Ujhelyi József a Wizz Air új járatüzemeltetési igazgatója 

A Wizz Air azonnali hatállyal Ujhelyi Józsefet nevezte ki járatüzemeltetési vezetőnek, aki egyúttal a cég vezetőségi csapatának tagjává is válik. Új pozíciójában Ujhelyi Diederik Pen üzemeltetési igazgatónak jelent. 

Közel hétszáz szurkolót repít Toulouse-ba Budapestről a Wizz Air 

Június 26-án három járatot indít Ferihegyről Toulouse-ba a diszkont légitársaság.

Újabb szurkolói járatok indulnak Budapestről 

További szurkolói járatokat indít a Wizz Air, amellyel a futballrajongók eljuthatnak a nyolcaddöntőbe jutott magyar válogatott következő mérkőzésére is.
Debrecen Airport: ötszázezres mérföldkő

Debrecen Airport: ötszázezres mérföldkő 

Debreceni üzemelését négy éve kezdő, tavaly bázist is nyitó Wizz Air 500 000. debreceni utasát köszöntötte kedden. És egyéb érdekességek Magyarország második legnagyobb repülőteréről.
Új vezetőségi tag a Wizz Airnél

Új vezetőségi tag a Wizz Airnél 

George Michalopoulos-t kereskedelmi igazgatóvá léptették elő 2016. szeptember 1-jei hatállyal. Új pozíciójában Michalopoulos Váradi József vezérigazgatónak jelent.
Új járat indul Budapestről a bolgár tengerpartra

Új járat indul Budapestről a bolgár tengerpartra 

A Wizz Air augusztus 3-tól új nyári útvonalat indít Budapest és Várna között, Ibizára és Palma de Mallorcára pedig bővíti járatai számát.
Szállásfoglaló oldalt és utazási irodát indít a Ryanair

Szállásfoglaló oldalt és utazási irodát indít a Ryanair 

A Ryanair másfél éven belül elindítja saját utazási irodai részlegét – jelentett be az ultrafapados légitársaság. Két versenytársa, az EasyJet és a Wizz Air már rendelkezik ilyen szolgáltatással.

Budapest-Porto járatot indít a Wizz Air 

A diszkont légitársaság szeptember 4-től heti két, szerdánként és vasárnaponként közlekedő járattal új útvonalat indít Budapest és Porto között.
Jól alakult az európai fapadosok utasforgalma

Jól alakult az európai fapadosok utasforgalma 

Növelték utasforgalmukat Európa legnagyobb diszkont légitársaságai, a legnagyobb mértékben ismét az ír Ryanair javította statisztikáját.
Új kommunikációs vezető a Wizz Airnél

Új kommunikációs vezető a Wizz Airnél 

A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy június 8-ától Tamara Vallois-t nevezi ki kommunikációs vezetőnek. Vallois a vállalat budapesti irodájában dolgozik majd és Owain Jones vállalati kapcsolatokért felelős igazgatónak fog jelenteni.

Egyszerre három légitársaság toboroz Budapesten 

Három légitársaság is Budapesten tart toborzónapot júniusban, sőt, egy nyílt nap Debrecenben is lesz.

Balkáni járatok állami támogatással 

Legfeljebb három résztvevőt várt az illetékes minisztérium a „menetrend szerinti légi járatok üzemeltetése öt nyugat-balkáni útirányba” tárgyú uniós koncessziós beszerzési eljárás részvételi szakaszában, amely május 19-én zárult. A határidőig egyedül a Wizz Air nyújtotta be ajánlatát.

Távozik a Wizz Air járatüzemeltetésért felelős vezetője 

A légitársaság Egek Ura blognak adott közleménye szerint David Morgan kapitány egy másik lehetőség mellett döntött.

Nőtt a Wizz Air romániai utasforgalma 

Az első negyedévben 20 százalékkal nőtt a Wizz Air utasforgalma Romániában - nyilatkozta Váradi József, a diszkont légi társaság vezérigazgatója.

Jó üzleti évet zárt a Wizz Air 

Növelte árbevételét és üzemi eredményét az előző évihez képest a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság a március 31-ével végződött pénzügyi évben.

A Wizz Air üzemeltetheti az államilag támogatott nyugat-balkáni járatokat? 

Legfeljebb három résztvevőt várt az NFM a „menetrend szerinti légijáratok üzemeltetése öt nyugat-balkáni útirányba” tárgyú uniós koncessziós beszerzési eljárás részvételi szakaszában, mely május 19-én zárult. A határidőig csak a Wizz Air nyújtotta be ajánlatát.

A hazai utazásszervezők top 3-jába készül a Wizz Tours 

Még egy év sem telt el azóta, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) regsiztrálta a Wizz Air Holdings Plc utazásszervezői leányvállalatát, a Wizz Tours Kft-t, a cég nem kevesebbet tűzött ki maga elé, minthogy a hazai utazásszervezői társadalom előkelőségei közé kerüljön. Barits János ügyvezető szerint erre hónapokon belül esélyük nyílik - derült egy kedden, a budapesti Korona szállóban annak apropóján tartott sajtóbeszélgetésen, hogy a cég megújította és továbbfejlesztette utazási csomagokat kínáló online platformját.

