2005: nyolcmillió utas Ferihegyen 

A Ferihegyi repülőtér forgalma tavaly közel 25 százalékos növekedést ért el, több mint 8 millió utas fordult meg a budapesti repülőtéren (1,6 millióval több,mint 2004-ben).

Hajdúszoboszlói fürdőzés a MÁV Vándorral 

2005 második felében indult el a MÁV Vándor szolgáltatás, amelynek állomásai között Debrecen (Munkácsy-kiállítás és városnézés) és Eger (szüretelés, borkóstoló, ismerkedés a borvidékkel) mellett Bécs (múzeumlátogatás, adventi vásár, városnézés) is szerepelt.

MÁV: kedvezményes árstruktúra a magyar–osztrák határ menti forgalom élénkítésére 

A MÁV Zrt. a társvasutakkal közösen a magyar–osztrák határ menti forgalom élénkítése érdekében kedvezményes árstruktúrát alakított ki a 2005 decemberétől újonnan bevezetett Euregio vonatokra.

MÁV Zrt.: hét pályázó tehet ajánlatot a motorvonat tenderen 

A MÁV Zrt. hét bankot, illetve konzorciumot kér fel ajánlattételre a 30 darab Flirt típusú villamos motorvonat beszerzésének finanszírozására.

Youth hostelek – fehéren, feketén 

Már évekkel ezelőtt fantáziát látott budapesti ifjúsági szálláshelyek üzemeltetésében egy Jordániából közgazdaságot tanulni hozzánk érkezett diák, Sameer Hamdan. Az egyetemi évek után, 1992 és 1995 között recepciósként dolgozott egy nyári diákszállón, majd megalapítva cégét, a Mellow Mood Kft.-t, főállásban ezzel kezdett foglalkozni.

Száznegyvenmillió potenciális utazó 

Az egyéni ifjúsági- és diákturizmus az elmúlt 50 évben fontos szerepet játszott a nemzetközi idegenforgalomban, de valójában csak az utóbbi években kezdik elismerni stabil, folyamatosan bővülő és hosszú távú piaci potenciálját. A legfrissebb és ez idáig a témában legátfogóbb nemzetközi tanulmány számos tévhitet dönt meg a pénztelenséggel azonosított hátizsákos szegmenssel kapcsolatban.

Vezeték nélküli internet a német InterCityn 

A Köln és Dortmund között közlekedő ICE-vonatokon vezeték nélküli internet hozzáférést tesztelnek, az érdeklődés már most óriási az új szolgáltatás iránt.

Sok a jelentkező a MÁV Zrt. közbeszerzési pályázatán 

Jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozik a MÁV ZRt. azon közbeszerzési pályázatán, amelyet az első 30 Stadler Flirt-motorvonat beszerzésének finanszírozására írtak ki.

Megújult Atlas, terjeszkedő Mellow Mood 

Felújításon esett át a Mellow Mood Kft. egyik legújabb, és egyben legnagyobb szállodája, a budapesti Hotel Atlas.

Gyertyafényes vacsora az Orient- Expressen 

A Budapest- Közép-Dunavidék RIB és a MÁV Nosztalgia Kft. hangulatos nosztalgiavonatozással köszönte meg partnereinek az ez évi együttműködést.

Személyi változások a MÁV ZRt. vezetésében 

Orosz D. Balázs jogi igazgató megbízatása 2005. november 15-én közös megegyezéssel megszűnt, a jogi igazgatói feladatkört ekkortól – megbízottként – Blázovicsné Dr. Makkai Borbála, a Jogi Igazgatóság osztályvezetője látja el.

Fapados vasút Franciaországban 

A francia államvasutak (SNCF) kedvező ajánlatokkal akarja felvenni a harcot a fapados légitársaságokkal.

Cseh szuperexpressz Prága és Brno között 

Kedden állította üzembe a cseh vasút, a Ceské Dráhy a Pendolino gyorsvonatot, amely Prága és Brno között szállítja az utasokat.

MÁV menetrendváltozás decemberben 

A vasúttársaság új menetrendje december 11-én lép életbe.

