Friss
Idén valószínűleg nem kel el a CSA
Ötven százalékos esély sincs arra, hogy az idén sikerül eladni a Cseh Légitársaságot (CSA) - állítja Miroslav Dvorák, a Cesky Aeroholding vezérigazgatója.
A gazdasági bizottság támogatta a hungarikum törvényt
Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága általános vitára alkalmasnak tartotta A magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényjavaslatot.

Felhőkarcolókkal rajzolják újra Varsó belvárosát
Vezető építészek felhőkarcolóival újul meg Varsó belvárosa, melyben csaknem párhuzamosan épül két "intelligens" apartmanház a lengyel származású Daniel Libeskind és Helmut Jahn német-amerikai építész tervei alapján. Mellettük más jelentős tervezők is szívesen alakítják a lengyel főváros összképét.
Oszkó: nyilvánvaló volt, ha mi nem teszünk semmit, 2010-ben a Malév leáll
A tények engem igazoltak, a Malévot megmentettük, a visszaállamosításért kemény tárgyalásokat folytattunk az oroszokkal - jelentette ki Oszkó Péter az m1 A Lényeg című műsorában vasárnap este. A volt pénzügyminiszter szerint nem a Wizz Air volt az első, amely bejelentést tett az uniónál a Malév állami támogatása kapcsán.
Késesek lehetnek Budapesten a frankfurti reptéri sztrájk miatt
Késésekre lehet számítani a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, eddig minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Alkotmányügyi bizottság támogatta egy bizottság létrehozását
Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A testület hétfői ülésén a szocialisták azt kezdeményezték, hogy az elmúlt másfél év kormányzati döntéseit is tekintsék át.
Törölte árfolyampótlékát a Cartour
A Cartour Utazási Iroda – tekintettel a folyamatosan kedvező EUR/HUF árfolyamra – visszaállította 2011/2012-es téli árualapjának árait, tájékoztatta lapunkat az iroda.

British Airways: virágos papírruha és skót szoknya
A londoni divathét alkalmából megnyitotta fotótgaléria-archívumát a légitársaság, amelyben a légi utaskísérők egykori öltözeteit nézegethetik meg az érdeklődők.
Új litván légitársaság indulhat jövőre
Litvánia fővárosának, Vilniusnak a polgármestere, Arturas Zuokas bejelentette, hogy új helyi légitársaság indítását tervezik, airLituanica névvel.
A dohányosoknak tetszik az új rendszer?
A többség pozitívan vélekedik a szigorító intézkedésekről, amelyek a dohányzást ugyan nem fogják csökkenteni, de a nemdohányzókat védik - ezt a vélekedést tárta fel a KutatóCentrum és a Marketing&Media kutatása.
Együttműködés a Humboldt egyetemmel
Európa meghatározó egyetemén, a berlini Humboldt Egyetem 11 fakultásán több mint 30 ezer egyetemista tanul, kutat és készül doktori disszertációjára.
Most vegyen 200 éves konyakot!
Ötezer palackos konyakgyűjteményt árverez el egy holland férfi, az italok között akad egy üveggel a napóleoni időkből fennmaradt nedű is - adta hírül az Inforádió.
Kártérítést kérnek a szállóvendégek
A TMZ információi szerint kártérítést szeretnének kapni annak a szállodának a vendégei, ahol Whitney Houston énekesnő elhunyt - adta hírül a HajdúPress.
Hungarikumra tehetnek javaslatot a kőszegiek
Ezen a héten tárgyalja a hungarikumtörvényt is az országgyűlés, ehhez kapcsolódóan megkezdődött Vas megye kistérségeinek, településeinek jellegzetesen magyar, s a tájegységre egyedileg érdekes termékeinek, széles értelemben vett kulturális egyedi sajátosságának feltérképezése - adta hírül a Rádió Szombathely.
Felszálltak a Ryanair első járatai
Péntek reggel a London-Stanstedbe és Barcelonába tartó járattal tért vissza Budapestre a Ryanair ír diszkont légitársaság. Először 6 új járatot indítottak, amelyek közül kettő újnak számít, hiszen Stanstedbe és a németországi Karlsruheba eddig nem volt járat Budapestről. A másik négy desztináció: Barcelona, Madrid, Dublin és Stockholm. További 26 járatot a következő hetekben indít el a Ryanair Budapestről.
A Balatonnál készen állnak a szúnyogok fogadására
Ha beköszönt a jó idő, akár azonnal elkezdődhet a szúnyoglárvák biológiai irtása a Balatonnál, mert pénz is van és kivitelezői, derült ki a Balatoni Szövetség (BSZ) pénteki ülésén dr. Lázár János titkár tájékoztatójából.
