Pozsonyban nyitna új bázist a fapados 

Bázist nyitna Pozsonyban a Ryanair.

Teltházas Magyar Turizmus Nap Pozsonyban 

Március 21-én került sor Pozsonyban az idei Magyar Turizmus Napra, melynek témája Budapest és környéke 2.0 – vagyis újdonságok, érdekességek a fővárosból és környékéről.

A régió legkevésbé "élhető" fővárosa Pozsony 

Életminőség terén Pozsony a legrosszabb körülményeket tudhatja magáénak a közép-európai régió fővárosai közül, előtte Budapest áll - derült ki egy friss felmérésből, amelyet Polyce néven egy európai uniós projekt keretében valósítottak meg, eredményeit pedig az egyik résztvevője, a pozsonyi Műszaki Egyetem (STU) hozta nyilvánosságra kedden.  

Nőtt a pozsonyi szállodák kihasználtsága 

A pozsonyi szállodák átlagos kihasználtsága tavaly 10,4 százalékkal nőtt az előző évihez képest, így elérte az 51,4 százalékot - derült ki a turisztikai piackutatással foglalkozó STR Global társaság összeurópai felméréséből.

Kevesebb utas a pozsonyi reptéren 

Éves szinten 11 százalékkal esett vissza tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) utasforgalma, ugyanakkor a teherforgalom hasonló arányban emelkedett - közölte az MTI-vel Dana Madunická, a BTS szóvivője szerdán.

Lezárták a pozsonyi vasúti pályaudvart 

Nem indít és nem fogad vonatokat a pozsonyi főpályaudvar péntek reggeltől, mert az erős szél hótorlaszokat emelt a sínpárokon - közölte pénteken a Szlovák Államvasutak (ZSR) szóvivője, aki szerint az időjárás alakulásától függ, mikor oldják fel a zárlatot.

Megnyílt a pozsonyi karácsonyi vásár 

Hivatalosan is megnyílt pénteken késő délután a pozsonyi karácsonyi vásár, amely a város legtöbb látogatót vonzó kulturális rendezvénye a téli szezonban.

Légi baleset Pozsonyban 

Orrán landolt egy repülőgép péntek reggel Pozsonyban.

Három helyett csak egy híd épül az Ipolyon 

Az eredeti tervek szerint, jórészt EU-s forrásokból három hídnak kellett volna megépülnie az Ipolyon, most jó, ha egyetlen híd építése elkezdődhet jövőre.

Pozsonyban is nyílik Terror Háza 

Hivatalosan jövő év márciusában nyitja meg kapuit, de heti egy alkalommal már november második felétől megtekinthető Pozsonyban a Kommunizmus bűntetteinek és áldozatainak múzeuma.

Részvétel a pozsonyi Global Village-en 

Részvétel a pozsonyi Global Village-en

Új városrész épülhet a pozsonyi vár tövében 

Új, modern városrész épülhet akár már néhány éven belül a pozsonyi vár tövében lévő egyik - évtizedek óta kihasználatlan - területen. A fejlesztés amely az egykori Terézváros egy részén valósulhatna meg, már a tervdokumentáció elkészítésének fázisába jutott.

Pozsonyi lett a világ legjobb szállodája 

Kihirdette idei Insider Select listáját az Expedia felhasználói véleményei alapján. Az oldalon található 150 000 szállodára 500 000 vélemény érkezett, ezek összesítésével született az eredmény.

"Újrakoronázás" Pozsonyban 

Idén tizedik alkalommal rendezték meg az ünnepséget.

Magyar királyokat koronáznak Pozsonyban 

A jövő hétvégén már tizedik alkalommal rendezik meg Pozsonyban a Koronázási ünnepségek című rendezvénysorozatot, amellyel a magyar királyok, királynők és királynék egykoron itt zajlott koronázására emlékeznek a pozsonyiak.

