A Terra Reisen megszűnik, mint önálló utazásszervező

A Terra Reisen megszűnik, mint önálló utazásszervező 

A Terra Reisen 2015. október 31-i hatállyal teljesen a TUI Deutschland márkájává válik, és mint önálló utazásszervező megszűnik működni, nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol, ahol érdekeltségei voltak, - így Ausztriában is.
Katalógusbemutatóval búcsúztatta a nyarat a Terra Reisen

Katalógusbemutatóval búcsúztatta a nyarat a Terra Reisen 

A Terra Reisen 2013/14-es, téli magyar nyelvű katalógusának bemutatóját 2013. október 6-7-én Etyeken tartották, amelyre az ország minden részéből meghívták a partnerirodák munkatársait. Mintegy nyolcvanan fogadták el az invitálást, amelyet „Etyeki mulaccság”, azaz Edecker Mulatschag nevet adták, ezzel is cégük osztrák mivoltára és a helyszín sváb történelmére utaltak.
A Kvarner-öbölben a Terrával

A Kvarner-öbölben a Terrával 

Versenyt hirdetett a Terra Reisen partnerirodái részére: a legjobb eredményt elérők egy tanulmányúton vehettek részt a horvátországi Kvarner-öbölben, május elején. A résztvevők köre lefedte az egész országot: Szentestől Szentgotthárdig és Pécstől Győrig.

Mit tettek a Terránál az ifjú titánok? 

Szombatra a turisztikai szakma egy napra a Hiltonba költözött, azonos napra és helyszínre időzítette ugyanis bemutatóját a Terra Reisen és a Green Travel is. 
TUI Utazási Központok találkozója először Bécsben

TUI Utazási Központok találkozója először Bécsben 

A TUI Magyarország Kft. bécsi kirándulásra invitálta franchise partnereit.

Mit kínál a TUI a télre? 

Október 4-én a Gerbeaud Cukrászda Átrium termében megtartotta 2012-es téli katalógusbemutatóját a TUI csoport.  

32 ezer nyári utas a Terránál 

32 ezer utas választotta idén nyáron a Terra Reisen útjait, ami 10%-os visszaesést jelent a tavalyihoz képest.

Partneri együttműködéssel több lehet az utazó 

A megalakulása óta eltelt tizennégy évben a Globus Travel kivívta azt az elismerést, hogy Észak-Magyarországon vezető utazásszervezővé válhatott - mondta Angyal Enikő, az iroda tulajdonos-ügyvezetője.
Terra Reisen: 15 éves évforduló

Terra Reisen: 15 éves évforduló 

2012. február 25-26-án mutatta be a Terra Reisen a magyar nyelvű katalógusát, melynek kínálatát a Terra német nyelvű, közel 1.800 szálláshelyet tartalmazó katalógusaiból válogattak össze a magyar utazóközönségnek.

Új arculat és más újdonságok a TUI-nál és a Terránál! 

Az Orfeum Music Clubban tartotta 2012-es, nyári katalógus bemutatóját a Guletet és a Terra Reisent is magában foglaló World of TUI.

Flo Rida- és Pixies-sláger adja el az üdüléseket 

A TUI több brandje is a legutóbbi reklámjához használt muzsikának köszönheti a forgalom megugrását, állítja a cég.

Gigaveszteség a Thomas Cooknál 

Európa második legnagyobb utazási irodája, a brit Thomas Cook Group Plc majdnem 400 millió fontos adózás előtti veszteséget volt kénytelen elkönyvelni szeptemberrel zárult üzleti évében - adta hírül a napi.hu.

Újraszerződik a görög szállodákkal a TUI 

A TUI német touroperátor új szerződés megkötésére kérte fel a görög szállodákat, ami lehetővé teszi majd, hogy a házak a saját valutájukkal fizessenek ha esetleg az ország kilép az eurózónából. 

A középdöntőig jutott a TUI-főnök slágere Angliában 

Szeptemberben az idei nemzetközi „UK Songwriting Contest” tehetségkutató verseny középdöntőjébe választották azt a dalt, amelynek szerzője Andreas Hamorszky, a TUI Magyarország ügyvezetője.

Biztosítással is kiváltható a bankgarancia a TUI-partnereknél 

Biztosítással válthatják ki a bankgaranciát a TUI viszonteladó partnerei, miután a QBE Atlasz biztosító egy speciális terméket dolgozott ki számukra.

Nyakunkon a következő szezon 

Épp hogy csak véget ért a nyár, máris egymás után mutatják be téli katalógusaikat a kiutaztatók. Cikkünkben igyekeztünk összefoglalni a nyári tapasztalatokat és a várható téli kínálatot.

