Élesedik a regionális verseny a fesztiválpiacon 

„Meg kell védeni a sikeres fesztiválokat Magyarországon, mert ezen a területen is élesedik a regionális verseny” – figyelmeztetett Joris Huijsmans, a Heineken Hungária vezérigazgatója. A cég második alkalommal szervezett kerekasztal-beszélgetést a fesztiválok gazdasági, kulturális és közösségépítő szerepéről. A Fesztivál-matek című rendezvényen a résztvevők – turisztikai szekértők, városvezetők, fesztiválszervezők és a nagy márkák képviselői – arra keresték a választ, hogy hogyan tehető egy fesztivál hosszú távon is sikeressé, hogyan tud profitálni belőle a helyszín, az ország és persze a fesztiválozók.

A Sziget a legmenőbb magyar márka 

A Prezi menőbb a Ustreamnél, a Cserpes pedig veri a Wizzairt. A kulturális márkáknál orrhosszal marad le a Fesztiválzenekar a MÜPA mögött, retróban a Pöttyös megelőzi a Csepelt. A BP Clothing a harmadik legmenőbb márka. Listázott a Forbes a legújabb, októberi számában.

Mit csinál a kínai turista a derékig érő vízben? 

Augusztus végén köszöntötték a Thaiföldre idén tizenötmilliomodikként érkező turistát, egy maláj nőt. A nemrég történt bangkoki bombamerénylet – úgy tűnik – nem riasztotta el a vendégeket az ismert dél-ázsiai szigetországtól. Mi most Phi Phi szigetén jártunk, ahol egy magyar lány fényképezi a víz alatti világot, és mellette naponta többkilónyi plasztikhulladékot szed össze.

Szigetes sátrak kerülnek a menekültekhez 

Több mint 150 sátor gyűlt össze.

Valóban látogatórekord született a Szigeten 

Eddigi történetének legjobb fesztiválját tudjuk magunk mögött. Hétfőn hajnalban véget ért a 23. Sziget. Megdőlt a napi- és heti rekord is: összesen 441 ezer látogató volt az egy hét alatt - tájékoztatott a Sziget sajtóirodája hétfőn.

A rossz helyen felállított sátorban meg is lehet halni 

Sajnos pont ez történt a Szigeten - tudtuk meg a Sziget sajtóirodájától.
Tényleg akkora üzlet fesztivált szervezni itthon?

Tényleg akkora üzlet fesztivált szervezni itthon? 

A hazai nyári fesztiválbiznisz pénzügyi mutatói első ránézésre nem rosszak. A piac teljes forgalma évente átlagosan 16 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben, de ha mélyebbre ásunk, látszik, hogy ezt a növekedést alig pár fesztiválnak köszönhetjük - derül ki laptársunk, a kreatív.hu összeállításából.
Minden eddiginél többen voltak az idei Szigeten

Minden eddiginél többen voltak az idei Szigeten 

A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti.

Milánóban találhatja magát, ha kimegy a Szigetre 

A Szigetről Milánóba? címmel interaktív installációval "repíti ki" az érdeklődőket a Milánói Világkiállításra az expo magyar pavilonjának csapata.

Meddig lesznek még nagy zenei fesztiválok? 

Többek szerint is lassan véget ér a nagy fesztiválok korszaka, és erre pénzügyi, méretgazdaságosságbeli és kínálatbeli érveket hoznak fel. Miközben egyelőre a fesztiválbiznisz látszólag pont a pénzügyi és a kínálatbeli összeomlás jeleit nem mutatja.

Folyamatosan ellenőriznek a fogyasztóvédők a Szigeten 

Folyamatosan ellenőrzik a felügyelők a Sziget fesztiválon, hogy a kereskedők betartják-e a fogyasztóvédelmi előírásokat - mondta el Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője kedden, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Megtelt a Sziget a mínusz egyedik napon 

Hatalmas tömeget vonzott a Sziget eddigi legnagyobb sztárja. A Robbie Williams koncert napján késő estére elfogytak az aznapra kiadható napijegyek. A Szigeten 80 ezren voltak, a látogatók zöme Robbie koncertjét nézte, ahol megtelt a nézőtér.

