Csak egy nagybefektető mentheti meg az Air Belgiumot

Kritikus pénzügyi helyzetbe került az Air Belgium, a közel 92 millió eurós halmozott vesztesége miatt új befektető bevonása nélkül bizonytalanná vált a légitársaság jövője, adja hírül az airPortal szakmai oldal.

Az Air Belgium az előző évinél négyszer nagyobb, 44,6 millió eurós veszteséget könyvelt el az elmúlt egy évben, a korábbi időszakról halmozott vesztesége ezzel elérte a 91,6 millió eurót. A légitársaság könyvvizsgálója szerint ez jelentős kétségeket támaszt a cég további működését illetően, még úgy is, hogy tavaly februárban tőkeemelésen esett át, decemberben pedig egyes részvényesek újabb 7 millió eurós kölcsönt nyújtottak a vállalatnak.

 

A légitársaság tavasszal megszüntette a jelentős verseny miatt veszteséges, karibi térségbe közlekedő utasszállító járatait, a felszabadult kapacitást charter- és wet-lease járatokra adja bérbe, valamint Mauritiusra és Dél-Afrikába üzemeltet saját járatokat. Az intézkedéseknek köszönhetően az idei harmadik negyedévre nyereséges működést vár a két A330-200-as és két A330-900neo utasszállító repülőgépet üzemeltető cég. Az előző időszak veszteségeihez a flotta megújítására és bővítésére megrendelt repülőgépek átadásának késése is hozzájárult közlésük szerint.

A teljes cikk ITT található. 

Forrás: Airportal.hu


Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.