berlinbe tartó és onnan induló járatok indulási ideje egész óra 45 perc lesz.

Az utasok pozitívan fogadták a Lufthansa sűrített berlini menetrendjét. A kínálathoz három új turistacélpont csatlakozik az idén télen.

A Lufthansa eddig több mint 600 ezer utast üdvözölhetett új berlini járatai fedélzetén. A légitársaság szeptemberben indította el első nonstop járatát Marokkó történelmi városába, Marrakesbe, valamint Funchalba, a népszerű portugál üdülősziget, Madeira fővárosába. Düsseldorfból is el lehet jutni mindkét úti célhoz.

December közepétől a Lufthansa egy kicsit közelebb viszi az Alpok sípályáit Németország fővárosához: hetente háromszor szállítja a téli sportok szerelmeseit Berlinből Tirol fővárosába, Innsbruckba. Nonstop járatok Tel-Avivba négy német repülőtérről 2012. november 1-től az utasok közvetlenül, 4 óra alatt juthatnak el Düsseldorfból Tel-Avivba.

Az Észak-Rajna–Vesztfália fővárosából induló gépek a Frankfurtból, Münchenből és Berlinből Tel-Avivba repülő, eddigi járatokat egészítik ki. Novembertől az utazók 23 légi csatlakozás közül választhatnak Németország és Izrael viszonylatában, amelyek mindegyikén Airbus A321 repül.

Újjárat Münchenből Fokvárosba és Rotterdamba

A Lufthansa új járatot indít Münchenből a holland kikötővárosba, Rotterdamba. A Lufthansa CityLine CRJ900 által kiszolgált, új útvonal kényelmes csatlakozást kínál a Rotterdam és Hága körül kiépült gazdasági térség felé. Amszterdam után így Rotterdam a második hollandiai úti cél a Lufthansa kínálatában. Október 28-tól, az új menetrend érvénybe lépésétől a téli fokvárosi járat a Lufthansa müncheni csomópontjáról fog indulni.

Ingyen szállítják a sílécet és a snowboardot

A Lufthansa az idén télen még vonzóbb lehetőséget kínál a síterepek megközelítésére. A 2012. június 1-én és azt követően kibocsátott jegyekhez járó ingyenes poggyászkeret – az USA-ba és Kanadába tartók kivételével – gyakorlatilag minden utas számára lehetővé teszi egy pár síléc vagy egy snowboard ingyenes feladását.

A Lufthansa számos alpesi síparadicsom közelébe indít járatokat, többek között Nizzába, Torinóba, Genfbe, Zürichbe, Milánóba, Veronába, Innsbruckba és Salzburgba. Több útvonalon a Boeing 747-8 A téli szezonban a Lufthansa több útvonalon is beveti a „levegő királynőjeként” emlegetett Boeing 747-8-ast. Ebből a típusból már jelenleg is három gép van szolgálatban a Frankfurt és Washington, Bangalore illetve Delhi közötti útvonalon.

A következő hónapokban a Lufthansa nagy távolságú flottájának legfiatalabb tagja már Los Angelesbe is repülni fog. Az új „jumbo” Business osztályának ülései teljesen vízszintes fekvőfelületű ággyá alakíthatók. A légitársaság nagy távolságú flottáját fokozatosan szerelik fel az új ülésekkel. Hat repülőgépnél már megtörtént a csere, 2015-re pedig már a flotta egészében az új üléseket fogják használni.

Menetrendi változások

A Lufthansa a gazdasági nehézségek ellenére fenntartja menetrendje stabilitását, és csupán kisebb változtatásokat tervez útvonalhálózatában a téli időszakra. A Lufthansa utasai így továbbra is a repülési lehetőségek gazdag kínálatából válogathatnak. Az új téli menetrend 199 úti célt tartalmaz 81 országban (az előző évben a Lufthansa 82 ország 199 városába repült). A költséghatékony működés érdekében a Lufthansa a következő hónapokban több útvonalon megszüntet néhány járatot, és még jobban a várható kereslethez igazítja kapacitását, különösen az ünnepek körüli időszakban.

Az idén télen a Lufthansa átlagosan 11 628 járatot kínál az utasoknak hetente. A járatok száma 5,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest (12 322 járatról). A rendelkezésre álló utaskilométerek szempontjából mért kapacitás azonban csupán 3,9 százalékkal mérséklődött, mert a Lufthansa – egyebek mellett – a korábbinál nagyobb repülőgépeket állít üzembe.

Gatwick és Jakarta törölve

A téli menetrend 2012. október 28., vasárnaptól 2013. március 30., vasárnapig lesz érvényben. A Lufthansa kereskedelmi okok miatt megszünteti járatait az egyesült királyságbeli London Gatwick repülőtérre, de továbbra is heti 233 járatot indít a London Heathrow és London City repterekre. Az indonéziai Jakartába, az oroszországi Rosztovba és a marokkói Casablancába induló járatokat is törli (a legutóbbi esetében csak a téli időszakra vonatkozóan). Idén télen a Lufthansa Group légitársaságai – a Lufthansa, az Austrian, a Brussels Airlines és a SWISS – együttesen 253 úti célt szolgálnak ki 103 országban, négy földrészen a brüsszeli, düsseldorfi, frankfurti, müncheni, bécsi és zürichi csomópontokról és számos közös járattal egészítik ki egymás szolgáltatásait.

Új járatok és úti célok a Lufthansa 2012/13-as téli menetrendjében

Berlin (TXL) – Marrakes/Marokkó (RAK) heti 1x; szept. 2-től

Berlin (TXL) – Funchal/Portugália (FNC) heti 1x; szept. 8-tól.

Berlin (TXL) – Innsbruck/Ausztria (INN) heti 3x; dec. 15-től

Düsseldorf – Marrakes/Marokkó (RAK) heti 1x; szept. 1-től

Düsseldorf – Funchal/Portugália (FNC) heti 1x; nov. 3-tól

Düsseldorf – Tel-Aviv/Izrael (TLV) heti 2x; nov. 1-től

München – Fokváros/Dél-Afrika (CPT) heti 5x; okt. 28-tól

München – Rotterdam/Hollandia (RTM) napi 2x; okt. 1-től


SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.