Bővíti kanári-szigeteki desztinációinak számát a Wizz Air 

Fuerteventura és Lanzarote is szerepelni fog a Wizz Air menetrendjében, így a légitársaság a 2015 végén indított tenerifei járatával együtt már három szigetre is repül Budapestről.

Új bázissal és útvonalakkal bővít Romániában a Wizz Air 

A Wizz Air augusztusban megnyitja új bázisát Nagyszebenben és négy új járatot indít a Nagyszeben Nemzetközi Repülőtérről (Sibiu International Airport). A légitársaság továbbá bejelentette, hogy Szucsáva célállomással bővíti romániai hálózatát, ahonnan London Lutonba indít új járatot.

Szorosabbra fűznék a bolgár-magyar kapcsolatokat 

Március 17-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meghívására hazánkba érkezik Bozsidar Lukarszki bolgár gazdasági miniszter. Korábban a két külügyminiszter kétoldalú gazdasági vegyesbizottság létrehozásáról állapodott meg, amelyben szerepet kap a turizmus is. A Budapest és Szófia közötti közvetlen légi járat novemberi újraindítása jó hatással lehet a kétoldalú gazdasági, kulturális és turisztikai kapcsolatokra

A Wizz Air nyerhette meg a kanári-szigeteki járatüzemeltetést 

Ha a hír igaznak bizonyul, a Wizz Air üzemeltetheti a Budapest és Fuerteventura közötti légi útvonalat a 2016-os téli menetrendben.

Hónapról hónapra a Ryanair tarol utasforgalom-bővülésben 

Februárban tovább bővült a legnagyobb európai diszkont légitársaságok utasforgalma az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a cégek honlapján közölt utasforgalmi statisztikákból.

Változás a Wizz Air vezetőségében 

Sonia Jerez Burdeus lett a Wizz Air csoport pénzügyi igazgatója és a cég vezetőségi csapatának új tagja. A kinevezés 2016. június 1-től hatályos.

Marosvásárhelyre tartó Wizz Air-járat fordult vissza Budapestre 

Visszafordult Budapestre a Wizz Air Marosvásárhelyre tartó járata szombaton, mert a felszállást követően hibát jelzett egy műszer a pilótafülkében - közölte a légitársaság.

Utazási irodák, ezen a számon hívjátok a Wizz Airt! 

Eddig egy 40-es számon lehetett elérni a Wizz Air agent helpdeskjét, az elérhetőség azonban megváltozott.

Budapest és Szófia között indít új járatot a Wizz Air 

A Wizz Air november 1-től új útvonalat indít Budapest és Szófia között. A magyar és a bolgár főváros közötti járat heti háromszor közlekedik majd.

Találja ki, melyik lett az év diszkont légitársasága! 

A "2016-os év Diszkont Légitársasága” címet a globális légiközlekedési piac egyik legjelentősebb multimédia információs és szolgáltató publikációja, az Air Transport World osztotta ki - nem másnak, mint a Wizz Airnek.

Kutaisziben nyit bázist és hét új útvonalat indít a Wizz Air 

A Wizz Air szeptembertől új bázist fog üzemeltetni Kutaisziben a David the Builder Nemzetközi Repülőtéren egy A320 repülőgéppel és hét új európai járattal.

Ahogy a repülőket szinte sosem látjuk 

Munkatársunk eljutott egy olyan helyre, ahová kevés kívülállót engednek be: a ferihegyi szerelőhangárban nézett szét, miközben ott éppen brazil, orosz és norvég repülőgépeken dolgoztak a szakemberek.

Növekvő árbevétel, csökkenő adózott eredmény a Wizz Airnél 

Növekvő árbevétel mellett csökkent a Wizz Air diszkont légitársaság adózott eredménye a december 31-ével végződött harmadik negyedévben.

A hazai utazásszervezők toplistáján a Wizz Tours 

Miután 2015 áprilisában Wizz Tours Kft. néven saját utazásszervező céget alapított a Wizz Air Holdings Plc, tavaly október eleji hatállyal megkapták a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól az engedélyt az utazásszervezői tevékenység végzésére. Az MKEH nyilvántartása szerint a társaság 750 millió forintos vagyoni biztosítékot igazolt a 12%-os kategóriában. Ezzel a nem-charterező utazásszervezők hazai toplistáján rögtön a második helyre ugrottak, alig lemaradva az immár évek óta listavezető Fehérvár Traveltől. 

Bukarestbe új járatot indít, Lisszabonban dupláz a Wizz Air 

Új útvonalat indít a Wizz Air Bukarest és Budapest között, lisszaboni járatainak számát pedig megduplázza a légitársaság.