Balatoni kezdeményezés: adózzanak a középiskolás korú fiatalok is
Szokatlanul kemény vitát váltott ki a Balatoni Szövetség (BSZ) pénteki füredi közgyűlésén dr. Balázs Árpád indítványa.
Idén sem újul meg a Nádor Pécsett
Továbbra sem várható, hogy megkezdődik Pécsett a Nádor Szálló felújítása.
A windsori kastély parkjában is kempingezhetnek az olimpia látogatói
A windsori kastély parkjának egykor privát vadászterületként használt részén kempingezhetnek a nyári londoni olimpia látogatói.
Ingyenes lesz a parkolás Zalakaroson
Március elejével megszűnik a fizetős parkolás Zalakaroson, ahol a kieső bevételt turisztikai marketingre költött összegnek könyvelik el.
Hatalmas érdeklődés kíséri a mohácsi busójárás programjait
Hatalmas érdeklődés kíséri a busójárás idei rendezvényeit: csak a vasárnapi fő programokra, a busók dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, valamint az esti máglyagyújtásra ezrek voltak kíváncsiak Mohácson.
Megújult az InterContinental Budapest konferencia szintje
Közel egy hónapos intenzív munkálatok befejeztével új köntösben tündököl Budapest legnagyobb szállodai bálterme.
Horvátország: egyre több magyar nyaral saját ingatlanban
Egyre több magyar tölti horvátországi nyaralását saját vagy rokonai, barátai tulajdonában lévő ingatlanban - derül ki a horvát statisztikai hivatal most publikált, 2011-es összesített adataiból.
Egyeztetett Rákosmente és a Budapest Airport
Pénteken Riz Levente, Rákosmente polgármestere-országgyűlési képviselője valamint Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott a repülőtér működésével összefüggő környezetvédelmi kérdések, zajproblémák ügyében. A találkozón szó esett a Malév-csőd okozta gazdasági következményekről.
Kitiltják az ebet a New York-i étteremből
Véget ér egy hagyomány: az új közegészségügyi rendelkezések miatt a Westminster Kutyaverseny győztes ebe többé nem fogyaszthatja el a tradíció szerint neki járó steaket a híres New York-i Sardi's étteremben - adta hírül az Inforádió.
Torkoskodjon vasúton!
"Torkos csütörtökön" semmihez nem hasonlítható élménnyel várja étkezni vágyó vendégeit a MÁV Nosztalgia Gyertyafényes vonata, mely ezen a kivételes estén nem indul el, hanem a Budapest Nyugati pályaudvar 9. vágányán tartózkodik - írja a Kulturport.
Újra versenyt hirdet a Coninvest
A tavalyi év során megrendezett Restaurant design pályázat sikerén felbuzdulva a Coninvest idén tavasszal ismét felkarolja a fiatalokat, ezúttal a food art jegyében.
Szállodapiaci elemzés a Horwath Consultingtól
A Horwath Hotels, Tourism és Leisure (HTL) globális tanácsadócég legfrissebb Szállodai Évkönyvéhez kapcsolódóan 26 kulcsfontosságú piacról adott ki elemzést.
Új kihívások elé néz Grundtner Ágota
Az Eurostar Hotelnél töltött közel három év után búcsút int a szállodának és új kihívások elé néz Grundtner Ágota, a szálloda room divison menedzsere.
Tíztagú parlamenti bizottság vizsgálhatja a Malév és a BA privatizációját
Tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a fideszes Budai Gyula a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációja, valamint a légitársaság visszaállamosítása körülményeinek kivizsgálására.
Kína már az ötödik
(MTI) - Az elmúlt öt évben megháromszorozódott a kínai borfogyasztás, s a jövőben is a trend folytatódására lehet számítani.
Eladta belvárosi pincéjét a Szentgaál
(MTI) - Nettó kilencven millió forintért megvásárolta a belvárosi Garay pincét a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Lemaradt a régióban a szállodaipar
(MTI) - A közép-kelet-európai régióban a magyarországi szállodák teljesítményének változása 2011-ben elmaradt a versenytárs országok teljesítményének fejlődésétől, Szlovákiát kivéve, ezzel szemben 2011 decemberében a magyar szállodák teljesítményének növekedése kiemelkedő volt a versenytársakhoz képest.
Elkészült a Vendéglátás GHP útmutató
Elkészült az "Útmutató a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Gyakorlatához" című kiadvány, amely elengedhetetlen segédlet a HACCP előírások értelmezéséhez és betartásához.
