Kevesebb utas a pozsonyi reptéren

Éves szinten 11 százalékkal esett vissza tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér (BTS) utasforgalma, ugyanakkor a teherforgalom hasonló arányban emelkedett - közölte az MTI-vel Dana Madunická, a BTS szóvivője szerdán.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2012-ben 1 millió 416 ezer fő volt, ennek többségét a menetrendszerű járatok utasai adták.

A Pozsonyban menetrendszerű járatokat üzemeltető 6 légitársaság 28 célállomásra és onnan összesen 971 ezer utast szállított, ez 13,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Nem menetrendszerinti járatokat 2012-ben 17 repülőtársaság indított Pozsonyból, ezek 40 célállomásukból oda és vissza összesen több mint 440 ezer utast szállítottak tavaly, ez 3,4 százalék csökkenés.

A Pozsonyból menetrendszerinti és rendszeres charter járatokat indító légitársaságok közül a Ryanair járatai bonyolították a legnagyobb utasforgalmat, összesen több mint 875 ezer utast szállítva. Ebben a kategóriában a BTS második legnagyobb forgalmát a Danube Wings (közel 27 900 utas) könyvelte el, a harmadik helyen a Norwegian Air Shuttle végzett csaknem 27 800 utassal. A Pozsonyból kizárólag charter járatokat indító légitársaságok közül 2012-ben a legtöbb utast, több mint 291 ezret a Travel Service szállította.

A célállomások közül a Londonból és a Londonba tartó járatokon utazott a legtöbb utas, több mint 291 ezer, a második legnépszerűbb úticél Antalya volt, az oda-vissza közlekedő charter járatot több mint 108 ezren választották.

A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb és egyben egyetlen, európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője, tavaly átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. Az utasforgalom szempontjából a BTS eddig 2008-ban zárta a legjobb évet, akkor 2,2 millió utast kezeltek itt, az utasok száma az ezt követő években folyamatosan csökkent.

Forrás: MTI


Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.