A Wizz Air üzemelteti a nyugat-balkáni útvonalakat

A Wizz Air öt új útvonalat indít Budapestről a Nyugat-Balkánra 2017 áprilisától. Az új útvonalak összekötik Budapestet Szkopjével Macedóniában, Podgoricával Montenegróban, Tiranával Albániában, Pristinával Koszovóban és Szarajevóval Bosznia-Hercegovinában.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén úgy határozott, hogy közszolgáltatási kötelezettség előírását rendeli el, és közbeszerzési eljárást ír ki Magyarországot a régió fontos gazdasági útvonalaival összekapcsoló légijáratok üzemeltetésére. A tenderkiírást közzétették az Európai Unió hivatalos lapjában. A Wizz Air részt vett a tenderen, és a múlt héten közölt eredmény szerint a tendert megnyerte. Ahogy arról a Turizmus Online-on beszámoltunk, azt már november végén bejelentették, hogy a Wizz Air fogja elindítani a Budapest-Tirana járatot.

A Wizz Air legújabb útvonalai Budapestről:

A Wizz Air folyamatosan bővíti magyarországi hálózatát. A légitársaság jelenleg két magyarországi bázist üzemeltet Budapesten és Debrecenben összesen 11 repülőgéppel, és nemrég jelentette be, hogy a budapesti flotta újabb géppel bővül 2017 áprilisától. A 2016. november 30-át megelőző egyéves időszakban a Wizz Air 3,4 millió utast szállított. A ma bejelentett útvonalakon túl a Wizz Air korábban négy új útvonal indulását jelentette be 2017-re, így Faro, Hannover, Bergen és Lamezia Terme is elérhető lesz a diszkont légitársaság járataival Budapestről.

Az új útvonalak közvetlen összeköttetést biztosítanak a fenti országokkal, fellendítve a kétirányú turizmust, továbbá fontos üzleti és kereskedelmi kapcsolatot teremtve Magyarország és Macedónia, Montenegró, Albánia, Koszovó, valamint Bosznia-Hercegovina között.


Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.
Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen!

Külföldre indul? Ne megszokásból vezessen! 

Tudnivalók, ha autóval indul útnak, és szeretné elkerülni a kellemetlen meglepetéseket.
Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban

Sűrítik a reptéri buszjáratokat a nyári csúcsidőszakban 

Sűrűbben járnak a repülőtéri BKK-járatok júliusban és augusztusban.
Emirates: nyári-téli újdonságok

Emirates: nyári-téli újdonságok 

A légitársaság újabb útvonalakon vezeti be a Prémium Turistaosztályt, és tovább bővíti menetrendjét a téli időszakra.
airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség

airBaltic: gyorsjelentés és egy új partnerség 

A lett nemzeti légitársaság előzetes adatokat tett közzé a 2025 első féléves időszaki eredményeiről.
Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest

Ománi fapados járat úti céljai között szerepel Budapest 

A diszkont légitársaság vezére ezt a minap jelentette be.
Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása

Egyszerűbb a 14 év alatti gyermekek utaztatása 

Mostantól elegendő a gyermek diákigazolványának másolatát bemutatni – akár nyomtatott, akár digitális formában – a díjmentes jegyváltáshoz és az életkor igazolásához.
Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét

Villámcsapás kényszerítette földre a Wizz Air Budapest és Stockholm közötti gépét 

A péntek hajnali járat kényszerleszállást hajtott végre Varsóban.
Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket

Így tervezik meg a magyar fiatalok a repüléseiket 

A magyar fiatalok nemcsak álmodoznak, hanem tudatosan készülnek arra is, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.