Aftermovie készült a Szigethez 

Aftermovie-t készítettek a Sziget Fesztivál szervezői, melyben 8 percbe próbálták belesűríteni az esemény több mint tízezer percét.
Szigetes fesztivál lesz Isztambulban

Szigetes fesztivál lesz Isztambulban 

A Sziget szervezőiroda jegyzi a háromnapos Rock'n Coke fesztivált Isztambulban, a sztárfellépők az Arctic Monkeys kivételével ismerősek lehetnek a Szigetről, írja a Quart.
Woodstocki hangulat a reptéren

Woodstocki hangulat a reptéren 

Idén is menetrend szerint megteltek a terminálok a magyarországi nyári zenei fesztiválokról hazainduló fiatalokkal. A többnapos szórakozásban megfáradt utasok ilyenkor a járatuk indulásától függően még akár két-három napig „laknak” a repülőtéren. A Budapest Airport kifejezetten számukra kijelölt területeket különített el, emellett több más intézkedéssel segíti a fesztiválozók és a többi utas kényelmét.
A Sziget volt a Sziget legjobb márkája

A Sziget volt a Sziget legjobb márkája 

A Dreher mellett pénzügyi cégek és szórakozóhelyek voltak a Sziget legfontosabb márkái. A fesztivál mindeközben kevesebb érdeklődőt vonzott, a zenei felhozatal gyengébb volt, de ez a mostani Sziget-arc nagyon tetszett.
A világ legszebb szigetei

A világ legszebb szigetei 

A magát a világ legnagyobb utazási és lifestyle közösségi portáljaként feltüntető WAYN.com felhasználói megszavazták, hogy szerintük melyik szigetek a világ legszebbjei.

Magyarságpróba a Szigeten 

A magyarsággal és a hungarikumokkal kapcsolatos tudásukat is próbára tehették a külföldiek a 2013-as Sziget fesztiválon; a Magyar Turizmus Zrt. által felállított GoToHungary standját vasárnap délutánig több mint 850-en keresték fel.
Csökkent a nézőszám a Szigeten

Csökkent a nézőszám a Szigeten 

„A nemzetközi szakma és a látogatók visszajelzései egyértelműen megerősítenek minket abban, hogy jó döntés volt a Sziget vizuális megújítása, a sokszínűség erősítése” – fogalmazott Gerendai Károly, hozzátéve, hogy bár a látogatószám elmaradt a várttól – a tavalyinál 17 ezerrel kevesebben, összesen 362 ezren voltak – mégis elégedett a rendezvénnyel.

Túl az első vizsgálatokon az űrutazó aspiránsok 

Antropometria, konfliktometria, spirometria és barokamra – többek mellett ezeken a vizsgálatokon vannak már túl a Sziget Fesztiválköztársaság közép-európai űrkiképző központja, az Axe Apollo Space Academy űrutazó aspiránsai. 
Megindult az erdő a Szigeten

Megindult az erdő a Szigeten 

Fákat, ágakat tördeltek le többségében holland fesztiválozók Kees Van Hondt holland dj fellépésére vonulva csütörtökön éjjel a Sziget Fesztiválon, noha a szervezők több mint 3000 ágat osztottak szét, hogy megóvják a Hajógyári-sziget növényzetét.

Sivatagot avattak az Erzsébet-téren 

„A Kétfarkú Kutya Párt átadta az első magyar sivatagot az Erzsébet téren, Szent István Nemzeti Sivatag néven. Gratulálunk magunknak!” – áll az MKKP közleményében.

Rettentő unalmasak a fesztiválpromók 

A Sziget indulás jó apropó volt arra, hogy szétnézzünk, a nagyobb európai fesztiválok hogyan népszerűsítik magukat. Az eredmény egy-két kivételtől eltekintve lehangoló.