Kedvezmények a Dél-Dunántúlon 

Budapest és a Balaton után immár a Dél-Dunántúlon is turisztikai kártya várja az odalátogató turistákat.

Új vasúti törvény 

A múlt hét végén a parlament elé terjesztették az új vasúti törvényt, ami a szektor valódi liberalizációjára teremthet lehetőséget.

Javul a vasúti közlekedés biztonsága 

A MÁV a Budapest-Bécs közti vonalon közlekedő járatokon új, a pálya-jármű kapcsolatot komplexen kezelő ETCS rendszert vezet be.

Eljutási verseny az Európai Autómentes Napon 

Ma reggel veszi kezdetét az eljutási verseny, amelyet az Európai Mobilitási Hét zárónapján, az Európai Autómentes Napon rendeznek meg.

Küszöbön a MÁV-reform 

Tízpontos, várhatóan 2013-ra megvalósuló vasúti reformprogramot ígért tegnapi sajtótájékoztatóján Kóka János gazdasági miniszter. Mándoki Zoltán vezérigazgató mellett hat felső vezető távozik a cégtől, és a központi igazgatásban további 30 százalékos leépítésre lenne szükség.

Megszületett a MÁV vonattender megállapodása 

Jogerőre emelkedett a MÁV Rt. és a Stadler Bussnan szerződése, a cég 30+30 elővárosi motorvonatot szállíthat a MÁV-nak, és a svájci cég gondoskodik a vonatok karbantartásáról is – tájékoztat a Világgazdaság.

Új MÁV menetrend 

Lezárult a MÁV kérdőíves felmérése, a válaszadók észrevételei alapján egyes vonalakon sűrítik a járatokat, új szerelvényeket állítanak be, és ütemes illetve zónázó menetrendet vezetnek be.

Kedvezményekkel csábít a Balaton Kártya 

Az országos turisztikai kártya és a Budapest Kártya után az idén nyáron megjelent a piacon a régóta várt Balaton Turizmus Kártya, az első regionális plasztiklap.

Mától kapható az új BKV-MÁV-Volán bérlet 

A június végén megalakult Budapesti Közlekedési Szövetség szeptember 1-jén bevezeti a budapesti egyesített bérletet.

Újra nyert a Stadler Bussnang 

Ismét a svájci Stadler Bussnang pályázatát ítélte győztesnek a MÁV Rt.

Ébredezik az alvó oroszlán 

India úti célként és küldőországként is egyre népszerűbb, tudtuk meg Újdelhiben azon a regionális turisztikai vásáron, amelyre lapunk is meghívást kapott. Az első SATTE (South Asia Travel and Trade Exchange) kiállítást 1994-ben rendezték meg Újdelhiben. Agra, Jaipur és Colombó után az idén áprilisban újra az indiai főváros került sorra. A vásáron elsősorban az indiai szolgáltatók mutatkoztak be. A szervezők vendégül láttak több észak-amerikai, ázsiai és európai utazási irodást, köztük néhány honfitársunkat is.

Balaton Kártya: második szakasz 

Az Első Balaton Turizmus Kártya Konzorcium, a Magyar Államvasutak Rt. és a Balatoni Hajózási Rt. sajtótájékoztató keretében mutatta be tegnap Siófokon a Balaton Mix és a Balaton Turizmus Kártya újdonságait.

Olcsó repülőjegy a szupermarketből 

Az Air Berlin fapados légitársaság a német vasúthoz hasonlóan diszkont-áruházakban értékesít 300 ezer jegyet egy napig – számolt be a Netzeitung internetes újság.

Összefogás a belföldi vasúti turizmusért 

A MÁV Rt. a Magyar Turizmus Rt.-vel együttműködve nagyszabású vasút-turisztikai programot indít a belföldi minőségi vasúti turizmus fellendítéséért, jelentette be a két állami nagyvállalat mai sajtótájékoztatóján.

Ferihegy: kisebb zsúfoltság, könnyebb elérhetőség 

A várakozásoknak megfelelően csökkent a zsúfoltság a Ferihegyi repülőtér 2B terminálján, miután hétfőtől 14 légitársaság a 2A terminálról indul – mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport Rt. kommunikációs igazgatóságának munkatársa.

