Újra járnak InterCity vonatok a Békéscsaba-Budapest vonalon

Szeptember 17-től a helyiek kezdeményezésére három pár, IC kocsit is továbbító belföldi vonatot állít forgalomba a MÁV-START a Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon. Így a meglévő nyolc nemzetközi InterCity és EuroNight járattal együtt összesen tizennégy, magasabb minőségi szolgáltatást nyújtó vonatot vehetnek igénybe az utasok. Az utasszám növelése érdekében Békéscsaba önkormányzata részt vesz a vasúti közlekedés népszerűsítésében. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A MÁV-START az utasok, valamint Békéscsaba polgármesterének észrevételeit, kéréseit figyelembe véve szeptember 17-én szombattól ismét közlekedtet belföldi IC kocsikat a Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza vonalon. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyásával az alábbi járatokkal gazdagodik a kínálat:

Budapest-Keleti pályaudvarról Békéscsabán át Lőkösházáig 9:10-kor Transsylvania, 11:10-kor Békés és 17:10-kor Alföld névvel indul InterCity. Míg Lőkösházáról a fővárosba 06:49-kor Viharsarok, 12:49-kor Békés és 16:49-kor Csanád névvel közlekedik IC-járat. A két végállomás között háromórás a menetidő, ám a Budapest és Békéscsaba közötti 2 óra 30 perces utazás versenyképes a közúti eljutási időkkel.

A plusz járatok közlekedtetéséről szeptember elsején állapodott meg Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, valamint Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere. A kapcsolatfelvételt a település vezetője kezdeményezte, a megállapodást több személyes és írásos egyeztetés előzte meg. A partnerség értelmében a vasúttársaság és a város a jövőben közösen gyűjti, elemzi és értékeli az utasok észrevételeit, javaslatait, vizsgálja az utazási szokásokat, továbbá népszerűsíti a vonatozást. Az utasszám alakulásának függvényében a MÁV-START fokozatosan fejleszti a térség vasúti közlekedésének színvonalát, több jó állapotú, felújított kocsit közlekedtet a vonalon. 2017 decemberétől – a pálya teljes felújításának befejezése után, ami lehetővé teszi a 160 km/h-s sebességet – jelentősen csökkenti a menetidőt, és egységesíti a szolgáltatást. Azaz megszűnnek az eddigi „hibrid” szerelvények, tisztán IC kocsikból álló járatok közlekednek majd, továbbá a korszerű motorvonatokkal is találkozhatnak az utasok.

A vasúttársaság bízik abban, hogy a módosítás bevezetését követően az IC szolgáltatást igénybe vevő utasok száma kedvezően alakul, és jelentős mértékben meghaladja az idei első félévben tapasztalt értékeket.


Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár a Duna-ágon

Teljes hajózár a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.