Néhány hónap múlva nyílik az új eilati nemzetközi repülőtér

Budapestről is indulnak majd járatok az új izraeli légikikötőbe. 

2018 elején nyitja meg kapuit az utasok előtt a Ramon Airport, Izrael új, nemzetközi reptere.

A légikikötő a dél-izraeli Eilattól 18 kilométerre fekszik. A terminál dizájnja tükrözi majd a közelben lévő Timna Park természeti szépségét.

A terminál természetesen rendelkezni fog minden kulcsfontosságú létesítménnyel, vámmentes bolttal, információs pulttal és valutaváltóval is. 

A repülőtér a térségben lévő két másik repülőteret az Ovdait - melyre a Ryanair járatai is repülnek - és a jelenlegi eilatit helyettesíti majd. 

A nyitás után az említett két helyre repülő gépeket átirányítják majd a Ramonra, ezzel új kapu nyílik Izrael déli területeire és a Vörös-tengerhez is.

A repülőtérről tízperces transzferrel lesz elérhető Eilat városa. A befogadókapacitása kétmillió utas lesz egy évben, de 2030-ra ezt a számot 4,2 millióra szeretnék majd növelni.

Az új Ramon Repülőtérre fognak repülni többek között az El Al, a Ryanair, a WizzAir, a Monarch, a Transavia, a SAS, a Finnair és az Ural Airlines járatai illetve elérhetőek lesznek belföldi járatok is Tel-Avivba és az ország harmadik legnagyobb városába, Haifába is - olvasható a repülőtér honlapján. 


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.