Megnyitották a brassói repteret

Megnyitották a brassói repteret 

Csütörtökön átadták az első romániai zöldmezős beruházásként létrehozott, a Székelyföldet is kiszolgáló Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéret.
Folytatódik az Air France kabinfelújítási programja

Folytatódik az Air France kabinfelújítási programja 

A Boeing 777-200ER típusok kabinfelújítása után újabb szélestörzsű repülőgép várja júliustól az eddiginél is nagyobb kényelemmel az utasokat. Az Airbus A350-900-asok fedélzetén suite kialakítású üzleti osztály, valamint kiváló minőségű szövetek, burkolatok és alapanyagok szolgálják a minél kényelmesebb repülést.
Budapest Airport - jótékonysági futóverseny, naplementében

Budapest Airport - jótékonysági futóverseny, naplementében 

2023. június 16. Idén is birtokba vehetik a sportolók szeptember első szombatján a budapesti repülőtér 1-es futópályáját. Az immár hagyománynak számító, 11. Runway Run a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét a naplementében indul, a nevezési lehetőséget pedig a korábbinál szélesebb körben nyitja meg a szervező Budapest Airport. A nevezési díjakból befolyó összeget idén is száz százalékban jótékony célra fordítják.
Idén is lehet távolsági busszal a horvátokhoz elugrani tengerezni

Idén is lehet távolsági busszal a horvátokhoz elugrani tengerezni 

Mert a FlixBus menetrend szerinti távolsági buszokat indít  a horvát tengerpartra. Nyáron már tizenegy horvát tengerparti település érhető el közvetlen menetrendszerinti járattal itthonról. Heti négyszer indulnak buszok Isztriára és Dalmáciába, és a fővárosból kevesebb mint 7 óra alatt a tengerpartra érnek ezek a járatok.  
Ha minden jól megy, augusztustól átgyalogolhatunk a Lánchídon

Ha minden jól megy, augusztustól átgyalogolhatunk a Lánchídon 

Másfél hónappal az eredeti szerződésben vállalt időpont előtt megkezdődött a felújított Lánchíd műszaki átadás-átvételi eljárása, tehát gyalog várhatóan már augusztusban át lehet kelni a híd két oldalán végigfutó járdákon - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Kairói járattal bővül a Wizz Air úthálózata

Kairói járattal bővül a Wizz Air úthálózata 

A Kairóba tartó első járat október 30-án hagyja majd el a magyar fővárost - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.
Szentendrén új kerékpárútvonalak alakulnak

Szentendrén új kerékpárútvonalak alakulnak 

Elkezdődött a városrészeket összekötő kerékpáros-nyomvonal kivitelezése.
A lett légitársaság már a télre készül

A lett légitársaság már a télre készül 

Ugyanis új airBaltic bázist nyitnak Gran Canaria-n, a 2023/24-es téli szezonban
Hétvégétől főszezoni menetrend a MÁV-Volán járatain

Hétvégétől főszezoni menetrend a MÁV-Volán járatain 

A négy héten át tartó előszezont követően szombaton életbe lép a MÁV-Volán-csoport nyári főszezoni menetrendje - közölte a közlekedési társaság Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.
Turbulensebb repülés a klímaváltozás miatt

Turbulensebb repülés a klímaváltozás miatt 

A globális felmelegedés miatt nő a turbulencia kialakulásának kockázata a repülésnél - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a Geophysical Research Letters folyóiratban publikáltak.

Szigorú lépésre szánta el magát a Wizz Air 

Rövidült egy fontos határidő hétfőtől. Aki nincs résen, annak a pénztárcája bánhatja!

A légitársaságok méltányosságért kiáltanak 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szorgalmazza, hogy az Európai Unió vizsgálja felül az utasok jogaira vonatkozó rendeletét, és alakítson ki méltányosabb rendszert, amelyben minden szolgáltató arányosan venne részt - írja az AIRportal.hu.

