Ekkor ehetünk a balatoni vonatokon 

Étkezőkocsikat is forgalomba állít néhány balatoni járatán a MÁV-Start Zrt. július elsejétől.

Így utazhat olcsóbban a Tátrába 

Évek óta egyre többen utaznak Magyarország és Szlovákia között vasúton, tavaly több mint 266 ezren választották a MÁV-START járatait. A MÁV-START többféle kedvezményes jegyet kínál Szlovákiába közlekedő vonataira, emellett kerékpárszállítást is biztosít a nyáron nyolc pozsonyi illetve kassai, járatán. Újdonságként pedig – az idei szezontól – a Magas-Tátrába utazóknak szóló kedvezményes kirándulójegyet vezetett be a vasúttársaság. 
Ezeken a vonatokon és pályaudvarokon lesz ingyen wifi

Ezeken a vonatokon és pályaudvarokon lesz ingyen wifi 

Gyorsan népszerűvé vált a MÁV-START tavaly bevezetett szolgáltatása: az ingyenes fedélzeti wifi internetelérés. Az elővárosi és egyes távolsági vonalakon igénybe vehető szolgáltatást 2013 márciusától ez idáig már több mint ötmilliószor használták az utasok. A vasúttársaság hamarosan újabb vonalakon teszi lehetővé a díjmentes netezést.

Közelebb kerül egymáshoz Bécs és Budapest 

Decembertől Bécs új pályaudvarán, a Hauptbahnhofon is megállnak a budapesti vonatok, ráadásul a menetidő is rövidül. A repteret is bevonják a távolsági közlekedésbe.

Hallgassa meg a Keleti pályaudvar új, női hangját! 

A régi lapozós táblák helyett korszerű TFT monitorok és – a korábbi férfi helyett – női hangos tájékoztatás. A MÁV üzembe helyezte az egyik legforgalmasabb pályaudvara, a Budapest-Keleti jelentősen megújult audiovizuális utastájékoztató-rendszerét, a napi akár hatvanezer utazó megfelelőbb kiszolgálása érdekében.
Ahol az igazgató és a mozdonyvezető együtt takarít

Ahol az igazgató és a mozdonyvezető együtt takarít 

Két éve indult útjára – Dávid Ilona elnök-vezérigazgató kezdeményezésére – a MÁV dolgozóinak önkéntes takarítási akciósorozata, a „Tisztán a vasútért!”.

Vasutat építhetnek a kínaiak Budapest és Belgrád között 

A Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről tárgyalt Pekingben Szijjártó Péter, a megbeszélésen szóba került a Budapest-Perking légi járat újraindítása is.

Hetedik alkalommal indul útjára a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz 

2014. június 6-a és 9-e között ezúttal is egyesített szerelvénnyel, az oda- és visszaút során egyetlen, össznemzetinek nevezett vonatként közlekednek Erdélybe a Székely gyors és a Csíksomlyói expressz, több mint fél kilométer hosszú szerelvényei.

Emelkedik a vasúti étkezőkocsik színvonala 

A MÁV-START Zrt. 2014 júniusától ismét maga üzemelteti a nemzetközi járatokban közlekedő étkezőkocsikat.

Így vigyáznak ránk a vasútállomásokon 

A MÁV-START számára kiemelten fontos az utasok és a járatokon szolgálatot teljesítő vasutasok biztonsága, valamint az állomások, a járművek és a vasúti berendezések, eszközök védelme. A vasúttársaság mindent megtesz azért, hogy növelje utasai és dolgozói biztonságérzetét, és csökkentse a járművek rongálásával, illetve a lopásokkal okozott károk mértékét. Ezért a MÁV-START tavaly ősszel együttműködési megállapodást kötött három polgárőr-egyesülettel, majd a kedvező tapasztalatok nyomán idén februárban újabb szervezettel bővült a kör. Ma pedig az ötödik megállapodás is megköttetett: a Balatoni Vasúti Régió – Fonyód Polgárőr Egyesülettel. 

