Vasúton is Hahn Airrel 

A Hahn Air bejelentette, hogy első alkalommal sikerült interline szerződést kötni egy vasúttársasággal, ami mérföldkő a cég életében. Az Egyesült Királyságbeli Eurostar (9F) gyorsvasútra a légi helyfoglalási rendszerekkel rendelkező utazási irodák már tudnak helyet foglalni és jegyet kibocsátani Hahn Air okmányon ugyanúgy, mint a repülőjegyek esetében.
E-személyin a vasúti bérletünk

E-személyin a vasúti bérletünk 

Az új típusú személyi igazolványra is fel lehet tölteni a vasúti bérletet, a szolgáltatást a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon kísérleti jelleggel vezette be a MÁV-Start Zrt.
Húsz százalékos vasúti kedvezmény természetjáróknak

Húsz százalékos vasúti kedvezmény természetjáróknak 

A MÁV-START és a GYSEV februártól 20 százalékos utazási kedvezményt biztosít a Magyar Természetjárók Szövetsége érvényes klubkártyával rendelkező tagjai részére. 

Ezt a weboldalt böngéssze, ha a cseh vasúton felejtett valamit! 

Több mint 18 ezer tárgyat hagytak el az utasok tavaly a csehországi állami vasúti társaság (CD) vonatain.

Tízmilliárd forintból fejlesztik a kisvasutakat 

A legforgalmasabb kisvasúti vonalak kerülnek be a kormányzati keretből felújítható körbe – jelentette be Révész Máriusz kormánybiztos.

Szeretné, hogy gyermeke vasutas legyen? 

Február 4-én indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások még regisztrálhatnak. A négyhónapos képzést követően a gyerekek a nyáron állhatnak először szolgálatba - tudtuk meg csütörtökön a MÁV-tól.

Ellenőrizhetik személyi okmányainkat a Thalys és Eurostar vonatokon 

A nagysebességű nemzetközi Thalys és Eurostar vonatok utasai személyi okmányainak ellenőrzéséről, utaslista készítéséről és annak megosztásáról egyezett meg pénteken Belgium, Franciaország és Hollandia.

Magyarországon is áthalad a legújabb Selyemút 

Kína és Európa között válunk még forgalmasabb árufolyosóvá.

Luxusvonat indul Arad és Bukarest között 

Közel 20 millió eurós befektetéssel próbál az Aradi Astra Személyvagongyár szeletet hasítani magának a romániai és később az európai vasúti személyszállítási tortából.

Megemelte az ifjúsági bérlet korhatárát az Eurail 

Nem csak a 26 év alattiaké a világ - pontosabban a kedvezmény.

Még egyszerűbben tervezhetjük meg vasúti utazásainkat a Google Térképen 

Számos vonat viszonylatjelzésekkel, illetve számokkal és külön színekkel jelenik meg a globálisan elterjedt utazástervezőben, amelyet a közelgő ünnepekkor a vasúti utazások megtervezéséhez is érdemes használni.

Teljes a MÁV-START FLIRT-flottája 

Újabb mérföldkövéhez érkezett a magyar vasúti személyszállítás fejlesztése: az utolsó FLIRT motorvonatot is átadta a gyártó és forgalomba állt az a 6+15 jármű, amelyről a MÁV-START tavaly nyáron írt alá szerződést a Stadlerrel. FLIRT-flottája így – a 2007 és 2010 között beszerzett 60 járművel és a 2013 óta, több ütemben megvásárolt 63 egységgel együtt – teljessé vált.

33 milliárdból újult meg a székesfehérvári vasútállomás 

Átadták a több mint 33 milliárd forintból megújult székesfehérvári vasútállomást hétfőn. A beruházás során megújult a vasúti pálya, a biztosítóberendezések és az állomásépületet is részben felújították.

Jövő vasárnap lép életbe az új vasúti menetrend 

December 11-én lép életbe az új belföldi és nemzetközi vasúti menetrend, amely szerint egyebek mellett Budapest egyes elővárosi vonalain több járat közlekedik majd - közölte a MÁV-Start.

Együttműködik a MÁV-START és a miskolci turisztikai hivatal 

 A MÁV-START Zrt. és a MIDMAR Nonprofit Kft. hosszú távú partneri megállapodást kötött, amellyel a résztvevők szándéka – a vasúton Miskolc térségébe látogatók szabadidejének színvonalas eltöltése érdekében - megkönnyíteni a Miskolc Pass turisztikai kártyákhoz való hozzájutást.

Rapbandával kampányol a MÁV 

A szpotokban a Hősök zenekar tagjai hívják fel a figyelmet a szabálytalan vasúti átkelés veszélyeire. A koncepciót Network 360 dolgozta ki.

Már jövőre is ingyen vonatozhatnak a fiatalok az EU-n belül 

Kísérleti projektként már jövőre elindul az Európai Unió ingyenes Interrail programja - tájékoztatott Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő.