Már Debrecenből is repülhetünk a Török Riviérára a hazai diszkonttal 

Az új útvonal csaknem egy hónappal követi az első budapesti járat indítását a közkedvelt úti célra. Debrecenből hetente 2 alkalommal, kedden és szombaton repülhetnek majd az utazni vágyók - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Meghalt egy 11 éves gyerek a budapesti reptéren 

Rosszullét miatt kényszerleszállást hajtott végre a Turkish Airlines egyik járata Ferihegyen, meghalt egy 11 éves gyerek. Bár  a repülőgép megszakította útját, és leszállt vele Budapesten, de a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni az életét.

Budapestre is tervez közvetlen járatot az indiai fapados 

Az évi 100 millió utast szállító indiai diszkont légitársaság, az Indi Go nagyszabású nemzetközi terjeszkedést és flottabővítést tervez, a már megrendelt nagy hatótávú keskenytörzsű gépeivel közvetlen járatokkal képes lesz elérni Európa jelentős részét – mondta el Pieter Elbers vezérigazgató egy Isztambulban megtartott sajtótájékoztatón, amelyről az AIRportal.hu a helyszínről tudósított.

Itt a világ első elektromos, önvezető kompja 

Stockholmban a világon elsőként önvezető, tisztán elektromos meghajtású kereskedelmi személyszállító komp kezdte meg működését - közölte az AFP hírügynökség.

Erős utasforgalom májusban Ferihegyen 

A Liszt Ferenc repülőtéren több mint 1,2 millió utast fogadtak 2023 ötödik hónapjában, ez 11,7 százalékkal marad el a járvány előttitől, a légiáru mennyisége pedig nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest - írja az AIRportal.hu.

Wizz Air-elvárás a nyárra: magas utasforgalom, jelentős árbevétel 

Mint ezzel kapcsolatban megállapították, nettó nyereségük a 2023-2024-es üzleti évben 350 és 450 millió euró között alakulhat az előző évi 535 millió eurós veszteséget követően, tudható meg a napi.hu oldaláról a Reuters cikke alapján.

Füstköd miatt leállt a légiközlekedés New Yorkban 

A látásviszonyok korlátozottsága miatt átmenetileg leállították a légiforgalmat New York két repülőtere irányába, miután a kanadai erdőtüzek okozta füstköd tovább sodródott az Egyesült Államok keleti és középső része fölé szerdán. 

IATA: más iparágak is tegyenek a fenntarthatóságért! 

Az összes érintett iparág tevékeny összefogásával, összehangolt politikai támogatással és a megfelelő finanszírozás biztosításával érhető csak el a légiközlekedés szén-dioxid kibocsátásának nullára csökkentése 2050-re – írja az AIRportal a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) Isztambulban megrendezett közgyűléséhez kapcsolódóan tartott globális csúcstalálkozóról.

Új járatot indít Prágába a China Airlines 

A bécsi és római járatok újra indítását követően, közvetlen járat indul Tajpejból Prágába, a legmodernebb Airbus 350-sel, július 18-tól, heti két alkalommal.  Prága lesz a hatodik új európai célállomás, Frankfurt, Amszterdam, London, Róma és Bécs után – hallottuk a China Airlines szerdai tájékoztatóján.

Próbaútra indul Kína első óceánjárója 

Elhagyta a sanghaji hajógyári dokkot Kína első hazai építésű óceánjáró üdülőhajója kedden - számolt be az eseményről a CGTN állami tartalomszolgáltató.

Hihetetlenül megugrott a rendbontó utasok száma 

Az utazási korlátozások feloldását követően jelentősen emelkedett a rendbontó utasok által elkövetett, akár fizikai atrocitással is járó incidensek száma, visszaszorításukért kétpilléres stratégiát javasolnak a légitársaságok – ismertette Conrad Clifford, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgató-helyettese a szervezet Isztambulban megrendezett, 79. éves közgyűlésén.