Adományokból újítják fel a tiszafüredi turistalátványosságot 

A Tisza-tó fővárosaként emlegetett Tiszafüred nemcsak gyógyvizéről, az évente megrendezett Halas-napokról, a különleges csónakokról nevezetes, hanem a vasútállomás területén szoborként álló ipari műemlékről, a mozdonymatuzsálemről is.

Utasellátó ereklyék a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban 

Csoki roló, „sztaniolba” csomagolt csemege, csatos üveges üdítő, Herendi, Hollóházi logózott porcelánok, ma már több évtizedes vasúti utazásos emlékek.

Országjáró útra indul a díszes Gábor Áron mozdony 

Ma bemutatkozott, s kora délután már több hetes országjáró útra indul a MÁV Csoport díszes Gábor Áron mozdonya. A vasúttársaság a 200 éve született székelyföldi ágyúöntő, a szabadságharc őrnagya előtt tiszteleg a réz-fekete színekben felmatricázott járművel, amely júniusban a csíksomlyói búcsúra tartó Történelmi Székely Gyorsot is vontatja majd.

Vízalatti vonattal Kínából az USA-ba 

Mintegy 13.000 kilométeres vasútvonalat építenének a kínaiak az óceán felszíne alatt.

Bringával és vonattal a munkába 

A MÁV-csoport folyamatosan bővíti a kerékpáros utasok számára nyújtott szolgáltatásait, a tavalyi évben közel háromszázhatvanezer darab kerékpárjegyet és -bérletet vásároltak az utasok. A biciklis és a vasúti közlekedés összekapcsolására hívták fel a figyelmet a május 8-i bringás reggelin is a vasúttársaság vezetői és munkatársai: a MÁV-székházzal szemben, a népligeti kerékpárút mellett közel kétszáz kerekezőt látva vendégül.

Balaton Mix jeggyel a vonatokon és hajókon 

A május 1. és 11. között megrendezésre kerülő Nyitott Balaton rendezvény alatt a Balaton Mix jeggyel rendelkező utasok egy nappal tovább utazhatnak korlátlanul a Balaton körüli vonatokon és a balatoni menetrend szerinti hajójáratokon.

Megújul a vasúti kapcsolat Belgrád és Budapest között 

A fejlesztés nem halasztható, mert jelenleg a vasút csak a kerékpárral versenyképes. 

Olcsóbb lesz a regionális vasúti közlekedés 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február közepétől újabb 15 mellékvonalra terjeszti ki a 15 helyett már 25 százalékkal olcsóbb regionális tarifákat – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2013. január 19-én, Győrben.

Bombasiker az új szupergyorsvonat 

A Rail Europe becslése szerint az idén egymillió utazó veszi igénybe a Spanyolország és Franciaország között közlekedő szuperexpresszvonatokat.

Ötmillió utas a GYSEV járatain 

Csaknem tíz százalékkal több utast szállított október végéig a GYSEV, mint az előző év első tíz hónapjában - közölte csütörtökön az MTI-vel a vasúttársaság.

Forgalomba áll az első új Flirt-szerelvény a GYSEV-nél 

A Stadler lengyelországi gyárában elkészült a GYSEV által megrendelt első FLIRT-motorvonat, amely még ez év decemberében forgalomba állhat a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vonalon – áll a vasúttársaság hétfői közleményében.

Ingyenwifi lesz a hazai vasútállomásokon 

A vonatok után a vasútállomásokon is elérhető lesz az ingyenes wifi a MÁV-nál – Keszthelyen már üzemel az állomáson a wifi.

Ilyenek lesznek az új elővárosi vonatok 

Elkészült az első MÁV kocsiszekrény a Stadler szolnoki gyárában, a kék-fehér színű vonatokkal 2014 tavaszától lehet majd találkozni az elővárosi forgalomban. 