Vizsgálják az asztronauta-jelölteket 

Orvosok vizsgálják Kecskeméten a repülőbázison azokat az űrutazójelölteket, akik a Szigeten kapnak további feladatokat, majd hatan az egyesült államokbeli Orlandóba utazhatnak további kiképzésre. A kiválasztás végén a világ különböző országaiból érkező jelöltek közül 23-an kapnak lehetőséget arra, hogy elhagyhassák a Föld légterét.

Dohányboltja is van a Fesztiválköztársaságnak 

Mától lehet dohányterméket vásárolni a Sziget Fesztiválköztársaság területén.

Budapest-pavilon a Szigeten 

Standot helyezett ki a fővárosi önkormányzat a Sziget fesztiválon, hogy az oda látogatók megismerjék Budapest nevezetességeit, élményhelyszíneit, épített örökségét.

Nyit a Fesztiválköztársaság 

Sarkaiból kifordulva, vizuálisan megújulva, szolgáltatásaiban bővülve, programkínálatában színesedve indul a 21. Sziget.

Bababarát kemping is lesz a Szigeten 

A Sziget fesztiválon idén már a kisgyermekes családok fogadására felkészült kemping is várja a fesztiválozó szülőket és csemetéiket. Sziget egy másik területén Ability kemping is felépül majd. Lesz továbbá Karaván kemping, VIP kemping és Sziget Home – egyedi építésű, magyar designerek által tervezett faházakkal illetve telepített lakókocsikkal. Friss hír, hogy a Sziget csatlakozott a nemzetközi Love Your Tent mozgalomhoz.

CityPASS-szal a Szigetre 

A Budapesti Közlekedési Központ a Szigettel közösen az idén is ingyenes tömegközlekedési lehetőséget kínál Budapest közigazgatási határán belül mindazoknak, akik megvásárolják a Sziget CityPASS karszalagot. 

Magyarságpróba pálinkával és erős paprikával 

A világszínvonalú zenei produkciók és a számos program mellett a Magyar Turizmus Zrt. munkatársai is szórakoztatják a legnagyobb hazai fesztivál látogatóit. 

A Muzsikás a népzene csodáját mutatja be 

Különleges koncerttel és vendégekkel ünnepli 40. születésnapját a magyar kultúra világhírű nagykövete, a Muzsikás együttes, amely augusztus 6-án, a Sziget fesztivál nulladik napján a magyar népzene csodáját szeretné bemutatni a világzenei nagyszínpadon.

Dohánybolt nélkül maradt a Sziget 

Nem lesznek legális dohányárusító helyek a nagy fesztiválokon. Pénzügyőrök razziáznak majd a Szigeten.

Bingo, remélem nyertem! 

A Quimby Nap és Muzsikás szülinapi concert mellett a Party Aréna is bemelegíti a fesztiválközönséget a Sziget Nulladik Napján. Ott ugyanis fellé a Bingo Players.

Rádiót indít a VOLT produkció 

Július 3-án a VOLT fesztiválon debütál az OpenAirRadio. Az új online rádió a VOLTon, a MasterCard Balaton Soundon, a Szigeten, a fesztiválok között és a fesztiválszezon után is hallható lesz www.openairradio.hu-n.

Elkezdődött Hegyalja és az EFOTT 

Kedden ismét kezdetét vette kettő a nyári fesztiválok közül. A hegyaljások számokban is összeszedték, hogy miből áll egy fesztivál.

Cipő-nap lesz a mínusz egyedik 

A Sziget Mínusz egyedik napján az idei évben is magyar slágerek hangzanak fel, hazai sztárok előadásában. Azonban most nem a magyar dalokat ünnepeljük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékezünk, közölte a Sziget. 