Ezért kell sajnálnunk a légitársaságokat 

A világjárvány éveinek elmúltával és a határok megnyílásával, a gazdasági bizonytalanságok ellenére a légitársaságok jó úton vannak a nyereséges, biztonságos, hatékony és fenntartható jövő felé – közölte Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója a szervezet Isztambulban megrendezett, 79. éves közgyűlésén, amelyről az AIRportal is írt.

Vasárnap országos sztrájk az olasz reptereken 

A Wizz Air ennek kapcsán figyelmezteti utasait, hogy fennakadások várhatók.

Nem kell megabírságot fizetnie a Ryanair-nek 

Közleményben üdvözölte a Ryanair a döntést, amelynek értelmében a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette az ír fapados légitársaságra tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot. A 300 millió forintos büntetést a fogyasztóvédelmi hatóság szabta ki, miután a Ryanair bevezette azt az intézkedést, hogy a 2022 júliusától utasonként 10 eurós különadót az utasokra terheli.  

Nagyon nem jött be a frankfurti reptér vadonatúj fejlesztése 

Kevesebb mint egy nappal a karbantartás vége után újra le kellett zárni a frankfurti légikikötő északnyugati futópályáját, mert az új csúszásgátló bevonat tönkreteszi a repülőgépek gumiabroncsait - írja az AIRportal.hu.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz 

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár több időszakban is a 100E Repülőtéri Expressz a Deák Ferenc tér és a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.

Singapore Airlines: ingyenes WIFI minden utasnak 

A Singapore Airlines 2023. július 1-től ingyenes és korlátlan wifi-t nyújt minden szolgáltatási osztályon, beleértve a premium economy és economy osztályt - tájékoztatta lapunkat a légitársaság. 

SAF-ot gyártó amerikai start-upba fektet a Wizz Air 

A zöld start-up cégbe összesen 50 millió dollárt fektetett be az Indigo Partners konzorcium, melynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja. A pénzösszeg a CleanJoule technológiának fejlesztését segíti, amelynek célja, hogy mezőgazdaságból származó maradványokból és egyéb hulladék biomasszából költséghatékonyabban állíthasson elő nagy teljesítményű fenntartható üzemanyagot - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Ezt lépte a Ryanair a légiközlekedési sztrájkokra 

Az ír fapados légitársaság 1,1 millió aláírást gyűjtött beadványához az Európai Bizottságnak, amelyben az unió légiközlekedését megnehezítő sztrájkok miatt az EU közbelépését követelik - írja az AIRportal.hu.

Menetrendszerinti busszal Erdély fontos nevezetességéhez 

Menetrendszerinti buszjárattal is meg lehet majd közelíteni Kolozsvárról a közép-erdélyi térség legnagyobb természeti látványosságát, a Tordai-hasadékot - közölték szerdán a természetvédelmi terület üzemeltetői.

Új Ethiopian járat Európában 

Az Ethiopian Airlines Addisz-Abebába és Brüsszelbe közlekedő járatai mellett 2023. május 22-től kezdve heti négy járatot indít Koppenhágába.

Nyereséges a Budapest Airport, de még itt a Covid-hatás 

A repülőteret üzemeltető társaság a 2022-es évet 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta, így a COVID időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik.

Együttműködés a Singapore Airlines és a Garuda között 

A Singapore Airlines (SQ) és a Garuda (GA) megállapodást írta alá kereskedelmi partnerségük elmélyítésre, hogy növelni tudják a Szingapúr és Indonézia közötti utaskapacitást és több lehetőséget kínáljanak ügyfeleiknek - tájékoztatta lapunkat a Singapore Airlines.

Augusztus 20-ra teljesen megnyílhat a Lánchíd 

Másfél hónappal a tervezett határidő lejárta előtt, ősz helyett már nyáron befejeződik a Lánchíd felújítása - jelentette be a főpolgármester szombaton a Facebookon.

