Nagy bejelentésre készül a Wizz Air

Közös sajtótájékoztatót tart csütörtökön Debrecen polgármestere, a Wizz Air vezérigazgatója és a repteret üzemeltető cég vezetője. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Dehír értesülései szerint a sajtótájékoztatón nagy valószínűséggel egy Debrecen-Moszkva járatot fognak bejelenteni a felek.

A feltételezés alapját az a július 17-én kelt dokumentum a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (mint a Nemzeti Közlekedési Hatóság utódja) honlapján adja, amely szerint az államközi szerződéssel szabályozott Magyarország és Oroszország közötti légi összeköttetésen belül a még ki nem szolgált Debrecen és Moszkva közötti járatra valaki igényt jelentett be.

Eszerint a dokumentum szerint augusztus 16-ig jelezhették (volna) ugyanezen igényüket más cégek is. 17-én érdeklődtek a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál, hogy ki nyújtotta be a hatósághoz az első kérelmet és jelentkezett-e más.

Az Airportál olvasói ugyanakkor jelezték, hogy a Wizz Air honlapján egy időre megjelent debreceni indulással a moszkvai útvonal is, bár menetrend és árak nélkül.

Az AIRportal.hu érdeklődésére a Wizz Air azt közölte, hogy számos repülőtérrel folytat egyeztetéseket a hálózatfejlesztési lehetőségekről, és minden ezzel kapcsolatos hírt időben bejelent. 

A Wizz Air jelenleg egy repülőgépet állomásoztat a debreceni bázison, ahonnan hat útvonalra (Milánó-Bergamo, Malmö, Tel Aviv, Eindhoven, London és Párizs-Beauvais) közlekedtet járatokat.

Forrás: Dehir.hu

Forrás: AIRportal.hu


Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.
Erős félévet zárt a fővárosi légikötő

Erős félévet zárt a fővárosi légikötő 

2026 első félévében mind az utasforgalom, mind a légiáru-szállítás (cargo) felülmúlta a korábbi rekordokat.
Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben

Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben 

A globális légi forgalom 2025-ben közel 9,8 milliárd utast számlált – az európai légikiötők pedig különösen kiemelkedően teljesítettek.
Alakul a Flórián téri felüljáró

Alakul a Flórián téri felüljáró 

Őszre elkészülhet.
EU-s források a vasúti közlekedés javításáért

EU-s források a vasúti közlekedés javításáért 

A Baross Gábor Program részleteit jövő héten ismertetik.
Tolvajok a svájci légitársaság gépén

Tolvajok a svájci légitársaság gépén 

Tolvajok miatt szigorít a Swiss a Hongkongba tartó járatokon.
WTTC-kutatás a reptereken történő várakozási időről

WTTC-kutatás a reptereken történő várakozási időről 

Az EES bevezetése jelentősen megnövelheti a várakozási időt több schengeni külső határátkelőn.
Reptéri fennakadások London környékén: megbénult a Gatwick, pórul járt easyJet utasok a Standsteden

Reptéri fennakadások London környékén: megbénult a Gatwick, pórul járt easyJet utasok a Standsteden 

Az easyJet járata már eleve késve indult Rómából, Stanstedre érkezve pedig újabb kellemetlenséggel szembesültek az utasok.
Erős félévet zárt a Boeing, de az Airbus még mindig vezet

Erős félévet zárt a Boeing, de az Airbus még mindig vezet 

A vállalat 2026 első félévében több kereskedelmi repülőgépet szállított le, mint bármely év első felében 2018 óta.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.