A MÁV és a haditechnikai bemutató 

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. kedvezmények nyújtásával, a MÁV-START Zrt. ezen felül mentesítő expresszvonatok indításával is segíti a rendezvényre való eljutást - közölte csütörtökön a MÁV-Start.

Ön elégedett a MÁV-val? 

Megismétli a MÁV-START a pontosan egy évvel ezelőtti közvélemény-kutatását, hogy a tavaly ősszel elkezdett járműfelújítási és szolgáltatásfejlesztési programjának köszönhetően változott-e érzékelhetően az utasok véleménye, ha igen, miben, hogyan és milyen mértékben. A véleménynyilvánítási lehetőség minden paraméterében egyezik a tavalyival, hogy a legpontosabban felismerhetők legyenek a tendenciák - közölte csütörtökön a vasúttársaság.

A kormány fejlesztené a vasutat 

Fónagy János államtitkár a 63. Vasutasnapon kijelentette, hogy a kormány célja a vasúti közlekedés további fejlesztése.

Stadler-vonatok kötik össze a moszkvai reptereket 

A svájci Stadler nyerte a moszkvai repülőtereket egymással és a belvárossal összekötő vasúti összeköttetésre kiírt pályázatot. 

Kétezer magyarországi zarándok indul útnak vonattal Csíksomlyóra 

Több különvonat is útnak indul a napokban Budapestről – valamint Szombathelyről – Csíksomlyóra, közel kétezer utast szállítva.

Kényelmesebb vonatozás nagy tavunkhoz 

Folyamatosan nőtt az elmúlt időszakban a Desiro motorvonatokból kiállított szerelvények száma a Balaton északi partján, a tavaszi-nyári időszakban jelentős mértékben megnövekvő utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében.

Pótdíjat kell fizetni a gyorsvonatokon 

Gyorsvonati felárat vezet be május 15-től a MÁV-START Zrt. - közölte a vasúttársaság a honlapján.

Már 100 wifis vonat jár 

A mai naptól már száz internetezésre alkalmas járművet közlekedtet a MÁV-START, így naponta húszezer körül van azoknak az utasoknak a száma, akik ingyenesen használhatják a szolgáltatást. A bővítés folyamatos, a kétszázadik wifis kocsi várhatóan már májusban az utazók rendelkezésére áll.

2014 nyarára készülhet el a megújult Budapest és Esztergom vonal 

A Budapest-Esztergom vasútvonal korszerűsítése miatt április másodikán hajnaltól június 14-én éjfélig a személyszállító vonatok helyett a teljes szakaszon vonatpótló autóbuszok közlekednek - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdán az MTI-vel.

Így járnak a vonatok a hosszú hétvégén 

A március 15-i, nemzeti ünnepre való tekintettel – az utasforgalmi igények megfelelő kiszolgálása érdekében – változik a vonatok közlekedési rendje.

Járműfelújításba kezd a MÁV-START 

37-38 év a MÁV-START rendelkezésére álló járműparkjának átlagéletkora, így évről évre egyre nagyobb és több feladatot jelent a vasúttársaságnak a komfortos utazási körülmények biztosítása.

Tízmilliárdból fejleszti állomásait a MÁV 

Felhatalmazást kapott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től a MÁV Zrt. a mintegy 10 milliárd forint értékű állomásfejlesztési és ügyfélszolgálati projekt támogatási szerződésének aláírására - tájékoztatta az MNV Zrt. szerdán az MTI-t.

Vonattal az Utazás Kiállításra és még tovább… 

A MÁV-START Zrt. ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt nyújt az Utazás Kiállításra vasúton érkezőknek, és további húsz százalékos engedményt a standon teljes árú menetjegyet váltóknak. Az eljutás megkönnyítése érdekében a menetrendben meghirdetetteken felül több vonat áll meg Kőbánya felső állomáson, továbbá a Keleti pályaudvarról óránként három vonat is lehetővé teszi az öt perc alatti eljutást a vásárvárosba.

