TUI Utazási Központok találkozója először Bécsben

A TUI Magyarország Kft. bécsi kirándulásra invitálta franchise partnereit.

A TUI Utazási Központok képviselői először Schwechat repülőterével ismerkedhettek meg úgy, ahogy csak nagyon kevesen. A kulisszák mögé bepillantást nyerő kollégák egészen a kifutópályák közeléből kaptak ízelítőt Európa egyik legjelentősebb repülőterének mindennapjaiból. Ezt követően a kirándulás az újonnan felépült és a megújult terminálokon folytatódott. Itt a TUI új irodáját láthatták a vendégek, valamint a napokban újra nyitott "A" csarnokban Chirstoph Horak az Air Berlin kelet-európai vezetője fogadta a csapatot.

A délután során egy jó bécsi szelet után a TUI/Gulet/Magic Life központban a bécsi kollégákkal találkoztak a magyar TUI irodák képviselői, ezzel is elősegítve, hogy az együttműködés a magyarországi irodák és az ausztriai központ között még jobb, még közvetlenebb legyen. A program lezárásaként a cég magyarországi vezetője, Hámorszky András mutatta be a Gulet és a TUI 2013 nyári árualapját, kiemelve, hogy az utazási szokások változásának köszönhetően a bécsi indulások a korábbi éveknél nagyobb hangsúlyt fognak kapni 2013-ban.


Gasztro-programokra induló buszjáratok Ausztriába

Gasztro-programokra induló buszjáratok Ausztriába 

Salzburg és Tirol vidéke az a terület, ahová idén nyáron is indulnak Magyarországról közvetlen Flixbus-járatok.
E-rollerek használata esetén komoly változás

E-rollerek használata esetén komoly változás 

Július 16-tól kötelező felelősségbiztosítást kötni az elektromos rollerekre.
Ők lesznek a Budapest Airport új vezetői

Ők lesznek a Budapest Airport új vezetői 

A 2024. június 6-án történt tulajdonosváltás bejelentését követően a repülőtér teljes igazgatósága és felügyelőbizottsága lemondott.
A Wizz Air utasai közel egy napja várják, hogy hazatérhessenek  Rómából

A Wizz Air utasai közel egy napja várják, hogy hazatérhessenek Rómából 

Szombat este 21:35-kor szállt volna fel a Wizz Air Rómából Budapestre tartó járata, de néhány órás várakozás után kiderült, hogy a járatot törölték.
Turbóüzemmódra kapcsol az Air France a párizsi olimpia miatt

Turbóüzemmódra kapcsol az Air France a párizsi olimpia miatt 

Minden repülőgépét menetrendbe állítja ,és rendkívüli intézkedéseket vezet be a francia légitársaság az olimpia idejére.
A SunExpress pénteki törökországi útja egy életre emlékezetes marad utasainak

A SunExpress pénteki törökországi útja egy életre emlékezetes marad utasainak 

Egy napon át váratták utasaikat a Budapest Airport tranzit területén belül.
Újdonsággal lepte meg utasait a China Airlines

Újdonsággal lepte meg utasait a China Airlines 

Az Osztrák Szövetségi Vasúttal együttműködve egy új szolgáltatást dolgoztak ki.
Új taggal bővült a Royal Caribbean-család

Új taggal bővült a Royal Caribbean-család 

Hivatalosan is csatlakozott a hajótársaság flottájához a legújabb tengerjáró, az Utopia of the Seas.
Ilyen lesz az új Air Force One

Ilyen lesz az új Air Force One 

Az új Air Force One, hivatalosan VC-25B jelzésű, a Boeing 747-8 Intercontinental utasszállító repülőgépen alapul, és számos jelentős módosítást kap majd, hogy megfeleljen az elnöki különgép elvárásainak.
Hétvégétől sűrűbben jár a repülőtéri gyorsjárat

Hétvégétől sűrűbben jár a repülőtéri gyorsjárat 

A nyári repülőtéri forgalom várható növekedése miatt péntektől gyakrabban jár napközben a 100E Repülőtéri Expressz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között.