Bemutatta téli árualapját a TUI és a Terra 

Szeptember 17-én Siófokon tartották a Terra Reisen és a World of TUI közös, 2011/12-es téli katalógusbemutatóját. A rendezvényen közel 100 fő hallgathatta meg Csákány Csaba, a Terra Reisen és Andreas Hamorszky, a TUI magyarországi igazgatójának prezentációját.

Terra tervek télre 

A Terra Reisen téli katalógusa 43 új szálláshelyet tartalmaz majd, a katalógusbeli szállodák száma 130-ról 147-re emelkedik tavalyhoz képest. Az idei téli Terra katalógus tele van napi érkezésekkel és előfoglalási kedvezményekkel, mondta el a TurizmusOnline-nak Csákány Csaba, a Terra Reisen magyarországi vezetője.

Terra-buli Ausztriában 

Január 8–10. között Lackenhofban, Ausztriában került megrendezésre a Terra Reisen 2011-es katalógusbemutatója. A rendezvényen több mint 50 utazási iroda képviseletében 60 kolléga vett részt. A kiváló hangulatú szakmai bemutatók után jégtekézni, síelni és szánkózni is lehetett

Ausztriában mutatta be 2011-es kínálatát a Terra Reisen 

Január 8-10 között, Lackenhofban, Ausztriában került megrendezésre a Terra Reisen 2011-es katalógus-bemutatója. A rendezvényen több mint 50 utazási iroda képviseletében 60 kolléga vett részt.

Bemutatta a Terra Reisen idei téli katalógusát 

A 84 oldalas idei téli katalógusban a Terra idén először adta ki teljes terjedelemben az osztrák katalógus magyar nyelvű fordítását.

Információs találkozón a TUI és partnerei 

Múlt hét végén találkozott kiemelt partnereivel és a TUI utazási központokkal az utazásszervezési tevékenységét megszüntető Magyar TUI Kft.

Valóban nem szervez többé utat a Magyar TUI Kft. 

Gyerő Krisztina a Magyar TUI Kft. cégvezetője megerősítette a Napi Turizmus érdeklődésére a szerdán napvilágot látott hírt, mely szerint a Magyar TUI Kft. felhagy az utazásszervezéssel.

Megszünteti utazásszervezői tevékenységét a Magyar TUI Kft? 

Lapzártánk után nem megerősített forrásból úgy értesültünk, hogy 2010.10.31-i dátummal a Magyar TUI Kft. megszünteti utazásszervezői tevékenységét.

Megjelentek a Terra Reisen német nyelvű katalógusai 

November 29. és december 1. között, egy három napos rendezvénysorozat keretében kerültek bemutatásra a Terra Reisen német nyelvű 2010-es nyári katalógusai Ausztriában, a World of TUI-hoz tartozó Dorfhotel Schönleitn-ben.

Terra Reisen bemutató szórakoztató programokkal 

A Magyar TUI a normafai Budai Sport Hotelben mutatta be partnereinek az egyéni autós üzletágának termékeit felölelő Terra Reisen idei nyári katalógusait. A szombat délutáni prezentációkat éjszakába nyúló könnyed, szórakoztató programok követték.

Osztrák utazási ügynökök „magyar-képzése" Ausztriában  

December 5. és 10. között rendezték meg Loipersdorfban a 23. Terra Napok elnevezésű workshopot, amely a Budapestre és a hazai vidéki wellness szállodákba is utaztató egyik legnagyobb osztrák touroperátor, a Terra Reisen munkatársainak továbbképzése volt.

Sícharter indul Torinóba 

Előző számunkban, az utazásszervezők téli árualapját ismertető cikksorozatunk első részében elsősorban a charteres kínálattal foglalkoztunk. Most igyekeztünk a síajánlatokból ízelítőt nyújtani, de beszámolunk az elmúlt hónapban tartott katalógusbemutatókról is.

Egységben az erő? 

Nem újdonság, hogy a globalizáció a gazdaság minden területén tetten érhető. A vállalati felvásárlások és egyesülések a turizmust sem kerülik el, gondoljunk csak a KLM–Air France fúzióra vagy a nagy szállodaláncok nemzetközi terjeszkedésére. Az európai tour-operátorok körében több jelentős fúzió is történt az utóbbi időben. Legtöbbször a költségcsökkentés, a hatékonyabb működés és a nagyobb nyereség elérése szolgál magyarázatul az összeolvadásokra.

Finomhangolás 

Okulva a nyáron kialakult helyzetből, a kényszerű last minute akciókból, úgy tűnik, a téli szezonban visszafogottabbak az utazásszervezők a charterezés terén. Ráadásul sokkal kevesebb a rendelkezésre álló nagy repülőgép is; az irodák ezért – ahol lehet – inkább menetrend szerinti járatokkal szervezik meg az általuk kínált utakat.