15%-kal nőnek a budapesti szállásárak a Sziget ideje alatt 

Akárcsak nemrég a Forma-1-es Nagydíj idején, a közelgő Sziget Fesztivál alatt is nőnek a budapesti szállásárak. A trivago.hu felmérése szerint az augusztus 10-17-ig tartó időszakra szlovákok, horvátok, lengyelek, finnek keresik legnagyobb arányban a budapesti szálláshelyeket.

Itt van a nyár digitális fesztiválbolondozása 

Kamerával felszerelt interaktív fesztiválfigurák fogják járni idén a Volt fesztivált és a Soundot a Telekom jóvoltából. Ezeket a fesztiválozók közül kikerülő Buddyguide-ok szállítják majd, akik ingyenjegyet és költőpénzt is kapnak. Buddyguide-nak még lehet is jelentkezni.

A Kings Of Leon is fellép a Szigeten! 

Most csak egy bejelentés érkezett a Szigetről, de az odacsap: a Kings Of Leon a Sziget Nagyszínpadán lép fel augusztusban.

Gyerekek lepik el a Hajógyári-szigetet 

Június első hétvégéjétől bohócok, varázslók, marslakók, artisták, kézművesek, varázslók, kofák, táncosok, zenészek népesítik be a Hajógyári-szigetet minden szombaton és vasárnap: indul a Generali Gyerek Sziget, amely 40 helyszínnel, újra ingyenes programsorozattal vár kicsiket és nagyokat a júniusi hétvégéken. Az elsőn fellép majd –mások mellett – Gryllus Vilmos, Halász Judit, a Makám, lesz táncház és mesekoncert Benedek Elek nyomán, de azok sem fognak csalódni, akiket a zenebona, vigasság, szövés-fonás, bohóckodás vonz ki a szabadba.

Ellie Gouldinggal és a Kasabiannal bulizhatunk a Szigeten 

Ellie Goulding, a Kasabian, Nero, a Kraftklub és a Sigma is fellép az idei Sziget fesztiválon - jelentették be a szervezők.

Megvan a Sziget idei himnusza 

A tizedik születésnapját ünneplő Irie Maffia adja a Sziget Fesztivál idei himnuszát. Az Easy As One Two Three című dal a zenekar készülő új lemezére is felkerül, de a Youtube-on már hallható.

Görög szigetet vett a kínai milliárdos 

Tavaly hét, az idén eddig már három szigetet vettek meg kínai milliárdosok a világ különböző pontjain. 

Képzőművészeti pályázatot hirdet a Sziget 

Kortárs Kihívás 2015 címmel 100 ezer euró (több mint 30 millió forint) keretösszegű képzőművészeti pályázatot tett közzé az Interart Alapítvány és a Sziget Kft. A kiírásra az idei fesztiválon bemutatandó szobrokat, installációkat, objekteket, látványos térelemeket várnak több kategóriában.

Képzőművészeti pályázatot hirdet a Sziget 

Kortárs Kihívás 2015 címmel 100 ezer euró (több mint 30 millió forint) keretösszegű képzőművészeti pályázatot tett közzé az Interart Alapítvány és a Sziget Kft. A kiírásra az idei fesztiválon bemutatandó szobrokat, installációkat, objekteket, látványos térelemeket várnak több kategóriában.

Még több Sziget-fellépő neve került nyilvánosságra 

Szigetes hírözön érkezett: a Telekom 2015-től a fesztivál egyik támogatója, ennek köszönhetően Telekom Aréna néven visszatér a Szigetre az elektronikus tánczene megasátra. Másrészt kiderült, hogy a mainstream elektronikus zene legfiatalabb szupersztár DJ-je, Martin Garrix prezentálja a Fesztiválköztársaság eddigi leglátványosabbnak ígérkező End Show-ját. És számos műfajban, mintegy harminc újabb előadó és zenekar neve is napvilágot látott.

Robbie Williams is fellép az idei Szigeten 

A popzene történetének egyik legsikeresebb előadója, Robbie Williams ad koncertet a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, augusztus 10-én. A brit énekes a Let Me Entertain You című turnéjával jön Budapestre.