Már pálinkát is torkoskodhatunk
(MTI) - A magyar gasztronómia és pálinkakultúra népszerűsítésének jegyében a Nobilis Pálinkák kínálatából ingyen vagy kedvezményesen kapnak kóstolót a Torkos Csütörtök vendégei.
Járattörlések a frankfurti sztrájk miatt
Törölte a Lufthansa a Budapest-Frankfurt menetrendszerinti járatainak egy részét pénteken a frankfurti repülőtéren zajló sztrájk miatt.
Lezárták az egyes pályát a budapesti repülőtéren
Lezárják havazás miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az egyes pályát - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-t. Több, Budapestre tartó járat átirányítást kért péntek reggel a bécsi repülőtérre a magyarországi havazás miatt.
Lóbéla, az utolsó Boeing is elhagyta Ferihegyet
Nem sokkal fél 11 előtt felszállt a Liszt Ferenc repülőtérről, majd Szlovákia felé elhagyta a magyar légteret a Malév utolsó Budapesten maradt Boeing 737-ese is.
Kivételesen pénteken is kinyit az Agárdi Popstrand Jégpálya
A jelentkező igényekre reagálva, kivételesen már február 17-én pénteken is kinyit a jégpálya, tájékoztatta lapunkat a Gárdonyi TDM.
Brüsszel az Erzsébet-utalványt is vizsgálja
Az Európai Bizottság szakértői felvilágosítást kértek a magyar hatóságoktól az Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban - írta csütörtökön a Népszabadság brüsszeli forrásokra hivatkozva.
Ismerd meg régiódat!
Az „Ismerd meg régiódat” mottó jegyében, régión belüli bejáró túrákat szervez a Magyar Turizmus Zrt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága a szakmának.
Budapest az első a Yahoo! Travel listáján
A Yahoo! Travel portál azt a 10 forró forrást ajánlja olvasóinak, amelyeket érdemes felkeresni, hivatkozva a Budget Travel oldalán január végén megjelent cikkre, köztük elsőként a Széchenyi fürdőt.
Szalók Csilla lesz a vendég az Idegenvezetők Klubjában
2012. február 21-én, kedden tartják az SZVT Idegenvezetők Klubjának következő előadását 14 órától az Orbánhegyi úton.
Újabb magyar nagyprojekt támogatásáról döntött az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság zöld utat nyitott a záhonyi vasútfejlesztési nagyprojekt EU-s forrásokból való elszámolásának. A fejlesztés a Záhony térségében megvalósuló komplex gazdaságfejlesztési program legnagyobb projektje, amelyben 42,6 km széles nyomtávú vasúti gerinchálózat kerül felújításra. A beruházás 21,6 milliárd forint támogatásban részesül, melynek 85%-a uniós, 15%-a hazai forrás, tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Hogyan teljesítettek 2011-ben a hazai és nemzetközi szállodák?
Kiadta a nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről készített legfrissebb trendriportját a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).
Felújítják a Hundertwasser-szemétégetőt Bécsben
Belülről teljesen megújul, kívülről azonban változatlan marad a spittelaui szemétégető, amelyet a híres osztrák művész, Friedensreich Hundertwasser dizájnolt át turistaattrakcióvá.
V4 turisztikai csúcstalálkozó Prágában
A Visegrádi Országok soros cseh elnökségének keretében, Prágában rendezték meg a négy ország – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – turisztikai csúcstalálkozóját, amelyen a V4-ek turisztikai marketingszervezeteinek vezetői is részt vettek, február 13-14-én. A tárgyalások során a Visegrádi Négyek 2012. évi turisztikai marketingtervének aláírása mellett, jegyzőkönyvben rögzítették a tagországok Európai Turisztikai Bizottságon (European Travel Commission, ETC) belül folytatott közös turisztikai tevékenységére vonatkozó irányelveket. A magyar delegációt Dr. Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára vezette. A turisztikai marketingszervezetek megbeszélésein a Magyar Turizmus Zrt. részéről Horváth Gergely vezérigazgató vett részt, aki az Európai Turisztikai Bizottság korábbi felkérésének eleget téve, a V4 országokat képviseli az ETC Igazgatóságában, a 2012-2013-as időszakban.
Elindult Budapestről a Wizz Air negyedik repülőgépe
A Wizz Air csütörtökön elindította negyedik repülőgépét Budapestről, a járat reggel repült a Brüsszel-Charleroi-ra Belgiumba.