Együttműködés az Air France és az Etihad Airways között

Jelentősen kibővíti már meglévő codeshare és interline megállapodását az Air France-KLM Csoport és az Etihad Airways: a két vállalat szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy még több járatot vonnak be, valamint a törzsutasprogramok, és a karbantartás területén is együttműködnek.

A szerződést Párizsban írta alá Angus Clarke, az Air France-KLM kereskedelmi vezetője, valamint Arik De, az Etihad Airways bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese. A megállapodás értelmében a 2012-ben aláírt codeshare és interline egyezménybe további 40 járatot vonnak be, ezek között európai, közel-keleti, távol-keleti és ausztrál járatok is vannak. Ennek értelmében az utasok mindegyik légicég foglalási rendszerében megvásárolhatják a jegyüket a programban részt vevő, de a partner légicég által üzemeltetett járatokra is, akár már a 2023-as téli menetrendben is.

 

Az Etihad jelenleg naponta indít járatokat Abu-Dzabiból Párizsba és Amszterdamba is, a városok közötti összeköttetés azonban tovább bővül: az Air France október 29-én szintén napi járatot indít az Egyesült Arab Emírségek fővárosába, amelyeket Airbus A350-900-as gépekkel teljesít.

Emellett a légicégek arról is megállapodtak, hogy összehangolják törzsutasprogramjaikat, így a Flying Blue és Etihad Guest programban résztvevő utasok is igényelhetik a teljesített járatok után a hűségpontokat. Emellett kísérleti jelleggel bevezetik a közös lounge használatot és földi kiszolgálást is.

Anglus Clarke a megállapodással kapcsolatban azt emelte ki, hogy 11 éves együttműködésük kiterjesztésének fő célja a hűségprogramok és a karbantartási feladatok összehangolása, illetve a codeshare és interline megállapodásban résztvevő járatok számának bővítése. „Abu Dzabi, mint célállomás és átszálló központ is vonzó, hiszen Dél- és Dél-kelet-Ázsia és Ausztrália felé is kényelmes csatlakozást biztosít."

Arike De azt emelte ki, hogy a már meglévő partnerségükre alapozva szeretnék elmélyíteni szakmai kapcsolatukat, hogy a szinergiákat mindkét fél ki tudja használni. Az Etihad ügyfelei ennek köszönhetően igénybe vehetik az Air France-KLM kiterjedt európai hálózatát.

Forrás: Turizmus Online


Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.