Friss

Ötmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a veszprémi állatkertben
Ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezdenek a veszprémi állatkertben, ahol új nagymacskakifutó és háziállatbemutató épül 2023 közepére.

Újabb éttermek kaptak Michelin-csillagot Horvátországban
Újabb három étterem kapott egy-egy Michelin-csillagot Horvátországban - adta hírül kedden a Jutarnji List camű horvát napilap.

Már 70 milliárdért fejlesztettek Ferihegyen
2021 első 8 hónapjában újabb nagyszabású beruházások történtek a budapesti légikikötőben. Ezzel az elmúlt két és fél év alatt megvalósult fejlesztések összértéke megközelítette a 200 millió eurót, átszámítva 70 milliárd forintot - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Koccintás a város felett
A napokban rendezte meg az Aria Hotel Budapest hagyományos partnerpartiját.

Öt járatot indít újra a Wizz Air
Újabb öt népszerű járat tér vissza kínálatába. Októbertől ismét elérhető a londoni Gatwick repülőtér, Odessza, illetve Moszkva is a magyar fővárosból, Debrecenből pedig a tel-avivi és moszkvai járat indul újra a légitársaság menetrendjében.

A borturizmus áll az őszi kampány fókuszában
A Magyar Turisztikai Ügynökség őszi országos forgalomélénkítő kampányt indít, amelynek a fókuszában a hazai borrégiók állnak. A cél a turisztikai szezon meghosszabbítása és a borvidékek egyediségének, sokszínű kínálatának bemutatása. Ezzel egyidőben elindul a megújult bor.hu, amely még gazdagabb tartalommal és praktikus funkciókkal segíti a turisták tájékozódását - közölte az MTÜ.

Eucharisztikus Kongresszus: csalódott szállodások
Egész héten tart a Hősök terén és több más budapesti helyszínen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezvényfolyam. Ami igencsak csalódás a szállodások részéről, hiszen azt hitték, jóval magasabb foglaltságot hoz számukra ez a program, mint amit a tények igazolnak.

Kimchi paprikás csirkével? Legjobb!
A koreai konyha laktofermentálással készített káposztás, kicsit csípős savanyúságát egyre többen ismerik és szeretik hazánkban is. Talán nem is gondolnánk, de a távol-keleti ország nemzeti étele nagyszerűen kombinálható a magyar konyha jól ismert, klasszikus fogásaival is - tájékoztatta lapunkat a Koreai Kulturális Központ.

Így élhetnek vissza céges e-mailekkel
Az üzleti e-mailekhez kapcsolódó visszaélések (Business Email Compromise, BEC) szektortól és cégmérettől függetlenül minden vállalatra veszélyt jelentenek. Egy sikeres támadás sokmilliós kárt is okozhat a vállalkozásnak. A Kaspersky szakértői mondják el, leggyakrabban hogyan próbálnak visszaélni a kiberbűnözők a céges levelezéssel.