Változtat üzletszabályzatán a Wizz Air 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Wizz Air Hungary Kft. konzultációjának eredményeképpen a légitársaság pontosítja üzletszabályzatának egyes rendelkezéseit - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.

Megvan Magyarország nemzeti légitársasága 

A Wizz Air 2015-ben új bázis létesítésével, új karbantartó hangár nyitásával, új repülőgépek üzembe helyezésével és új járatok indításával folytatta piaci terjeszkedését, Magyarország legnagyobb légitársaságaként megerősítve vezető pozícióját.

Örülhettek a decembernek Európa legnagyobb fapadosai 

Az utasforgalom bővülésével zárták 2015-öt Európa legnagyobb diszkont légitársaságai, a Ryanair utasszáma átlépte a 100 milliót - derül ki a légitársaságok decemberi utasforgalmi statisztikáiból.

Reykjavíkba, Ibizára és Liverpoolba indít Budapestről járatokat a Wizz Air 

Három új desztinációba indít járatot Budapestről a Wizz Air: március 27-től szerdánként és vasárnaponként Liverpoolba, szintén március 27-től ugyanezeken a napokon Reykjavíkba, június 18-tól pedig szombatonként kifejezetten nyaraló járatként Ibizára fog repülni a fapados légitársaság, a jegyek már foglalhatók a Wizz Air weboldalán.

Kiakadtak a légitársaságok a norvégok új adója miatt 

Utasonként 80 norvég koronás (2 600 HUF) adót vetne ki Norvégia a légitársaságokra 2016 április 1-től. Az indok: a repülés nagyon környezetszennyező, csökkenteni kell a keresletet - írja a ch-aviation. 

Együttműködik a HungaroControl a Wizz Airrel 

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és a Wizz Air, a közös munka a repülésbiztonság, az operatív módszertan, a kutatás-fejlesztés, az oktatás és a képzés, valamint a szolgáltatásminőség és a vevőelégedettség területére vonatkozik.

Debrecenben nyitotta második bázisát az országban a Wizz Air 

Magyarországon a második bázisát nyitotta meg ma a Wizz Air Debrecenben, a tizenkét közép-kelet-európai országban fenntartott bázisa közül a huszonkettediket.  

Wizz Air-járatok futball szurkolóknak Franciaországba 

Három különjáratot indítanak Budapestről Franciaországba 2016 júniusában.

A legnagyobb német repülőgép-karbantartó vállalat Debrecenben nyit 

Az induló és érkező repülőjáratok kiszolgálására alkalmas műszaki állomást nyit Debrecenben a Lufthansa Technik Budapest Kft., miután a Wizzair második magyarországi bázisának köszönhetően egy új telephelyet vett bérbe a XANGA Investment & Development Group-hoz tartozó, a multimodális logisztikai központot fejlesztő Saigo Port Kft-től - közölte a Debrecen Airport.

Öt új külföldi desztinációba repül a Wizz Air Jászvásárról  

Újabb telephelyet nyit a Wizz Air Romániában, és tovább bővíti járatainak számát a kelet-romániai jászvásári (Iasi) repülőtérről - jelentette be csütörtökön Abrán György, a diszkont légi társaság kereskedelmi igazgatója.

Flottacsere indul a Wizz Airnél: itt az első A321-es! 

Annak idején, amikor a Malév átvette Il-18-asait, a gépeket a légitársaság óriásgépeiként aposztrofálták. A flotta addigi repülőire valóban méterekkel ráverő típussal egészen új horizontok nyíltak a korabeli légiközlekedés számára. Hasonló mérföldkő a Wizz Air flottájába nemrég érkező Airbus A321ceo (current engine option), melyet a légitársaság kedden Birminghamben mutatott be a román, lengyel, brit és magyar sajtó számára.

Leállítja hurghadai járatait a Wizz Air 

November 28-ától határozatlan időre felfüggeszti Budapest és az egyiptomi Hurghada közötti járatát a Wizz Air - közölte a diszkont légitársaság.

Rekordprofitot ért el a Wizz Air 

Rekordprofitot jelentett a Wizz Air az első fél évben, a magyar kötődésű diszkont légitársaság 182 millió euró adózott eredményt ért el - közölte a Wizz Air vezérigazgatója szerdán.

Újraindítja Budapest-Baku járatát a Wizz Air 

A Budapest-Baku útvonalon 2016 március 27-étől a légitársaság újra üzemelteti járatait, melyek heti kétszer fognak közlekedni.

11 év, 100 millió utas: ünnepel a Wizz Air 

A Wizz Air történetének legjelentősebb mérföldkövét október 20-án: a légitársaság 100 millió utast szállított útvonalain az elmúlt 11 évben. 

Ötmilliárd forintot hoz a Wizz Air a MALÉV Ground Handlingnek 

Az állami MALÉV Ground Handling Zrt. nyerte a Wizz Air földi kiszolgálását Budapesten, a megbízás a következő öt évben több mint 5 milliárd forint árbevételt jelent az MGH-nak.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!