Végre megint a gyerekeké a Hajógyári-sziget 

A Generali Gyerek Sziget harmadik hétvégéjén visszaköltözik a Hajógyári- szigetre és ennek örömére talán az egyik legpazarabb – és szokás szerint ingyenes-programkínálattal várja fiatal és már nem annyira fiatal rajongóit. Itt lesz a  Rippel fivérek Mozgásakadémiája, Rézerdő lakói, a muzikálisabb lurkókat a Vacka Rádió és a Kis hableány gyermekmusical szórakoztatja majd, az aktívabbakat többek között  kutyafrizbi-bajnokság, Artista iskola Bohóctanoda  és a kézműveskedés kötheti le.

A szigetesek megvédték a szigetet 

Mozgósítva kollégákat, a fesztiválért aggódó önkénteseket, segélyszervezeteket és fizetett munkaerőket, a Sziget Szervezőiroda önerőből megmentette az árvíz pusztításától az Óbudai szigetet – áll az iroda közleményében.

Díszes Fesztiválköztársaság 

Már meglévő vagy most megálmodott, látványos installációk beküldésére írt ki pályázatot a Sziget Fesztiválköztársaság „látványügyi minisztériuma”, s a legjobbak ott díszlenek majd Európa legizgalmasabb kultúrkavalkádjának különböző pontjain.

Teljes a VOLT programja 

Alig három héttel a 21. VOLT Fesztivál indulása előtt újabb 10 helyszín programját hozták nyilvánosságra a szervezők. Borfesztivál, gasztronómiai élmények, beszélgetések, előadások, újabb zenei helyszínek, vidámpark és képzőművészeti látványstúdió mellett idén először színház is lesz a VOLTon, a főtámogató jóvoltából pedig egy megacsúszdán juthatunk be a fesztivál területére. Szintén a Telekom támogatásával a Nagyszínpad programját élőben streameli a Ustream.

A Szigetről beszélnek a legtöbbet 

Elemzést készített a Médianéző a fesztiválokról szóló sajtóhírekről, amelyből kiderül, a Sziget kapta a legnagyobb publicitást, de a Balaton Soundról alakult ki a legkedvezőbb kép.

Kínai turisták mehetnek a Paracel-szigetekre 

Kína már a közelgő május elsejéhez kapcsolódó egyhetes szabadság előtt elérhetővé teszi a turisták számára a vitatott hovatartozású dél-kínai-tengeri Hszisa, közismertebb nevén Paracel-szigetek meglátogatását - közölte az ország legdélibb tartományának, Hajnannak kormányzó-helyettese a hétvégén.

Várják a Szigetre a civileket 

Idén is pályázatot hirdet a Sziget szervezőiroda civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára a Sziget 2013 fesztiválon (2013. augusztus 5-12.), a fesztivál Civil Sziget elnevezésű programhelyszínén való megjelenésre.

Balkáni rezesek és rai az idei Sziget fesztiválon 

Gypsy beat, spagetti Balkán, szörf rock... 120% tánczene várható az idei Sziget fesztivál világzenei színpadán.

Több tíz új név az idei Sziget line-upból 

Hirtelen mintegy negyedszáz zenekar és előadó neve látott most napvilágot az idei Sziget változatos kínálatából - három különböző színpadról.Köztük vannak már korábban bizonyított visszatérők és eddig itthon kevésbé ismert, de annál ígéretesebb produkciók. Sokszínű és izgalmas lesz a Sziget idén augusztus 5-12 között.

55 milliót fizet közterület-használatért a Sziget 

55 millió forint plusz áfa közterület-használati díjat kér az idén a főváros a Sziget fesztivál szervezőitől.

Megoldás a válságra: fizetős lett a sziget 

(MTI) - Egyeurós "belépti díjat" szednek a turistáktól a toszkán Elba szigetén, amely ezzel a lépéssel számos más itáliai sziget példáját követi.

Dollármilliókat ért a szellemfalu 

Az apró sziget madarai a XIX. században dollármilliókat termeltek ürülékükkel az amerikaiaknak. A sziget egyetlen lakója megőrült, majd öngyilkos lett.