Üzemi szinten nyereséges volt tavaly a MÁV-csoport 

Előzetes adatok alapján a MÁV-csoport 2012-ben 7 milliárd forint üzleti eredményt ért el - mondta a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettes hétfőn Budapesten újságíróknak.

TerraPlaza - vonattal féláron 

A MÁV-START Zrt. ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásáról a Budapest-Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, a 2013. február 10-én megrendezésre kerülő TerraPlaza állatexpóra utazóknak.

Indul a női mozdonyvezetők képzése 

Mozdonyvezető képzést indított 21 hallgatónak a MÁV Zrt. Baross Gábor Oktatási Központja (BGOK) a MÁV-Trakció és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) megrendelésére, az országban most először nőket is kiképeznek mozdonyvezetőnek.

Akadálymentes lesz a ceglédi vasútállomás 

A MÁV Zrt. akadálymentessé teszi Cegléd vasútállomás utascsarnokát: a most zajló munkák keretében fotocellás ajtókkal és rámpákkal látja el az épületet.

Ha nincs igazolvány, sorszámozott igazolás kell 

A diákigazolványok kiállításáról és felhasználásáról szóló jogszabály meghatározza a kedvezményes vasúti utazások esetén elfogadható igazolások körét, figyelmeztet közleményében a MÁV-START.

Nem sztrájkolnak a mozdonyvezetők 

Nem lesz mozdonyvezetői sztrájk január 24-én, mivel a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. konstruktív megállapodást kötött a Mozdonyvezetők Szakszervezetével a kért munkakörülmény javító intézkedésekről.

Szigorúan ellenőrzött vonatok 

Tovább folytatja a MÁV-START a megerősített jegyvizsgálói ellenőrzéseket, hogy a jogos menetdíjbevételeihez minél nagyobb mértékben hozzájusson, és ezzel együtt csökkenjen a vonatokon kiszabott pótdíjak mértéke és az utazásból kizárt személyek száma. Az intézkedéstől nagyságrendileg nyolcvanmillió forintos bevételnövekedést vár a vasúttársaság.

Spontán vasutas sztrájk Romániában 

Átlagosan két órát késnek a személyszállító vonatok Romániában a vasutasok szerda reggeli spontán sztrájkja miatt.

"Rárepül" a vasút a német és lengyel piaci résre 

Jelentős mértékben csökkenti az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság január közepétől – többek között – a német és a lengyel járatainak számát, több útvonala pedig megszüntetésre kerül. Vonattal továbbra is kényelmesen és kiszámíthatóan lehet eljutni a lengyel vagy a német fővárosba is. Így a városközpontokba lehet érkezni, és akár a szállásköltség is csökkenthető, közölte lapunkkal a MÁV-START.

Lezárult a motorvonatok beszerzésének ajánlattételi szakasza 

A MÁV-START és a GYSEV tavaly novemberben közösen indított korszerű motorvonatok beszerzésére közbeszerzési eljárást, melynek ajánlattételi szakasza 2013. január 3-án zárult le. A tenderdokumentációt nyolc érdeklődő vásárolta meg, közülük az ajánlattételi határidőig egy gyártó tett ajánlatot. A pályázat értékelése folyamatban van. Amennyiben a beszerzés sikeres lesz, a következő években 42+6 darab új villamos motorvonat állhat folyamatosan forgalomba, az ország több vasútvonalán.

Free wifi 50 millió utasnak 

Bővíti a MÁV-START az ingyenes internetelérésre alkalmas járműveinek körét, így évente akár ötvenmillió utas internetezhet ingyen az InterCity- és az elővárosi vonatokon. A vasúttársaság a Magyar Telekom Nyrt.-vel kötött szerződést, a szerelési munkálatokat a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. elkezdte.

Két új e-Ticket kioszk 

Két újabb állomáson lehet átvenni az interneten vásárolt vonatjegyeket.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!