Különvonattal Montenegróba 

A Magyar Állam Vasutak (MÁV) Rt. és a Montenegrói Állam Vasutak márciusban aláírt együttműködésének értelmében az idén első ízben a MÁV különkocsit indít a nyári idegenforgalmi szezonban Budapestről a montenegrói tengerparton fekvő Bar városába.

Döntés a BKSZ-ről 

A kormány mai ülésén dönt a Budapesti Közlekedési Szövetség bevezetéséről.

Kedvezmények IC jeggyel 

Az InterCity jegyeket immár nem csak utazásra használhatja fel a nagyközönség. A jegyekkel ugyanis számos kedvezmény kapható élményfürdőkben, szálláshelyeken, éttermekben, múzeumokban.

A MÁV nagyszabású tervei    

Nagy ívű tervekben utazik idén a MÁV Rt. Az elképzelések között pályarekonstrukció, új vonatok vásárlása, az elővárosi közlekedés fejlesztése és a szolgáltatások színvonalának emelése szerepel.

Személyi változások a MÁV Rt. vezetésében 

Március 11-e óta a gépészeti üzletág főigazgatója Zsákay László György, a MÁV Rt. stratégiai vezérigazgató-helyettese pedig a mai naptól Kozák Tamás.

Ki tud többet Oroszországról? 

Oroszország egyike a világ legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező, rendkívül gyorsan fejlődő államainak. A hazai beutaztatók és szállodák is keresik a kapcsolatot az orosz piaccal, ezért is tartják örvendetes döntésnek, hogy 2005-ben éppen Oroszországban rendeznek magyar kulturális  évadot. A Magyar Turizmus Rt. orosz piacot bemutató januári prezentációját a vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte.

Desztinációk a magyarok toplistáján 

Arra vonatkozóan nincsenek pontos adataink, hogy hová utaznak a magyarok üdülni, csupán a szervezett idegenforgalomról tudunk, az utazási irodák bevallásaiból. A Központi Statisztikai Hivatal által összesített adatokból kibontakozó képet vezető tour-operátorok megkérdezésével árnyaltuk.

Svájci életképek 

Lila Milka-tehenek ugyan nem legelnek úton-útfélen, de a patyolattiszta vonat ablakán kitekintve egyesével becsomagolt növényeket láthatunk a kiskertekben, és bár gyakran esik, időmérős locsoló árasztja el vízzel minden órában egyszer a meredek lejtőkön az óriási füves rétet. Svájcban jártunk, a Schweiz Tourismus jóvoltából.

A sokarcú „magyar tenger” 

Ba­la­to­ni study tú­rán mu­tat­ta be a Ma­gyar Tu­riz­mus Rt. a mé­dia és a szak­ma kép­vi­se­lő­i­nek, hogy a ví­zen és a víz kö­rül mi min­den vár­ja a tu­ris­tá­kat az új sze­zon­ban. A há­zi­gaz­da a Ba­la­to­ni Re­gi­o­ná­lis Pro­jekt Iro­da ve­ze­tő­je, Ko­vács Mik­lós volt.

Lenti szépsége osztályon felüli 

A Tourinform Lentiben példaszerű térségi turizmusmenedzselő munkát végez. Ennek részeként, a helyi turisztikai adottságok jobb megismertetésére idén májusban – elsőízben – studyt szervezett.

Kék Bu­da­pest 

Ér­de­kes mó­don alig a fe­lé­be ke­rül, ha a kül­föl­di tu­ris­ta Ma­gyar­or­szá­gon vá­sá­rol­ja meg az úti­könyv­ét, mint­ha ugyan­ezt ott­hon ten­né, leg­alább­is ez de­rült ki, mi­kor a Blue Guide so­ro­zat Bu­da­pest cí­mű ki­ad­vá­nyá­ról be­szél­get­tem an­nak szer­ző­jé­vel, Bob Denttel. Az író-új­ság­író ti­zen­öt éve él Ma­gyar­or­szá­gon, s a ne­vé­hez ed­dig két Hun­ga­ry és két Bu­da­pest kö­tet fű­ző­dik.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!