40 éves ez a nívós budai étterem

A Budai Várban működő Café Pierrot 40 éves születésnapjára készült fotós összeállítás nemcsak a város első "maszek" kávéházának történetébe, hanem a rendszerváltozás utáni vállalkozói létbe is visszapillantást nyújt.

Zsidai Ilona és férje, Péter másfél éves amerikai tanulmányút után Magyarországra visszatérve döntötték el, hogy kávéházat nyitnak Budapesten – 1982-t írtunk ekkor. Nem véletlen, hogy ezen gondolkoztak, hiszen '82-től engedték már az ún. „privát iniciatívát", azaz a privát vállalkozásokat.

Megfogadva egy osztrák barátjuk tanácsát, a Budai Várban kerestek helyet és végül a kitartó keresgélés után a Fortuna utca 14-ben találták meg azt a helyszínt, ahol 1982. október 21-én megnyitották a város első privát kávéházát, a Café Pierrot-t, amely ma már az alapítók fia, Zsidai Zoltán Roy vezette Zsidai gasztrobirodalom része.



A Pierrot a négy évtized alatt rengeteg átalakuláson ment át mind kínálatban, mind designban.
Egy dolog azonban nem változott, az idén 40 éves Pierrot azóta is a Budai Vár és a budapesti gasztronómia ékköve a maga lezseren elegáns, kifinomult, nagypolgári, de barátságos, befogadó hangulatával és klasszikus magyar konyhájával - olvasható a Zsidai Csoport közleményében.
 
A 40 évet 40 történetben foglalták össze a tulajdonosok. Izgalmasabbnál izgalmasabb fejezetek tárulnak elénk a '80-as és '90-es évekből, az akkori vállalkozói létről és arról, hogy történetek az igazi csoda változások külföldi, felvilágosult mentorok segítségével.


Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.