TUI: a téli újdonságok között Mexikó és Thaiföld 

Bonnyán, a Somogy kertjének is nevezett hangulatos üdülőfaluban mutatta be partnereinek téli árualapját a TUI szombaton.

Borúra derű? 

Az utaztatók többségének nem sok jót hozott a most záruló téli charterszezon, nyáron azonban már piaci bővülésben reménykednek a túraszervezők még akkor is, ha a kedvezőtlen jövedelmi viszonyok és a várható túlkínálat nem ezt indokolja. Az idén, kikerülve az esetleges árfolyamcsapdát, drágább euróval kalkulálták áraikat, ennek ellenére azt tapasztalják, hogy egyre többen foglalják le korán útjukat.

Sikeres előszezoni start a Magyar TUI-nál 

„2500 utasra számítottunk a most záruló téli szezonra, és számításainkat sikerült is valóra váltani tömeges akciózás nélkül” – tudtuk meg a Magyar TUI ügyvezető igazgatójától, Csákány Csabától a társaság szezonnyitó katalógusbemutatóján.

Magyar TUI: már repülőjegyet is árulnak 

Csákány Csaba, a Magyar TUI ügyvezető igazgatója sikeresnek értékelte a nyári szezont: az utasszámban 30 százalékos növekedést értek el, jóllehet az árréstömeg a tavalyi szinten maradt.

World of TUI: már repülőjegyet is árulnak 

Kétnapos hétvégi programon mutatta be téli katalógusait a Magyar TUI Kft. a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban, ahol látványos sámán- és tűzzsonglőrshow-val is kedveskedett partnereinek az utazásszervező a jótékony energiasugárzásáról elhíresült Attila-dombon.

Nyári újdonságok 

A turisztikai főszezon közeledtével számvetést végeztünk: hova utaztatnak, milyen újdonságokkal rukkolnak elő a legnagyobb forgalmú kiutaztatók. A tavalyihoz hasonlóan az idei szezonra is jellemző, hogy kevés az új charteres üdülődesztináció. Görög ajánlatokban dúskálhatnak idén az utasok, ráadásul számos olyan évtizedes múlttal rendelkező tour-operátor van, amely először programozza a hellén országot. Ugyanez a helyzet Bulgáriával és Mallorcával is. A regionális repülőterekről (Debrecen és Sármellék), és a határon túli légikikötőkből (Bécs, Kassa, Pozsony, Zólyom) induló charterek egyre nagyobb szerephez jutnak.

World of TUI: szezon előtti bővítés 

A századelő hangulatát idézte fel a World of TUI Magyarország hétfői exkluzív partyja és katalógusbemutatója a budapesti Európa hajón. Csákány Csaba, ügyvezető igazgató lapunknak arról számolt be, hogy cégük 30 százalékkal több utast utaztatott az idei téli szezonban, mint tavaly.

Szezon előtti körkép a kiutazási piacról   

A turisztikai főszezon kezdetén számvetést végeztünk: ki hová szervez külföldi utakat, melyek az új desztinációk, termékek. Az idei szezonra jellemző, hogy kevés új charteres üdülődesztinációval, de a korábbiaknál gazdagabb körutazási, illetve városlátogató kínálattal rukkoltak elő a túraszervezők.

TUI 25 százalékos bővülést terveznek 

A World of TUI (WOT) tegnap mutatta be partnereinek nyári árualapját a budapesti Royal Szállodában.

A németek kedvenc úti célja Spanyolország marad   

2005-ben növekedés várható a német kiutazási piacon – véli Európa egyik legnagyobb utazásszervező cége, a TUI regionális vezetője, aki szerint idén is Spanyolország lesz a németek legkedveltebb úti célja. A Magyarország iránt érdeklődők a Balaton helyett egyre inkább a wellnessprogramokat és városlátogatásokat keresik.  

Hogyan hosszabbítsuk meg a szezont? 

Nemzetközi Turisztikai Konferenciát szervezett a Savonai Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Iparkamara (Camera di Commercio Industria Artigianato e Agricoltura di Savona) az olasz Riviéra egyik csodálatos kisvárosában, Loanóban, s erre a konferenciára a 2heti turizmus is meghívást kapott. A konferencián természetesen a tartomány, Liguria problémáiról esett szó, ám mielőtt még bárki azt gondolná, Olaszország messze van, nekünk is van elég bajunk, hadd mondjam el: Liguriában kísértetiesen hasonló gondokra keresik a megoldást, mint például nálunk a Balaton mentén. Ezért a loanói konferencia nekünk is számos tanulsággal szolgálhat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!