Magyar pilótákat is vár az Emirates

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága az utazási kereslet növekedése és szélestörzsű flottájának bővítése okán tapasztalt pilótákat toboroz Magyarországról is.

A sikeres pályázók amellett, hogy a legnagyobb repülőgépeket vezethetik hat kontinenst átívelő útvonalakon, adómentes fizetést és nagyvonalú juttatásokat kapnak, valamint gyors karrierpálya is nyitva áll előttük.

 

Az Emirates Direct Entry Captains programjába olyan tapasztalt kapitányok jelentkezését várja, akik már legalább 3000 órányi parancsnoki időt töltöttek olyan Airbus fly-by-wire széles törzsű repülőgépeken, mint például az A330, A340, A350 és A380. A pályázó pilótáknak az egyéb alkalmassági feltételek teljesítése mellett, legalább 7000 órányi teljes repülési idővel kell rendelkezniük többszemélyes, több hajtóműves repülőgépen.

11 ezer méter magasan

Az Emirates gépeit vezetni egyszerre jelent szakmai kihívást és páratlan utazási élményt. Az újonnan csatlakozó pilóták egy 4200 fős pilótaközösség tagjaivá válnak, akik a 260 repülőgépből álló flottát vezetik, és akik közül ezerötszázan az A380-as óriásgépen teljesítenek szolgálatot. A légitársaság szélestörzsű repülőgépparkja, amelybe beletartoznak az Airbus A380-asok és a Boeing 777-esek, az egyik legfiatalabb és legmodernebb a világon. A flotta 2024 közepén új Airbus A350-es, 2025-ben pedig Boeing 777-9-es gépekkel egészül ki.

A légitársaság pilótái az egyik legátfogóbb, hat kontinenst átívelő globális útvonalhálózaton repülhetnek. A szolgálat változatos: egyik napon a közel-keleti regionális útvonalakon repülnek, másnap az ultrahosszú távú célállomásokra, vagy éppen az Északi-sark felett közlekedő járatokat irányíthatják.

Képzési programok

A légitársaság nagy hangsúlyt fektet az innovatív pilótaképzésbe: oktató létesítményében tíz repülés-szimulátor található. A képzési programokat nagy tapasztalattal rendelkező oktatók vezetik, speciálisan kialakított környezetben. A légitársaság legújabb, 135 millió dollár (átszámítva több mint 48 milliárd forint) értékű csúcstechnológiás pilótaképzője 2024 márciusában nyílik meg. A létesítmény 54 százalékkal növeli majd a pilóták képzési kapacitását, az intézményben pedig további hat, köztük az A350-es és a Boeing 777-9-es repülőgépekre szabott repülés-szimulátor is helyet kap. A pilóták ezen kívül az Emirates Aviation College és az Emirates Aviation University számos, nem műszaki képzési programjához is hozzáférhetnek.

Élet Emirates pilótaként Dubajban

Az Emirates pilótái Dubaj biztonságos, multikulturális városában élhetnek és dolgozhatnak 111 országból származó pilótatársukkal, és több mint 160 nemzetiséget képviselő munkatársukkal. A pilóták versenyképes, adómentes fizetést, tágas szállást, oktatási támogatást, valamint kiváló fogászati ellátást, egészségügyi- és életbiztosítást kapnak. A juttatási csomag részét képezi többek között a sofőrszolgálat használata – szállásról a munkahelyre és vissza -, a mosodai szolgáltatások igénybevétele, az évi 42 nap szabadság és az ezalatt felhasználható Business Class repülőjegyek, a kedvezményes áruszállítás, továbbá a barátok és családtagok által érvényesíthető utazási kedvezmények. 

Az Emirates kiszámítható karrierlehetőségeket is kínál, hogy pilótái előtt hosszú és gyümölcsöző pályafutás álljon. Nem csoda, hogy az Emirates-pilóták 40 százaléka már több mint 10 éve dolgozik a légitársaságnál – 1380 pilóta 10-19 éve, 173 pilóta 20-29 éve szolgál, és 5 olyan is akad, aki már 30 évet töltött el az Emirates kötelékében. A két leghosszabb ideje szolgálatot teljesítő pilóta, több mint 34 év szolgálati idővel, 1989-ben ugyanazon a napon csatlakozott a légitársasághoz.

Az elmúlt öt hónapban a légitársasághoz 172 új pilóta csatlakozott, akik a vállalat továbbképző programjainak köszönhetően gyorsított eljárással léphetnek rangot. Az Emirates tovább folytatja pilótatoborzását, ennek első állomása egy regisztrációhoz kötött online tájékoztató, amelyet 2023. október 4-én, dubaji idő szerint 13 órakor (magyar idő szerint 11 órakor) tartanak, és amelyhez a pilóták mellett családtagjaik is csatlakozhatnak. Ezen kívül az érdeklődők nyílt napokon is részt vehetnek, ahol mindent megtudhatnak a pilótatoborzás folyamatáról, a képzési és karrier lehetőségekről, valamint beleláthatnak, milyen is az Emirates pilóták élete. A regisztráció az online tájékoztatóra, és a nyílt napokkal kapcsolatos bővebb információ az Emirates karrier oldalán érhető el. 

Forrás: Flow pr


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.