Az Emirates közel 16 millió utast szállított tavaly
2020-ban a legnagyobb nemzetközi légitársasággá lépett elő az Emirates, miután a világjárvány ellenére is 15,8 millió utast szállított - tájékoztatta lapunkat a légi cég.
Karriernapra hív a világhírű séf Budapesten
A világszerte ismert séf, Wolfgang Puck új csapattagokat keres a nemrég a Michelin Guide ajánlásai között debütált első európai Spago éttermébe, a The Duchess névre keresztelt titkos rooftop bárba és a hamarosan megnyíló Matild Café & Cabaret-be egy karriernap keretében szeptember 14-én.
Spanyol ízek versenye a Food Truck Show-n
A spanyol ízvilágot hozó ételek versenyét is megrendezik a hétvégi, nemzetközi lóversennyel egybekötött Food Truck Show-n. Készül vega lecsó spanyol paprikából, spanyol sonkás gofri, spanyol véres hurka vaslapon sütve és speciális sangriát is kínálnak az italos autók.
Nagyobb megbecsülést az idegenvezetői szakmának!
A Magyar Idegenvezetők Egyesülete szeptember 6-án tartotta éves közgyűlését a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban - tájékoztatta szerkesztőségünket a MIE.
Bye, bye NetPincér! Welcome foodpanda!
Néhány hét múlva új arculattal, egész más elnevezéssel jelentkezik a 22 éves hazai alapítású ételrendelő platform.
Jótékonysági összefogás 250 ezer adag ételért
Hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a szemetesben, miközben sokaknak nincs mit az asztalra tenniük és nélkülözni kényszerülnek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által életre hívott Együnk Egymásért program a rászorulók élelmezését segíti az őszi hónapokban, amihez egyesület vendéglátóhelyek és munkatársi közösségek jelentkezését várja.
Izrael újranyit a külföldi csoportok számára
Izrael lehetővé teszi, hogy szeptember 19-től meghatározott országból érkező kisebb külföldi turistacsoportok belépjenek az országba, a turizmus újraindításáról szóló pilot program keretében – írja a Portfolio a Reuters cikke alapján.
Parasztháza van? Pályázatból újíthatja fel!
A Népi Építészeti Program keretében újabb támogatási kérelem benyújtására nyílt lehetőség szeptember 6-ai kezdettel.
Augusztus csúcshónap volt Ferihegyen
Az utasforgalom meghaladta a 700 ezret, a reptéren kezelt légiáru mennyisége pedig megközelítette 15 700 tonnát augusztusban - írja az AIRportal.hu.
Hamarosan újraindul a kabuli reptér
Nem mintha javasolnánk, hogy mostanában arrafelé induljon turistáskodni.
A német vonatoknak csupán a harmada közlekedik
Folytatódik a német mozdonyvezetők csütörtökön kezdődött, ötnapos sztrájkja. Továbbra is a Deutsche Bahn vasúti járatainak csupán 30-40 százaléka közlekedik.
Ezek a szabályok beléptetőkártyás munkaidő nyilvántartás esetén
A COVID-19 jelentős változást hozott az irodahasználati szokásokban, ennek következtében hosszabb távon a hibrid munkavégzés hódíthat teret. De felmerülhet a kérdés, miként tartható be, hogyan ellenőrizhető az irodai jelenlét egy ilyen rendszerben.
Hamarosan szarvasi szilvaünnep
Koncertekkel, gyerekprogramokkal és látványkonyhával is várja az érdeklődőket a 23. Szilvanapok szeptember 10 és 12. között Szarvason.
Eltűnnek a műanyagpoharak a Coca-Cola automatáiból
Kivonja a hazai piacról egyszerhasználatos műanyagpoharait a Coca-Cola HBC Magyarország. A jellemzően kávé- és egyéb melegital-automatákban használt poharakat teljes egészében újrahasznosítható papírpohárra cseréli a vállalat országszerte mintegy 1000 melegital automatájában. Az átállás fokozatos lesz, a cél, hogy 2022 első felére lezáruljon.
2800 tárgyalás, 142 szakmai résztvevő
A Magyar Kongresszusi Iroda tavalyi sikeres pályázásának köszönhetően 2021. augusztus 31-szeptember 3. között Budapest először adott otthont az m&i Private Europe 2021 MICE üzletkötési fórumának. Az esemény 4 napja alatt 73 szolgáltató és 69 üzletfél találkozott és bonyolított összesen 2800 tárgyalást - tájékoztatta lapunkat az MKI.
Turizmus Világnapja a Budapest Branddel
A Turizmus Világnapjához kapcsolódóan a Budapest Brand Nonprofit Zrt. várja turisztikai szolgáltatók jelentkezését, akik a világnapot megelőző hétvégén valamilyen akcióval, programmal csatlakoznának a kezdeményezéshez.
Születésnap Mórahalmon
Törzsvendégeivel közösen nagyszabású születésnapi rendezvénnyel ünnepelte nyitásának 10 éves évfordulóját a mórahalmi Colosseum Hotel **** superior.
Partneri megállapodást kötött az Airbnb és az MTÜ
Az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös kampányt indít, hogy ösztönözze a belföldi és külföldi turistákat Budapest és környékének újrafelfedezésére. A két fél együttműködésük keretében kívánják támogatni a járvány utáni turizmus növelését és annak felelős helyreállítását Budapesten és környékén - tájékoztatta lapunkat az Airbnb.
Fejlesztik a fürdőt, látogatóközpontot építenek Cserkeszőlőn
A dél-alföldi település folytatja turisztikai vonzerőinek kialakítását.