Művészi projekteket vár a Sziget 

Három kategóriában vár pályázatokat a Sziget az idei fesztivál látványvilágának színesítésére. Óriás méretű installációk, emblematikus látványelemek és izgalmas művészeti projektek jelentkezését várják március 10-ig.

Másodszor is Európa legjobb nagyfesztiválja a Sziget 

Szerdán késő este, a hollandiai Groningenben jelentették be a 2014-es év legjobb európai fesztiváljait versenyre hívó European Festival Awards győzteseit. A Sziget – 2012 után – ismét megnyerte a megmérettetés “fődíját”: Európa “legjobb nagyfesztiválja” a Sziget Fesztiválköztársaság.

Jamie Woon és Florence and the Machine a 2015-ös Szigeten 

Megérkeztek Sziget Fesztiválköztársaság első, 2015-ös zenei hírei. Bár a most bejelentett nevekből még csak az augusztus 11-én, a Nulladik napon fellépő Florence and the Machine a főműsoridős, az már ebből a listából is jól látszik, hogy jövőre is az izgalmas aktualitások és a változatosság jellemzi majd a Sziget programját, augusztus 10-17 között.  

Kik lépjenek fel a következő fesztiválokon? Most Ön dönt! 

Szeretne részt venni a fesztiválok szervezésében? Most itt a lehetőség, ugyanis újra elindult a Sziget fesztiválok kívánsággépe. A szervezők várják a javaslatokat, segítsen ön is a zenei programok összeállításában.

Döntős a Sziget, a Volt, a Sound és a Lake 

Az összes nevezett szigetes fesztivál, azaz a Volt, a Sound és a Sziget illetve a Volt és a Deadcode Produkció által jegyzett B.my.Lake is bekerült kategóriájának legjobbjai közé a European Festival Awards megmérettetésen.

Hazai fesztiválokra is lehet szavazni az európai versenyen 

Négy szigetes fesztivál ismét versenybe száll Európa fesztiváljainak legnagyobb elismeréséért. Október 27-ig lehet voksolni. 

Fesztiválajánló augusztusra 

Júliusban már bemutattunk egy kissé marketinges fókuszú fesztiválajánlót az olvasóinknak. Hétfőn pedig kezdetét vette az ország legnagyobb fesztiválja, a Sziget, így ideje a nagyobb augusztusi eseményeket is áttekiteni.

Próbavásárlással ellenőriznek a Szigeten 

Folyamatosan vizsgálják a fogyasztóvédelmi ellenőrök a Sziget Fesztivál vendéglátóipari egységeit, eddig egy esetben indítottak hatósági eljárást – mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője csütörtökön Budapesten a fesztivál helyszínén az MTI-nek.

Hamis tárgyak a Szigeten 

Első alkalommal települ ki a Sziget fesztiválra a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület. A No kamu! sátorban hamis tárgyak kiállításával, beszélgetésekkel, performanszokkal és nyereményjátékokkal várják szerdától vasárnapig a fesztiválozókat.

Eladó az egykori jugoszláv börtönsziget 

Mintegy száz ingatlant értékesítene vagy adna bérbe a horvát állam a közeljövőben, közöttük az egykori jugoszláv börtönszigetet, Goli otokot is. Eddig körülbelül tíz ajánlat érkezett, a potenciális vásárlók többsége Szerbiából és Montenegróból jelentkezett, de a grazi egyetem is érdekelt az ügyben.

Egészségügyi ellenőrzések a Szigeten 

Eddig nem talált hiányosságot az egészségügyi hatóság a fővárosi Sziget fesztiválon, de a rendezvény ideje alatt az ellenőrzések folyamatosak lesznek - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) kedden az MTI megkeresésére.

Szimulátorral lehet csárdásozni a Szigeten 

Néptánc-szimulátorral rophatnak idén nyáron csárdást és hagyományos magyar táncokat a Sziget látogatói, akik felkeresik a Go to Hungary sátrat a SzigetEye mellett - ajánlja a Magyar Turizmus oldala.

Elstartolt a Sziget 

A mínusz egyedik nappal hétfőn vette kezdetét a 22. Sziget fesztivál.

