Ro_kozlekedes cikkek
Ennyivel drágulnak jövőre az autópálya-matrica díjak
Az idei augusztusi infláció mértékének megfelelően drágulhatnak jövőre a sztrádamatricák – ez derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium Totalcarnak adott válaszából.
Igazi hajólegenda tér vissza a Balatonra
Már 20 éve nem közlekedik a Balaton legendás hajója, amely az 1952-es forgalomba állításától egészen 2006-ig a tó legnagyobb személyszállítója volt. Másfél év múlva azonban az elképzelések szerint azok is utazhatnak majd rajta, akik legfeljebb csak hírből ismerik.
Új vizekre evez a Mahart nyaralóhajózás üzletágával
Most megjelent közleményükből derül ki, hogy új stratégiát dolgoztak ki a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére: a globális események miatt elmaradó külföldi vendégek helyett a magyar családok kiszolgálására helyezi a hangsúlyt, közölték.
Sokan váltanak jegyet a BAHART kompokra, sikeresek a programhajók
A BAHART kompjainak utasszáma elérte az 1 millió főt, a személyhajók utasforgalma pedig meghaladta a félmilliót. Az utóbbi hetek igazi nyári időjárásának is köszönhetően a kompok és személyhajók szinte folyamatosan teljes kapacitással közlekednek a Balatonon.
Maláj kisrepülőgép tragédiája - aki a fedélzeten volt, mind meghalt
Legalább 10 ember meghalt, miután egy kisrepülőgép csütörtökön észak-Kuala Lumpur egyik autópályájára zuhant. A gép hat utast és két légikísérőt szállított, és a Malajziai Polgári Repülési Hatóság közleménye szerint a Langkawi Nemzetközi Repülőtérről szállt fel és a Sultan Abdul Aziz Shah Repülőtérre tartott, olvasható a CNN hírében.
Valóra vált a nyugdíjas buszvezető álma
Ferenc 74. születésnapi kívánsága az volt, hogy újra buszvezető lehessen, mint egykor - szerette volna megmutatni 10 éves unokájának, Milánnak, milyen buszsofőr is volt a Nagypapa.
Tömegek indulhatnak meg egyszerre a pályaudvarok felé
A Sziget zárónapja közlekedési káoszt vonhat maga után - itt a MÁV közleménye a változásokkal kapcsolatban.
Mit ne vigyél magaddal, ha utazol?
Aki egyszer is repült tudja, hogy 100 ml-es méretű gél és folyadék nem vihető fel a fedélzetre, így vagy otthon hagyod, vagy kisebbe töltöd, vagy csomagként adod fel, vagy elveszik a biztonsági vizsgálat során és az enyészeté lesz.
Járatkésésre is van megoldás
Ha valaki nem önszántából, hanem például járatkésés miatt nem tud időben el- vagy haza indulni, akkor bizonyos esetekben számolhat kártérítéssel.
Sztrájk a Ryanairnél, több mint 80 járatot töröltek
A brüsszeli Charleroi repülőtéren 88, hétfőn és kedden induló vagy érkező Ryanair járatot töröltek az ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt. adja hírül a The Brussels Times hírportál.
Retteghetnek a fegyelmezetlen utasok
Agresszíven szedik ráncba a rendbontókat az amerikai repülőjáratokon – több légi marsall lesz.
Ha végképp nem tudja mire költeni a pénzét, induljon világ körüli hajóútra!
A legújabb luxus tengerjáróval, a Celebrity Ascent-tel. A Celebrity Cruises hajótársaság bejelentette tengeri flottájának új tagját, a Celebrity Ascent-et, amelyet számos újdonsággal álmodtak meg. A hajótársaság nem csak a luxushajón lévő éttermeket gondolta újra, hanem bővítette az étlapot, új ízeket és koktélokat vezet be a novemberben debütáló luxus tengerjárón.
A WIZZ is beszállt a "Flight Right" programba
Az ultrafados légitársaság is csatlakozott az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynökségének (EASA) közelmúltban elindított „Fly Right” (“Repülj helyesen”) kezdeményezéséhez. A kampány célja, hogy támogassa az utasok megfelelő és szabálykövető magatartását a repülőgépek fedélzetein.
Minden, amit tudni akart az Emirates légiutas-kísérőiről...