Már szezonon kívül is heti háromszor jár az Adria IC 

Április elejétől már elővételben megválthatók a jegyek a Budapestet a horvát tengerparton fekvő Splittel összekötő Adria InterCity-re, amelyet tavaly a The Guardian beválogatott Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé. 

Figyelem! Vonatpótlóbuszok járnak a Balatonnál 

Pályakarbantartás miatt pótlóbuszok járnak a a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonal egyes szakaszán.

Jelentős számú járattörlés a British Airways-nél 

Több mint 150 járatát törölte egy informatikai hibára hivatkozva a British Airways, ráadásul pont egy olyan napon, amely 2019 óta a légi közlekedés egyik legforgalmasabb napjának ígérkezett.

Ferihegy felkészült a focidrukkerek rohamára 

Május 31-én rendezik meg Budapesten, a Puskás Arénában az UEFA Európa Liga döntőt. A Budapest Airport a hatóságokkal közösen hónapok óta készül a mérkőzéssel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, a csapatok, a VIP járatok és a várhatóan több tízezer szurkoló fogadására. A Budapest Airport felhívja az utasok figyelmét, hogy a döntő napján, valamint az azt megelőző és az azt követő napon (vagyis május 30. és június 1. között) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és környékén megnövekedett forgalomra, a repülőtéren pedig esetlegesen a szokásosnál hosszabb várakozási időre számítsanak - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Az airBaltic utasai mostantól SAF-et is vásárolhatnak 

A lett airBaltic légitársaság - a fenntartható repülőgép-üzemanyag (Sustainable Aviation Fuel - SAF) légiforgalomban betöltött növekvő jelentőségének tudatosítása és a klímasemlegességi célok elérésének érdekében - fokozatosan lehetőséget kínál az utasoknak, hogy csökkentsék a környezetre gyakorolt hatást, az ún. ökológiai lábnyomot.

Kösz szépen, Wizz Air! 

FRISSÍTVE .A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) tavaszi közgyűlésére igyekszünk Spanyolországba, a Wizz Air W62389 sz. malagai járatával. Pontosabban igyekeznénk. Ugyanis a Wizz Air újabb, lassan már megszokottá vált  késése közbeszólt. Jó hír, hogy a Wizz Air szakértőit is olvasóink között tudhatjuk. Ők küldték a következő közleményt, reagálva 2023. május 23-án megjelent írásunkra.

Új turisztikailag jelentős bringaút 

Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút-hálózat Dunaalmás és Neszmély közötti, hét és fél kilométeres szakasza 1,2 milliárd forint ráfordításával készült el - ismertette a létesítmény szerdai átadásán az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára.

Megvolt az antalyai járatnyitás a Wizz Airnél 

A Wizz Air légitársasága elindította első járatát a törökországi Antalyába. Az útvonal, amely a negyedik újonnan induló desztináció idén Magyarországról, közel két hónappal követi az első isztambuli járat felszállását - közölte  lapunkkal a légitársaság. 

Kedvezményes napijegyek pörgethetik a tokaji turizmust 

Ismét elérhető a MÁV-START és a Volánbusz közös jegyterméke, a Tokaji Borongoló napijegy - tájékoztatta a MÁV Zrt. szerdán az MTI-t.

Újabb légijárat Kína és Magyarország között 

Újabb légijárat létesül Magyarország és Kína között: a China Eastern légitársaság június közepétől heti kétszer repül majd Ningbo és Budapest között - írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán szerdán.

Évekre visszaveti a Ryanair kapacitásait a gépátadások lassúsága 

A március 31-én zárult üzleti évében 1,43 milliárd eurós nyereséget ért el és rekordszámú, 168,6 millió utast szállított az ír fapados, mindez a forgalom erőteljes visszatérésének, a légitársaság alacsony költségalapjának, valamint előnyös üzemanyag-fedezeti ügyleteinek köszönhető - írja az AIRportal.hu.

Vége az átszállósdinak, újra teljes vonalán jár a 3-as metró 

Hétfőn befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.