Több milliárdos támogatás a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését koordináló cégnek 

Évi 2,3 milliárd forintot biztosít a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza újjáépítésének lebonyolításáért felelős kínai-magyar vegyesvállalat működtetéséhez - az erről szóló kormányhatározat a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.

12 milliárdos támogatás a Budapest-Békéscsaba vasútvonal fejlesztésére 

A Budapest és Békéscsaba közötti vasútvonal fejlesztésére 39,2 millió eurós - mintegy 12 milliárd forintos - támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság pénteken.

Így változik a vasúti menetrend a hosszú hétvége és az óraátállítás miatt 

A Mindenszentek ünnepnapját is magába foglaló hosszú hétvégén, október 30-án és 31-én a munkaszüneti napra, november elsején a vasárnapra, november 2-án a munkanapra érvényes menetrend szerint járnak a vonatok.

Megújul a Gyékényes és Zágráb közti vasútvonal 

A Zágráb és a magyar határ közötti vasútvonal (Gyékényes) fejlesztésére 241 millió eurós (valamivel több mint 74 milliárd forint) támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság - közölte a horvát vasutak vállalat (HZ) pénteken.

9,3 milliárdból fejlesztik a Székesfehérvár és Budapest közötti vasútvonalat 

A Székesfehérvár és Budapest közötti vasútvonal fejlesztésére 30 millió eurós - mintegy 9,3 milliárd forintos - támogatást hagyott jóvá az Európai Bizottság csütörtökön.

Így változik a vasúti menetrend a munkanap-áthelyezés miatt 

A hétvégén a munkanap-áthelyezés miatt megváltozik a vonatok közlekedési rendje. 

A Google Térképen a teljes magyar vasúti menetrend 

Belföldi utazók és külföldi turisták egyaránt örülhetnek annak az új fejlesztésnek, amelynek eredményeként a teljes magyar vasúti menetrend elérhető mostantól a Google Térkép online útvonaltervező rendszerében.

Magyar EP-képviselő koordinálja az EU ingyenes Interrail programját 

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője lesz az egyik koordinátora az Európai Unió ingyenes Interrail programjának - tudatta közleményében a képviselő irodája csütörtökön.

Fejlesztésekről tárgyaltak az osztrák és a magyar vasúttársaságok felsővezetői 

A szolgáltatási színvonal további fejlesztéséről és az együttműködés még hatékonyabbá tételéről egyeztettek az osztrák és a magyar vasúttársaságok vezetői.

Ingyen vonatozhatnak majd az EU-n belül a fiatalok? 

Egy magyar európai parlamenti képviselő után a legnagyobb frakció vezetője is támogatja, és már a zöldek is átvették az ingyen InterRail jegy ötletét.

Sokan megsérültek egy szlovákiai vonatbalesetben 

Harmincöt ember megsérült, hárman közülük súlyosan péntek reggel egy szlovákiai vonatbalesetben - jelentette a TA3 szlovák hírtelevízió.

Látta már a Balaton egyik legszebb vasútállomását? 

Befejeződött az 1895-ben épült balatonszentgyörgyi vasútállomás műemlékvédelmi szempontok szerinti teljes felújítása. A beruházást a MÁV az állomásfejlesztési program keretében döntő részt uniós forrásból hajtotta végre. A rekonstrukció részleteit, a projekt eredményeit Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese, Peresztegi Imre, a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója, valamint Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere mutatta be.

Újra járnak InterCity vonatok a Békéscsaba-Budapest vonalon 

Szeptember 17-től a helyiek kezdeményezésére három pár, IC kocsit is továbbító belföldi vonatot állít forgalomba a MÁV-START a Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon. Így a meglévő nyolc nemzetközi InterCity és EuroNight járattal együtt összesen tizennégy, magasabb minőségi szolgáltatást nyújtó vonatot vehetnek igénybe az utasok. Az utasszám növelése érdekében Békéscsaba önkormányzata részt vesz a vasúti közlekedés népszerűsítésében. 

65 év után újra jár a vonat Jezréel völgyében 

A vonat valamikor Damaszkuszig haladt, majd 1951-ben leállították a megcsonkult vasútvonalat.

Belföldi Budapest Carddal olcsóbb a vonatjegy 

Húsz százalékos kedvezményű menetjegy váltható a MÁV-START és a GYSEV vonataira a Belföldi Budapest Card alapján.

Változások a vasúti menetrendben Augusztus 29-től 

A MÁV-START folyamatosan elemzi a tavaly decembertől érvényes menetrendet az utasok észrevételei, a vonatok foglaltsági adatai és menetrendszerűsége alapján. Hétfőtől több vasútvonalon változások lépnek életbe a tapasztalatokra reagáló, idei utolsó országos szintű menetrend-módosítással.

Sztrájkhullám veszi kezdetét a brit vasutakon 

Újabb, ezúttal három egynapos sztrájkot jelentettek be augusztus hátralévő részére a brit vasutakon pénteken.

Több napos sztrájk lesz a Csatorna-alagúton közlekedő Eurostar-vonatokon 

Négynapos sztrájkot kezdenek a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság RMT brit szakszervezethez tartozó dolgozói, akik augusztus végére is háromnapos munkabeszüntetést jelentettek be szerdán Londonban.