Elvesztette csillagát a világ legolcsóbb Michelin-csillagos helye
Kimaradt az idei Michelin Guide-ból az a szingapúri étkezde, amely mostanáig a legolcsóbb Michelin-csillagos fogásról volt híres – írja a CNN cikke alapján a Telex.
Indulnak a szarvasbőgés-túrák a Pilisi Parkerdőben
A Pilisi Parkerdő valkói, gödöllői, visegrádi és budapesti erdészete idén ősszel is szarvasbőgés-túrákra invitálja az érdeklődőket. A nagy népszerűségnek örvendő, a kora esti órákban, szakvezetéssel zajló kirándulások a gímszarvasok nászidőszakában kínálnak páratlan élményt a látogatóknak, akik fül- és szemtanúi lehetnek a szarvasbőgésnek és a szarvasviadaloknak - tájékoztatta szerkesztőségünket a Pilisi Parkerdő.
Ausztria: jön a lezárás a nem oltottaknak
Várhatóan szerdán, szeptember 8-án - a szakértőkkel és a tartományi vezetőkkel való konzultációt követően - jelenti be az osztrák szövetségi kormány az őszre tervezett járványügyi intézkedések részleteit - írja a GD Consulting.
A dolgozók harmada nem rendelkezik digitális kompetenciákkal
A karanténnal kezdődő távmunka nem indult zökkenőmentesen, az irodai alkalmazottaknak fejtörést okozott a kommunikációs szoftverek használata, valamint a digitális együttműködés is volt, akinek kihívást jelentett - írja társlapunk a Hrpwr.hu.
Elindult a vadhús fogyasztásösztönző kampány
Első alkalommal népszerűsíti a vadhús fogyasztását az Agrárminisztérium (AM) az Agrármarketing Centrummal (AMC) együttműködésben.
Visszafordult Budapestre az Ibéria Madridba tartó járata
Az éjszakát vasárnap a magyar fővárosban töltötték az utasok.
Elkezdődött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
Ünnepi harangszóval és néptáncbemutatóval kezdődött a fővárosban, a Hősök terén az egy héten át tartó rendezvénysorozat.
Jön a Budapesti Oldtimer Show
A XVI. budapesti Oldtimer Show október 8-10. hétvégén kerül megrendezésre a Magyar Vasúttörténeti Park és a Víztorony Park összevont, 10 hektáros területeken.
Szigorította a kézipoggyászokra vonatkozó szabályokat az Eurowings
Az ultrafapadosokhoz igazította a fedélzetre vihető csomagokkal kapcsolatos előírásait a diszkont légitársaság, mostantól fizetős a gurulós kisbőrönd a legolcsóbb jegyár-kategóriában is.
Próbálják megmenteni Budapest régi neonreklámjait
A régi neonoknak pótolhatatlan várostörténeti jelentőségük van a szakértők szerint, ezért fontos a mostani polgári kezdeményezés, melyet eddig több mint 900-an írtak alá.
Skóciában nő a fertőzésszám
Míg Angliában stagnál, addig Skóciában jelentősen megugrott a koronavírus-hordozók száma a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett legfrissebb becslése szerint.
Kerékpáros turisztikai fejlesztés a Fertő-tónál
Sikeresen valósult meg a kerékpáros turizmus fejlesztése a Sopron – Fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben.
Izgalmas a koncepciója a Magyar Pavilon épületének
Az online elérhető városkalauz, a Time Out Dubai a közelgő világkiállítás 15 legizgalmasabb épülete közé válogatta a Magyar Pavilont.
Ingyenes cukrászképzés indul
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából a Magyar Konyha Magazin Kiadó kétnapos cukrásztréninget szervez éttermi séfek és cukrászok szakmai továbbképzésére, amelyre még vannak szabad helyek.
Hamarosan Budapesti Őszi Fesztivál
Szeptember 26. és október 10. között színpaddá alakul a főváros; több mint 100 programmal, számtalan helyszínen színesíti a budapesti őszt a Budapest Brand nZrt. kortárs és kerületeket összefogó programsorozata: egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep.
Ősz a Várkert Bazárban
A Várkert Bazárban vadonatúj programokkal találkozhatnak a kultúra kedvelői idén ősszel. Koncertet ad a Magashegyi Underground, fellép a Magyar Állami Népi Együttes, és Mindennapi Pszichológia címmel új sorozat indul.
A magyarokat viselte meg legjobban Európában a járvány
Egy friss, 12 országban végzett kutatás szerint a magyarok érezték meg a leginkább a járvány hatásait Európában.
Amerikai guruk tanácsai helyett inkább ezeket fogadd meg bértárgyaláskor!
Egy kiválasztási folyamatban a bértárgyalás dönthet el mindent. Ezúttal Somodi Bettina toborzási specialista a Beck and Partners blogján megjelent írásában abban segít, mit tehetsz annak érdekében, hogy véletlen se üthesd meg a bokád az állásinterjúk során.
Megnyíltak a Shell-Tesco minishopok
A Tesco Global Zrt. és a Shell Hungary zRt. a mai napon hivatalosan is elindította közös üzletkoncepcióját, összesen 23 Shell-Tesco Minishop nyílt a Shell töltőállomásokon országszerte.
Már kötelező az új vendégazonosítási rendszer a szálláshelyeken
Mint már korábban is megírtuk, a csecsemőktől a felnőttekig mindenkinek szüksége lesz a szolgáltatások igénybevételehez fényképes okmányra. A témát a szakma körében tapasztalható és hozzánk eljuttatott információk alapján hamarosan folytatjuk.