Hadd szóljon! - A Sziget Fesztivál kulisszatitkai 

Ha a Sziget Fesztivál újításairól van szó, nem feltétlenül kell forradalmi technikai változásokra gondolni, mert hétköznapinak tűnő meglepetésekkel is a fesztiválozók kedvében lehet járni. Benis Dániel műszaki vezető azt is elárulta, hogy miért irigykedhetnek a Glastonburyben bulizók a „szigetlakókra”.

Így készül a Sziget zárónapjára a MÁV 

Mentesítő vonatot indít Budapestről Bécsbe a MÁV-START Zrt., segítve ezzel a Sziget fesztivál résztvevőinek hazautazását augusztus 18-án. A Hajógyári-szigetre kitelepült belföldi és nemzetközi pénztárak is működnek majd a rendezvény idején, az ott megváltott belföldi jegyekre 20%-os kedvezményt ad a MÁV-START.

Te mivel mész idén a Szigetre? 

Közlekedési eszközök széles tárházával lehet idén is megközelíteni a Sziget Fesztivált. Hajó, HÉV, busz, taxi, bringa – bármi szóba jöhet. A szervezők azonban hangsúlyozzák, hogy autóval csak szükség esetén induljunk útnak.

Idén is lesz ArtZone a Szigeten 

Új helyszínen, kibővült programokkal vár mindenkit a Sziget Fesztiválköztársaság művészeti központja, az ArtZone.

Sziget jegyek a madaras teszkóból 

Mind a 19 Auchan áruházban lehet jegyet venni a Fesztiválra, augusztus 17-ig - közölte a Sziget Kulturális Szervezőiroda.

Magyar előadók a Sziget nemzetközi nagyszínpadán 

Több mint kétszáz magyar előadó lép fel az idei Sziget fesztiválon, közülük négy, az Ivan and the Parazol, a Mary Popkids, a Punnany Massif, valamint egy egyelőre meg nem nevezett csapat a nemzetközi nagyszínpadon fog játszani.

Új fellépők, izgalmas helyszínek és backstage túra a Szigeten 

Egy héttel későbbre rakták az idei Szigetet a szervezők, hogy a nemzetközi sztárok könnyebben elrepülhessenek hozzánk. Ennek eredménye már látszik a sztárfelhozatalon, amihez most új nevek is csatlakoztak: a Manic Street Preachers, a The 1975 és az Outkast is megmutatja magát a szigetlakóknak.

Nagy visszatérők és új fellépők az idei Szigeten 

Újrázók és eddig itthon még nem látott produkciók szerepelnek a Sziget legfrissebben megjelent nevei között. A Prodigy, Lily Allen, a Ska-P, a La Roux és Fink már bizonyított, s nem hiába várják vissza őket a rajongóik, míg az idei Szigeten először láthatjuk Miles Kane, a Palma Violets, Kavinsky, a Jagwar Ma és a Bonobo előadását. 

Legyen saját szigete az Égei-tenger közepén! 

29 millió angol fontot kóstál, az Athéntól 30 percre található, kizárólag csónakkal megközelíthető, érintetlen sziget. Nézegessen róla képeket!

Alakul a Szigeten fellépők névsora 

Felröppentek az első nevek a határait idén egy héttel később, azaz augusztus 11-én megnyitó Sziget Fesztiválköztársaság fellépői közül - közölte szerdán a Sziget sajtóirodája.

„Szigetes” fesztiválok Európa legjobbjai közt 

A legnagyobb nemzetközi fesztivál-elismerés, a European Festival Awards ma közzétette a különböző kategóriák legjobbjainak listáját. Eszerint, a több száz induló fesztivál közt, a Sziget Szervezőiroda összes nevezett rendezvénye, így a Sziget, a MasterCard Balaton Sound, a VOLT fesztivál és a B.my.Lake is ott van kategóriájában a legjobb 10 között - közölte a Sziget sajtóirodája hétfőn.

Beindította a telet a Fridge - Hó-Show 

A budapesti Fridge - Hó-Show három napján 24.000-en indították a telet, míg Bécsben, ahol két napos volt a téli-buli, 18 ezren szerették meg a Fridge-et.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!