Laza farmerszettre cserélték a MÁV-egyenruhát 

Megkezdődött a farmerdzsekik, farmernadrágok és térdnadrágok kiosztása a MÁV-START mozdonyvezetői számára. A kollekció része a vasúttársaság azon arculati változtatásainak, amelyek keretében a vasutasok ruházata is megújul. A korábbi szolgálati öltözéket a kor követelményeinek megfelelő, kényelmes, külső megjelenését tekintve is előnyösebb egyen-formaruházat váltja.

Utascentrummal bővül a megújult székesfehérvári vasútállomás 

Megnyílt a székesfehérvári vasútállomás teljesen felújított utascsarnoka, a jegypénztárak is visszaköltöztek a megszépült épületbe. Az állomáson hamarosan egy Utascentrum is megkezdi működését, amely minőségi újdonságot jelent a székesfehérvári szolgáltatások körében.

Kreatívok, figyelem! Arculati ötletpályázatot hirdetett a MÁV 

Ötletpályázat útján frissítené a megújuló állomások belső tereinek arculatát a MÁV-START. A személyszállító vasúttársaság szeptember 7-ig várja a kreatív pályázók egyedi, dinamikus és fiatalos ötleteit a vasútállomási utasterek korszerűsítésére.

Ünnepi gőzfelhős különvonat indul Vácra 

Ünnepi gőzfelhős különvonat indul a 170 éves Pest–Vác vasútvonal megnyitásának alkalmából 2016. július 15-én, pénteken Budapest-Nyugati pályaudvarról 10 óra 10 perckor. A MÁV Nosztalgia szerelvényét a 424-es gőzmozdony húzza, a nosztalgiaflotta legszebb vasúti járműveit felsorakoztatva. A különvonat indulása előtt a Nyugati pályaudvar Királyi Várójában ünnepi köszöntővel emlékeznek meg a 170 éve átadott első magyar vasútvonalról. 

20 halottja is lehet az olaszországi vonatbalesetnek 

Frontálisan összeütközött két személyszállító vonat Olaszország déli részén, Bari közelében, Andria és Corato között kedden dél körül.

Pozsonyi időutazás a MÁV Nosztalgiával 

A XIX. és XX. század fordulóját idéző berendezéssel és hangulattal várta utasait a MÁV Nosztalgia Kft. vonata, hogy június 25-én 6:30-kor elinduljon Pozsony koronázási ünnepségére.

Teljesen újjászületik a kisvárdai vasútállomás 

A tervek szerint októberben megkezdik a kisvárdai vasútállomás és környezete teljes rekonstrukcióját. A MÁV Zrt. saját forrásból finanszírozott, négymilliárd forint értékű beruházását a 66. vasutasnap helyi rendezvényeinek keretében mutatták be szombaton a helyszínen.

480 kilométer fél óra alatt - vonattal 

Alig két hónappal a sikeres nevadai próbaüzem után a hyperloop ötletgazdái már Stockholmot és Helsinkit óhajtják összekötni a tömegközlekedési eszközzel.

Megtöltötték az utasok az easyJet járatait 

A nyár hagyományosan a legjobb időszak a légitársaságok számára, így volt ezzel idén júniusban az easyJet is, hiszen tovább nőtt a narancs-fehér diszkont légitársaságot választók száma.

A MÁV vezetője lett a Magyar Vasúti Egyesület elnöke 

A Hungrail Magyar Vasúti Egyesület közgyűlése Dávid Ilonát, a MÁV elnök-vezérigazgatóját választotta az egyesület elnökévé szerdán.

Újabb korszerű motorvonatokat indított útjára a MÁV 

Vasárnap reggel, Budapest-Déli pályaudvar és Győr között állt forgalomba a MÁV-START tavaly nyáron megrendelt 15 darabos FLIRT-flottájának első két szerelvénye. Ezzel már 110 darabból áll a korszerű, akadálymentes, hatékony energiafelhasználású motorvonat-állomány, amely év végére 123 egységre bővül. A 15 új járműből 6 darab a Budapest–Tatabánya–Oroszlány és a Budapest–Tatabánya–Győr, 9 darab pedig a Budapest–Székesfehérvár–Veszprém és Budapest–Füzesabony–Eger viszonylaton szolgálja majd az utazóközönséget. 

Mégsem lesz kevesebb vonatjárat Budapest és a Balaton között 

Nemrég még úgy volt, hogy a nyári szezonban hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly, úgy tűnik azonban, hogy a MÁV meggondolta magát.

Megnyitották a világ leghosszabb vasúti alagútját 

Az új svájci Gotthárd-alagutat hivatalosan a svájci kormányzat védnökségével szervezett nemzetközi ünnepség keretében nyitották meg. A hivatalos és az azt követő nyilvános ünnepségen az ABB két kiállítási pavilonban mutatja be, hogy milyen rendszerekkel járult hozzá az építkezés sikeréhez.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!