... de sosem merte megkérdezni. Tudta például, hogy a világon a legtöbb, már 20 ezer légiutas-kísérő szolgál a dubaji központú légitársaság járatain?
Több kocsival közlekednek a MÁV szerelvényei
A csütörtökön startoló Sziget Fesztiválra érkező és onnan távozó megnövekedett utasszám miatt.
Elektromos biciklivel a Zselicben
Az Aktív Magyarország nemrégiben indított útjára több kerékpáros programot is, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel együtt.
Vagány vegán olasz topcég - Emirates együttműködés
A különböző stílusú, vegán bőr neszesszerekben található higiéniás, szépség- és bőrápolási luxustermékek az őszi/téli szezonban teszik még kényelmesebbé az utazást.
Wizz Air: ősszel járattörlések
Az ultrafapados cég a következőket írta ősszel esedékes járattörléseikkel kapcsolatban.
Jelentős bővítés a Singapore Airlines útvonalhálózatán
A megnövekedett kereslet kiszolgálása érdekében a Singapore Airlines a 2024. március 31 – október 26. közötti nyári menetrendben nagy mértékben növeli járatainak számát a kulcsfontosságú piacokon.
Felfedezésre váró úti cél: Etiópia
Októbertől a jelenlegi 6 helyett hetente 7 járat indul majd Bécsből Addisz-Abebába, a járatokat az Ethiopian Airlines üzemelteti, jelentették be egy hétfői üzleti találkozó alkalmával, amelyen az afrikai légitársaságot Magyarországon képviselő Aviareps igazgatója, Tóth Attila mellett Mrs. Saba G. Kassaye, az Ethiopian Airlines ausztriai és közép-európai igazgatója is részt vett.
Azonnal lépnie kell annak, aki olcsón akar nyaralni
Az elmúlt években 40 százalékkal emelkedtek meg a repülőjegyárak, ami leginkább a koronavírusnak tudható be, illetve az azzal járó leállással.
Románia bepanaszolta a Wizz Airt a törölt járatok miatt
Románia panaszt tett a Wizz Air ellen az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnél a törölt járatok miatt, és szigorú figyelmeztetésbe részesíti a repülőtársaságot.
Komoly változások a Szlovéniába induló vonatoknál
Ne a menetrend szerint induljon a pályaudvarra! Mert változásokra kell számítaniuk a vonattal Szlovéniába utazóknak az országot sújtó heves esőzések és áradások miatt, közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap.
A hétvégi vihar alaposan megtépázta a reptér menetrendjét
A szombat hajnali vihar komoly fennakadásokat és károkat okozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, közölte a Budapest Airport Zrt.
Jelentősen módosul a vonatok menetrendje Bécs és Budapest között
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hálózatán végzett karbantartási munkálatok miatt augusztus 12-től 31-ig lesz változás a nemzetközi vonatok esetén a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, közölte a Mávinform pénteken.
Bevásárolt a Wizz Air - 75 repülővel bővíti a flottáját
Újabb Airbus A321neo típusú repülőgépeket rendelt az ultrafapados légitársaság.
A trükk, ami a legjobban dühíti a légitársaságokat
Hiába tiltják és büntetik, terjed a „skiplagging”.
Éjszakai kaland Európában
Az Omio rangsorolta Európa legolcsóbb hálókocsis vonatutait.
Csak egy nagybefektető mentheti meg az Air Belgiumot
Kritikus pénzügyi helyzetbe került az Air Belgium, a közel 92 millió eurós halmozott vesztesége miatt új befektető bevonása nélkül bizonytalanná vált a légitársaság jövője, adja hírül az airPortal szakmai oldal.
Turistaosztályon prémium-szolgáltatás
Annyira sikeres és sokan keresik, hogy újabb útvonalakon vezeti be az Emirates a Prémium Turistaosztályt. Az egy évvel ezelőtti bevezetés óta több mint 160 ezer utas váltott jegyet a "luxus-turistaosztályra".
Újabb szintet lépett a WIZZ a szén-dioxid kibocsájtás területén
A 2023-as pénzügyi évben utaskilométerenként számítva 53,8 grammra redukálták karbonkibocsátásukat, ez 11 százalékos csökkenést jelent az előző pénzügyi évben nyújtott teljesítményükhez képest.
Félévértékelő a Budapest Airportnál
2023-ban a június már zsinórban a negyedik hónap volt, amikor a repülőtér forgalma meghaladta az egymillió főt, január és június között pedig összesen 6 683 524 utast kezeltek a repülőtéren.