Chuck Norris nevét viselheti egy pozsonyi kerékpárhíd 

Chuck Norris nevét viselheti egy nyáron átadásra kerülő pozsonyi kerékpárhíd, amennyiben sem az emberek véleménye, sem pedig a jövendő híd nevét a közvéleményre bízó, pozsonyi megye álláspontja nem változik - írta a hirek.sk szlovákiai magyar hírportál csütörtökön.

Közép-európai turizmus együttműködés 

Támogatják a közlekedési hálózatok és a kölcsönös együttműködés fejlesztését az Európai Unió programjai keretében a Centrope csoportosulásba tömörült tartományok és városok, amelynek vezetői hétfőn tárgyaltak Pozsonyban.

Váltás a Go Global képviseletnél 

Szeptember elejével Szabó Istvánt nevezte ki magyarországi country menedzsernek a Go Global Travel.

Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon 

2011. október 19-23. között rendezik meg a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon futóversenyt, amely megújult és bővített formában várja a futás szerelmeseit.

Picasso-ősz lesz Pozsonyban 

Picasso-ősz lesz az idén Pozsonyban. A Mirbach-palotában székelő városi galériában szeptember 8-án nyílik a Picasso: La suite vollard (Szerelem és halál) című tárlat.

Bécsből csábítaná vissza légi utasait Pozsony 

Júniustól bővül a pozsonyi légikikötő kínálata. A cseh CSA légitársaság hat új járatot indít. A cég bízik benne, hogy visszacsábítják a pozsonyi repülőtérre azokat a szlovákiai utasokat, akik jelenleg inkább Bécsből utaznak - írja az Új Szó című pozsonyi napilap keddi számában.

Pozsonyra erősít a Czech Airlines 

Hetente 24 új közvetlen járattal teszi elérhetővé Pozsonyból  a Czech Airlines Európa hat nagyvárosát júniustól.

Harminc évre bérbe adják a pozsonyi repülőteret 

A szlovák kormány döntése értelmében egy magánbefektetőnek harminc évre bérbe adják a pozsonyi repülőteret.

Veszprém megye pozsonyi bemutatkozása 

Nyitrai Kerületi Önkormányzat meghívásának eleget téve mutatkozott be Veszprém megy a ITF Slovakiatour vásáron, Pozsonyban.

Az első Mercure-szálloda Pozsonyban 

Kedden hivatalosan is megnyílt Pozsony első Mercure szállodája, amely soft opening keretében október elseje óta fogad vendégeket. A szlovák főváros főpályaudvarának közelében fekvő, a szolid eleganciát finom pop-art gegekkel kombináló szálloda üzleti és szabadidős vendégek érkezésére egyaránt számít.

"Busszal" a Dunán 

Jövőre indulhat a szlovákiai Somorját, Dunacsúnyt, Pozsonyt és Dévényt a magyarországi Rajkán keresztül összekötő, az ausztriai Hainburgig járó "Duna-busz".

Járatsűrítés, járatmegszűnés a Malévnál 

A téli menetrend életbelépésével sűríti járatait a Malév egyes vonalain, de megszűnik a cég bécsi és pozsonyi buszjárata.

Megnyílt Pozsony első Mercure szállója 

Október elseje óta fogad vendégeket a négycsillagos Mercure Bratislava Centrum szálloda.

Olcsóbb a szlovákoknak magyarországi utazási irodával nyaralni 

Akár több száz eurót is megtakaríthat az a szlovák állampolgár, aki Pozsony helyett Budapestről indul tengerparti nyaralásra. 2009-hez hasonlóan idén is sokkal kevesebbe kerül a nyaralás azoknak, akik magyarországi utazási irodával indulnak útnak - írja csütörtökön az Új Szó című pozsonyi magyar napilap, amely a last minute utak árait hasonlította össze.

Átadták a pozsonyi reptér új terminálját 

Megnyitották szerdán a pozsonyi M. R. Stefánik repülőtér új terminálját, az évi átlagban 3,5 millió utas kiszolgálására képes terminál felépítése másfél évig tartott.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!