Részesedést szerez az Air France-KLM Csoport a SAS AB-ben

A SAS AB igazgatóságának döntése értelmében az Air France-KLM Csoport részesedést szerez a skandináv légicégben, emellett a légitársaságok kereskedelmi együttműködést is kötnek, ha a SAS kilép jelenlegi légiszövetségéből, a Star Alliance-ből.

A megállapodás értelmében az Air France-KLM Csoport, a Castlelake és a Lind Invest ApS konzorciumként vehet részt a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban kiadott csődvédelem alatt működő SAS AB pénzügyi helyzetének rendezésében.

Ennek részeként a dán állammal közösen a konzorcium 1,175 milliárd USA-dollár értékű befektetést hajt végre, amelyből 475 millió dollár törzsrészvény, 700 millió dollár pedig átváltható kötvény.

Az Air France-KLM Csoport 144,5 millió dollárért szerez legfeljebb 19,9 százalékos részesedést az újjászervezett SAS AB-ben. Ebből 109,5 millió dollárt törzsrészvényekben, 35 millió dollárt pedig átváltható kötvények formájában biztosítanának. Ez a befektetés nincs hatással a Csoport középtávú pénzügyi kilátásaira és illeszkedik a hosszútávú stratégiába, hiszen az Air France-KLM korábban többször is kijelentette, hogy aktív szerepet kíván betölteni az európai légiközlekedés konszolidációjában.
 
A tranzakció még véglegesítés előtt áll, és egyebek között Svédország, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok versenyjogi hatósági jóváhagyásától is függ. Pénzügyi teljesítménytől és a konzorcium tagjai közötti megállapodástól és versenyjogi jóváhagyásoktól függően az Air France-KLM Csoport részesedése tovább növelhető, így irányítói jogosultságokkal rendelkező részvényessé válhat.
 
Ezzel párhuzamosan a SykTeam légiszövetségbe tartozó Air France-KLM arra is törekszik, hogy minél szorosabb kereskedelmi együttműködést hozzon létre a SAS AB-vel, amelynek egyik feltétele, hogy a skandináv légicég kilép jelenlegi légiszövetségéből, a Star Alliance-ből. Ezt követően a francia-holland vállalat megerősíti pozícióit a SAS hagyományos, észak-európai piacain, hogy az utasok könnyebben és kényelmesebben hozzáférjenek az Air France-KLM globális járathálózatához.

Benjamin Smith, az Air France-KLM Csoport vezérigazgatója amellett, hogy üdvözölte a SAS AB igazgatóságának döntését, azt hangsúlyozta: szoros kereskedelmi kapcsolatra törekednek, hiszen a SAS erős brandnek számít az északi országokban, ez hatalmas lehetőség az Air France-KLM előtt, hogy javítsa pozícióját ebben a térségben. „Nagyon örülünk annak, hogy a SAS történelmének új fejezetében mi is részt vehetünk, hálásak vagyunk a légicég igazgatóságának bizalmáért” – mondta.

Forrás: Air France-KLM Csoport


Tájékoztató weboldal az új MÁV-Volán tarifarendszerről

Tájékoztató weboldal az új MÁV-Volán tarifarendszerről 

Itt tájékozódhatunk az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás napijegyekről és a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásáról.
Jó számokkal zárta 2023 utolsó negyedévét a Singapore Airlines

Jó számokkal zárta 2023 utolsó negyedévét a Singapore Airlines 

659 millió dolláros nettó negyedéves nyereséggel és a pandémia előttihez közelítő kapacitással.
Bemutatkozott a világnak Kína új utasszállítója

Bemutatkozott a világnak Kína új utasszállítója 

Szingapúri Airshow-n mutatták be szombaton Kína első, keskenytörzsű utasszállító repülőgépét.
Befejeződött BUD Cargo City bővítésének újabb üteme

Befejeződött BUD Cargo City bővítésének újabb üteme 

Ezzel a fejlesztéssel látványosan megnövelték a Liszt Ferenc Repülőtér légiáru-kereskedelmi kapacitását.
Beállt a kétszázadik gép a WIZZ flottájába

Beállt a kétszázadik gép a WIZZ flottájába 

Az új Airbus A321neo modell a London-Luton repülőtéri bázishoz csatlakozik.
Tizenhétezer járatot törölnek Eindhoven bezárása miatt

Tizenhétezer járatot törölnek Eindhoven bezárása miatt 

A nemzetközi repülőtér hamarosan jelentős átalakuláson megy keresztül, teljeskörűen felújítják ugyanis kifutópályáját, új kábeleket fektetnek le, megújul a világítás és a vízelvezetés is.
Szinte már nem is hír: újabb sztrájk hét elején a Lufthansánál

Szinte már nem is hír: újabb sztrájk hét elején a Lufthansánál 

Ezúttal kedd hajnaltól szerda reggelig keserítik meg a velük utazók életét.
A Blue Air román légitársaság fizet, mint a katona

A Blue Air román légitársaság fizet, mint a katona 

Vissza kell fizetniük egy közel 34 millió eurós állami támogatást.
Kiemelt egészségügyi ellenőrzés az olasz reptereken

Kiemelt egészségügyi ellenőrzés az olasz reptereken 

Az olasz egészségügyi minisztérium kiemelt ellenőrzést rendelt el a repülőtereken a dengue-láz terjedése miatt.
Az EU feltételekhez kötötte a Korean és az Asiana egyesülését

Az EU feltételekhez kötötte a Korean és az Asiana egyesülését 

Meg kell válniuk az Asiana cargo-üzletágától, valamint a versenytársak számára le kell mondaniuk egyes repülési jogokról.

Interjú

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.
Valami régi, valami új – az újranyitott N28 séfjével beszélgettünk

Valami régi, valami új – az újranyitott N28 séfjével beszélgettünk 

Az N28 borétterem egy hosszúra nyúlt nyári szünet után, szeptember közepétől új koncepcióval várja a vendégeket. A gasztronómiai kínálat megalkotását Nagy Szabolcs séfre bízták.