10 százalékkal nőtt a Wizz Air árbevétele

Az előző évihez képest 27,5 százalékkal emelkedett a Wizz Air diszkont légitársaság adózott eredménye és 246 millió eurót tett ki a március 31-ével végződött pénzügyi évben - jelentette be Váradi József vezérigazgató csütörtökön.

Elmondása szerint a társaság árbevétele 10 százalékkal 1,5 milliárd euróra emelkedett, az alacsonyabb üzemanyagár miatt pedig 18 százalékkal csökkent az egy utaskilométerre vetített költség, a kiegészítő árbevétel pedig utasonként 2 euróval 27,5 euróra emelkedett.

A Wizz Air utasforgalma ebben az időszakban 19 százalékkal 23,8 millióra nőtt, a járatok töltöttsége pedig 90,1 százalék volt, 2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban ugyanilyenkor. A légicég üzemi szinten 538 millió euró nyereséget termelt, ez 22,2 százalékkal haladta meg az előző üzleti évben mért szintet.

A Wizz Air megőrizte vezető szerepét a kelet-közép-európai piacon, ahol 39 százalékos részesedést értek el - hangsúlyozta Váradi József, hozzátéve: 42 országban van jelen a légitársaság, 142 ezer járatot üzemeltettek, ebből mindössze 214 járatot töröltek, a kapacitások 16 százalékkal emelkedtek.

A következő pénzügyi évben a Wizz Air 12 Airbus A320-as típuscsaládba tartozó gépet vesz át, ezzel a flotta 91 darabosra emelkedik, az adózott eredményt pedig az üzleti év végére a 250-270 millió eurós sávba várják.

Váradi József elmondása szerint a kelet-közép-európai régióban jelentősen nagyobb a fejlődési potenciál Európa többi részéhez képest, a keresetek nagymértékben emelkednek, és a hagyományos légitársaságoknak ennek ellenére gyenge a pozíciójuk. Ebből a helyzetből a Wizz Air tud profitálni, mivel költségstruktúrája támogatja a bővülést.

Ezzel kapcsolatban jelezte továbbá, hogy a piacon tapasztalható folyamatos jegyárcsökkenés nem érinti negatívan a Wizz Air bevételeit, a költségszint ez ellen is védelmet biztosít.

Forrás: MTI


Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban

Ezt nyújtják a légiutas-kísérőknek Dubajban 

Már több mint 200 magyar légiutas-kísérő dolgozik a világ legnagyobb nemzetközi légitársaságánál.
Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren

Március 29-én különleges élményben lesz része a budapesti reptéren 

Aznap rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon.
Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról

Scotland Yard-jelentés a Heathrow forgalmát megbénító áramkimaradásról 

Nincs arra utaló jel, hogy bűncselekmény okozta volna a Heathrow repülőteret megbénító tüzet.
Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok

Sztrájk miatt leállnak a görögországi kompok  

A sztrájk egész Görögországra kiterjed, és minden hajókategóriát érint.
Új célállomások a Wizz Air kínálatában

Új célállomások a Wizz Air kínálatában 

Bilbaó, Wrocław, Gdansk és Vilnius júliustól közvetlen légihíddal elérhető Budapesttől.
Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon

Boeing 777-es repülőgépek újabb nyolc útvonalon 

A programnak köszönhetően a légitársaság 2025 szeptemberéig 44 célállomásra terjeszti ki a megújult Boeing 777 és Airbus A380 típusú repülőgépek bevezetését.
Járattörlések a brüsszeli repülőtéren

Járattörlések a brüsszeli repülőtéren 

A sztrájk a szövetségi kormány által előterjesztett, nyugdíjreformra vonatkozó intézkedések ellen irányul.
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional

Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional 

Áprilistól átmenetileg felfüggeszti a Kolozsvár-Budapest járatát az Aeroexpress Regional légitársaság – közölte hétfőn a magyar légitársaság.
Különleges vasúti megállapodás

Különleges vasúti megállapodás  

A TAL Aviation Group megállapodást kötött a Trenitaliával a vasúti szolgáltatások és a Frecciarossa nagysebességű vonatok népszerűsítésére.
Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát!

Nyertek a párizsiak: még több autómentes utcát! 

Párizs városvezetése bejelentette, hogy a lakosok támogatásával több száz utcát alakítanak át autómentessé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.