Igazi vasúttörténeti legenda vonul nyugdíjba
Egy vasúttörténeti legenda kényszerül nyugdíjba vonulni azután, hogy 2023. július 17-én a 612-es Tatran expresszvonat élén Nagyszombat állomásra érkezését követően elfüstölt.
Rekord negyedéves nyereség a Singapore Airlines csoportnál
A 2023/24-es pénzügyi év első 3 hónapjában a Singapore Airlines történetének legmagasabb nettó nyereségét érte el.
Táncoló lámpások és kulináris élvezetek
A japán konyha a magyarok körében is rendkívül népszerű, de azt már kevesebben tudják, hogy a varázslatos szigetország a fesztiváljairól is híres.
Megállapodás: az Air France a jövő évi párizsi olimpia légitársasági partnere
A francia légitársaság a hivatalos légitársasági partnere a 2024. július 24 és augusztus 11 között Párizsban megrendezendő nyári olimpiai, majd augusztus 28-tól szeptember 8-ig tartó paralimpiai játékoknak.
Közvetlen járat Bécsből Sal szigetére
A TUI közvetlen járatot indít a téli időszakban a Zöld-foki-szigetekre - bécsi indulással. 2023. december 22-től minden pénteken non-stop járat indul az osztrák fővárosból Sal szigetére.
Nemzetközi tanúsítványt adhat légiutas-kísérőinek a Wizz Air
Az ultrafapados légitársaság közleménye szerint mostantól megszerezték a jogosuétságot arra, hogy Magyarországon légikísérő alapképzési tanúsítványt állíthassanak ki a képzésein részt vett növendékek számára.
Négy ok, amiért érdemes lakókocsiban nyaralni
Ez volt a harmadik év, hogy telepített lakókocsiban nyaraltunk egy olasz kempingben.
Augusztustól közvetlenül repülhetünk Üzbegisztánba
Taskent és Budapest között indulnak járatok, az üzbég Qanot Sharq Airlines közlekedik majd a két főváros között.
Sztrájk az Easyjetnél
Öt napon át, Portugáliában. Külföldi kollégáikhoz hasonló bért és juttatásokat követelnek.
Közvetlen járat Tajpej és Prága között
A China Airlines (CI) új non-stop járatpárja 13,5 óra alatt éri el célállomását. A légitársaság mostantól non-stop járatokat kínál hat népszerű európai célállomásra, köztük Amszterdamba, Frankfurtba, Bécsbe, Londonba, Rómába és mostantól Prágába is.
Gőze nincs, hogy jusson ki a Formula 1-re? Mutatjuk a megoldást!
A július 21-23. között zajló Formula 1 Qatar Airways Magyar Nagydíjra Budapest Kártyával a MÁV-Volán-csoport különjáratait is ingyenesen vehetik igénybe, megkönnyítve ezzel az utazást a Hungaroringre, közölte a kártyakibocsájtó Budapest Brand nZrt. hozzánk eljuttatott közleményében.
Felforgatja a légi közlekedést a fenntartható üzemanyag
A fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) elterjedése számos pozitív hatást gyakorolhat a légi iparra és a környezetre, az átmenet ugyanakkor nem lesz fájdalommentes.
Átruházható jegyek a Wizz Air-nél
A Wizz Air „Flexible travel partner” szolgáltatása lehetőséget biztosít arra, hogy az utazni vágyó a legvégső pillanatban válassza ki társát.
Nemsokára még könnyebben elérhető lesz a bécsi reptér
A Nyugat-Dunántúlon élők közül már eddig is sokan használták Schwechatot. Most még többen fogják.
Figyelem: ne szombaton induljon a Balatont átúszni Révfülöpnél!
FRISSÍTVE Kedvezményes, 50 százalékos alkalmi menettérti vasúti jeggyel lehet utazni a 41. Balaton-átúszásra, Révfülöpre, illetve onnan vissza. Azonban a programot a szervezők szombatról vasárnapra halasztották.
Rekordot döntött az airBaltic az első félévben
Az airBaltic megerősítette pozícióit 4 fő bázisán, Rigában, Tallinn-ban, Vilniusban és Tampere-ben és célja továbbra is az, hogy vezető összeköttetést biztosítson a Baltikum és a világ többi része között.