Bemutatta téli árualapját a TUI és a Terra

Szeptember 17-én Siófokon tartották a Terra Reisen és a World of TUI közös, 2011/12-es téli katalógusbemutatóját. A rendezvényen közel 100 fő hallgathatta meg Csákány Csaba, a Terra Reisen és Andreas Hamorszky, a TUI magyarországi igazgatójának prezentációját.

A szombati rendezvényt a Terra Reisen magyarországi vezetője, Csákány Csaba nyitotta meg, aki először a cég 2011-es nyári eredményeiről beszélt. Elmondta, hogy nagyjából ugyanolyan nyarat zártak, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy kb. 35.000 utas foglalt náluk. Ennek az eredménynek az eléréséhez aktív marketing mixet vetettek be, ami ugyanúgy tartalmazott sajtóhirdetéseket, mint Combino villamos, vagy Shell benzinkutas kampányt. A visszaérkezett panaszok száma mindössze 44, ami kiválónak mondható és köszönhető a minőségi árualapnak. A viszonteladó partnereket foglalási versennyel, nyuszis játékkal és különböző akciókkal ösztönözték. Külön nyári akciós prospektust és készítettek, amit sikeresnek ítéltek, így ezzel jövőre is találkozhatunk majd.

Nyár után Tél

Ami egyszer bevált, ne változtassuk meg - alapon idén télre is magyar nyelvű katalógussal készültek, melyben megtalálhatók az osztrák, olasz és szlovák síterepek is. A 84 oldalas prospektusban mindenki megtalálhatja a pénztárcájához illő szállást és szolgáltatást. Van miből válogatni, hiszen 147 standard szállás mellett 15 pályaszállás és ezen felül 10 helyen ingyen síbérlet tartozik a csomagba. Kategória szerint az egyszerű panzióktól az 5 csillagos luxusszállodákig minden foglalható, 42 helyen pedig napi étkezés is elérhető. Az összesen 43 új szállásból, Ausztriában 33, Olaszországban 6, Szlovákiában pedig 4 db található. 

A katalógusban való keresést egyértelmű ikonokkal segítik, melyek a keresés mellett azonnali információkat is nyújtanak. Az árakat forintban, 276 Ft / EUR árfolyamon számolva adják meg (tavaly 284 Ft volt) és ez az ár már tartalmazza az útlemondási biztosítást is. A viszonteladó partnereket az előző évihez képest is jövedelmezőbb jutalékrendszerrel díjazzák.

Csákány Csaba kiemelte, hogy a külföldi szállásértékesítés nem kaucióköteles, illetve hogy a jutalék után nem kell áfát fizetni.

Gulet és TUI

"Megújult erővel nézünk a téli szezon elé, ennek jeleként 2 (Gulet és TUI) magyar nyelvű téli katalógusunk jelent meg." - mondta Andreas Hamorszky, a TUI magyarországi igazgatója. A katalógusok árai minden esetben tartalmazzák a repülőtéri illetéket. Ez Ausztriában már bevált gyakorlat. Az árak euróban szerepelnek az árlistákban, így erre garanciát is vállalnak, nem kell árfolyam kockázattal számolni.

A Gulet katalógusban kínált desztinációk: Kanári-szigetek, Törökország, Egyesült Arab Emirátusok, Dominikai Köztársaság bécsi indulással. Továbbá Egyiptom és Tunézia Budapestről közvetlen járattal (Travel Service). Lesznek Club Magic Life szállodák télen is Antalya, Monastir, Sharm el Sheikh, Hurghada célterületeken.

Ugyanúgy foglalható a Gulet teljes kínálata a rendszerben, a 9 osztrák Gulet téli katalógus (6 német nyelvű Gulet ország-katalógus, 1 Fussball, 1 Golf, 1 Club Magic Life).

A TUI katalógus egzotikus tájakra kínál utakat (Dominikai Köztársaság, Kuba, Jamaika, Barbados, Mexikó, Panama, Kenya, Maldív-szigetek, Thaiföld) Budapesti indulásokkal. A rendszerben a TUI teljes kínálata is foglalható: 25 különböző katalógus, köztük a TUI Premium,  és Robinson. 

Exkluzív márka a TUI-nál a Sensimar, amelyek gyönyörű, modern szállodák, elsősorban párok részére.

"Partneri hálózatot is szeretnénk újra bővíteni, mindenki felé nyitottak vagyunk, próbálunk rugalmas megoldást találni erre." - mondta el Andreas Hamorszky. Hamarosan megújul a tui.hu honlapunk is, amely egyedülálló módon online árakat és kapacitást mutat majd, tette hozzá.


Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra

Különleges alkalmakra járatindítás a tengerentúlra 

A Cannes-i Filmfesztivál, a Formula-1-es Monacói Nagydíj, valamint a Cannes Lions PR és kreatív verseny miatt az Air France közvetlen járatot indít Los Angeles, valamint New York és Nizza között.
Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken

Tiltólistás élelmiszerek a koreai reptereken 

A repülőtér biztonsági személyzete összesen 10,7 tonna kimchit foglalt le az utasoktól.
A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában

A Ryanair válaszlépése az adóemelésre: járatcsökkentés Dániában  

Bejelentették: 2025 március végétől megszüntetik járataikat Aalborgba, valamint bezárják billundi bázisukat.
Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot

Erre készüljön: hétvégén lezárják a Lánchidat és a pesti alsó rakpartot 

A közlemény szerint a híd péntek éjféltől hétfő hajnali 4 óráig lesz lezárva.
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban

Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban 

A Turkish Airlines február 5-én megnyitotta az eddigi legnagyobb külföldi lounge-át a Narita Nemzetközi Repülőtéren.
MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi

MÁV: a használt mozdony is jobb, mint a semmi 

A MÁV-nak egyre sürgetőbbé vált az új flotta.
Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról

Itt az igazság a légifolyosókról és a szabad légtérhasználatról 

Éppen 10 éve törölte el a HungaroControl – Európában elsőként – a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.
Járatindítás két angliai célállomásra

Járatindítás két angliai célállomásra 

A Jet2.com új járatokat indít az East Midlands Repülőtérre és Newcastle-be.
Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben

Égbekiáltóan sok járatkésés és -törlés volt 2024-ben 

A Budapesti Békéltető Testülethez beadott kérelmek tekintetében kiugróan magas volt a járatkésésekkel és -törlésekkel kapcsolatos panaszok száma.
MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége!

MÁV: teljes névvel utazzon, különben nagy büntetés lehet a vége! 

Nagy felháborodást váltott ki a napokban az egyik internetes oldalon felröppent hír.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.