Boys Noize, Nicky Romero és Parov Stelar Band 

Végre megérkeztek az első nevek a Sziget idén is meglehetősen sokszínűnek ígérkező nemzetközi felhozatalából. Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, nemcsak a szabadtéri nagyszínpadok, hanem a hatalmas, akár 8-10 ezer főt befogadó koncert és party sátrak is izgalmas csemegékkel várják majd az érdeklődőket. A sztárkínálatban, a jól bevált recept szerint most is lesznek visszatérő közönség kedvencek és izgalmas, aktuális újdonságok.

Együttműködik a Park és a Sziget 

Az április 25-étől induló szabadtéri szezonban a régió piacvezető rendezvényszervezője, a Sziget Szervezőiroda állítja össze a legnagyobb budapesti bulihelyszín, a Budapest Park zenei programjait. A Park és a Sziget Szervezőiroda vezetői a napokban kötöttek megállapodást arról, hogy közösen fejlesztik tovább és teszik még izgalmasabbá a kitűnő adottságú szabadtéri szórakozóhely programkínálatát.

A Sound lett a legjobb Európában 

A Balaton Sound győzött kategóriájában a Festival Awards Europe megmérettetésén. A közepes méretű fesztiválok között választották Európa legjobbjának.

Először Magyarországon, először a Szigeten 

2013 augusztusában a Szigeten – és egyben először Magyarországon - lép fel a Blur.

Bekerült a legjobbak közé a Sziget és a Sound is 

Rekordszámú, szerte Európából több mint egymillió szavazattal zárult az idei Festival Awards Europe, azaz a legnagyobb nemzetközi fesztiválmegmérettetés szavazása. A legjobbak között – más-más kategóriában – ott a Sziget és a Balaton Sound is. A végeredményt januárban tudjuk meg.

Snowattack Warm UP a Stúdióban 

A korábban beharangozott Hungexpo helyett a III. kerületi STUDIÓban melegíti be a legnagyobb havas-jeges buli, a Snowattack szerelmeseit a Chase and Status, Dub FX és sokan mások. Az időpont marad: November 9.

Német sziget Kuba partjainál 

Senki nem gondolná, hogy a Karib-térségben a volt NDK-nak még egy sziget is lehet a tulajdonában, pedig így van. 

Két magyar fesztivál is versenyben 

Idén két hazai fesztivál is versenyben van az elsőségért a legnagyobb nemzetközi megmérettetésen. A Festival Awards Europe „nagyfesztivál” kategóriájában a legjobbak közt ismét ott a Sziget, míg a „közepes méretű” fesztiválok versenyében idén már a Heineken Balaton Sound is ringbe száll.

A Sziget Kft. beszállt a "buliturizmusba" 

Többségi tulajdonos lett a Sziget Kft. abban a közelmúltban alakult cégben, amely az eddig elsősorban az egyetemisták külföldi partysítáborainak szervezéséről, "buliturizmusi" tevékenységéről ismert MEEX tevékenységeit integrálta. 

Az idén nem lesz Fridge Fesztivál 

Az idén elmarad a Fridge Fesztivál, jövőre azonban a Sziget szakmai segítségével folytatódik a rendezvény. 

Javult az Est Media eredménye 

Több mint kétmilliárdos vesztesége volt az Est Mediának az év első felében, a Sziget eladás kiszűrésével azonban csak 246 milliós a mínusz, ami 170 millióval kedvezőbb, mint a 2011-es eredmény.

Jubileumi Sziget-story – Kell egy hét együttlét! 

A Sziget Fesztivál igazi magyar sikertörténet. Szervezője, a Sziget Kulturális és Menedzser Iroda a hazai és külföldi fiatalok tízezreit csábítja a hazai fesztiválokra. A Sziget jelentősége idén még inkább előtérbe került, hiszen augusztusban huszadik alkalommal nyitották meg a Hajógyári-szigetre vezető vashidat.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!