A hétvégi vihar alaposan megtépázta a reptér menetrendjét

A szombat hajnali vihar komoly fennakadásokat és károkat okozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, közölte a Budapest Airport Zrt.

Mint írták, az ítéletidő miatt a repülőtér forgalmát 1.45 és 6 óra között fel kellett függeszteni, mert a biztonságos fel- és leszállás az időjárás miatt ellehetetlenült.

Ennek következtében négy érkező járat - a Wizz Air Lisszabonból és Korfuból, a British Airways Londonból, az Air France Párizsból érkező járata - éjszaka nem tudott leszállni Budapesten, és másutt, vagyis Debrecenben, Bécsben és Belgrádban szállt le.

 

A kora reggel induló járatok többsége késésekkel ugyan, de el tudott indulni, jelenleg egyes Ryanair járatok esetében várható több órás késés, mert a légitársaság két, éjszaka Budapesten parkoló gépe megsérült - emelték ki.
Hozzátették még, a repülőtér szombat reggel 6 óra óta biztonságosan üzemel, ugyanakkor csak az 1. futópályán zajlik a forgalom, mert a 2. futópályát még takarítják a vihar által ráhordott szennyeződésektől és sártól, illetve javítják a megrongálódott fénytechnikai berendezéseket. A 2. pálya nyitása időközben megtörtént.
A terminálépületekben több helyen is beázások keletkeztek, ezeket folyamatosan javítják a repülőtér munkatársai, tették hozzá. A javítási munkálatok a forgalmat nem akadályozzák.
A Budapest Airport arra kéri az utasokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak járataikról a www.bud.hu oldalon.

Forrás: Budapest Airport Zrt. / MTI


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.