Irodát nyitott Budapesten az Embraer

Irodát nyitott Budapesten az Embraer  

Irodát nyitott Budapesten Dél-Amerika vezető repülőgépgyártója, az Embraer.
Hazai komlóval erősít a Heineken

Hazai komlóval erősít a Heineken 

A komlótermesztésnek nagy hagyománya volt Magyarországon, ám az elmúlt évtizedekben a hazai termesztés szinte teljesen eltűnt. Hamarosan kastélyosdombói komlóval készülhet a Soproni 1895 prémium lager sör.
Dübörgött a nyár a horvátoknál

Dübörgött a nyár a horvátoknál 

Messze felülmúlta a várakozásokat a nyári turisztikai szezon Horvátországban. Idén eddig már 9 millió turistát fogadott a szomszédos állam.

A nyíregyházi fürdő vitte idén a prímet Kolozsváron 

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai ismét Kolozsváron jártak, hogy a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. kollégáival közösen népszerűsítsék Nyíregyháza turisztikai kínálatát az erdélyi magyarság történelmi és kulturális központjában.
A dolgozók harmada HO-ban marad

A dolgozók harmada HO-ban marad 

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal™ Security magyarországi forgalmazója.
Tartós átalakulás a munkaerőpiacon

Tartós átalakulás a munkaerőpiacon 

A tavaszi nyitás ismét alapvetően változtatta meg a munkaerőpiaci trendeket – így a HORECA szektor újra a mérleghinta felszálló ágára került a kereskedelemmel és logisztikával szemben – gondolhatnánk. A képlet azonban nem ilyen egyszerű: az átrendeződés tartósnak bizonyulhat, a HORECA rovására. A munkaerő megtartásának újabb belépő szektorok a nyertesei, miközben általánosságban a munkaadók bizakodóak. Szakértők a munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről.
Szicíliában további szigorítás

Szicíliában további szigorítás 

Augusztus 30-tól újra bevezetik a nyár elején feloldott szigorításokat, miután a delta variáns terjedésével megteltek betegekkel a kórházak, jelentette vasárnap az olasz sajtó. 
A magyarok főként a Messengert, a Skype-ot és a Vibert használják

A magyarok főként a Messengert, a Skype-ot és a Vibert használják 

Egy friss kutatás adatai szerint kiterjedt jelenség, hogy telefonálás helyett inkább online hívást indít a magyar, és az SMS-eket is kerüli több mint harmadunk.
Kecskeméti repülőnap: kaotikus állapotok a bejutás során

Kecskeméti repülőnap: kaotikus állapotok a bejutás során 

Mintegy 60 ezer ember látogatott el a kecskeméti nemzetközi repülőnapra és haditechnikai bemutatóra az esemény első, szombati napján, de volt, aki a megváltott jegye ellenére visszafordult, akkora volt a sor a parkolóig.
Sorsdöntő lesz az ősz a turizmusban

Sorsdöntő lesz az ősz a turizmusban 

Minden idők legjobb nyarát zárja a vidéki szálláshelypiac, de három hónap bevételéből egész évben nem lehet megélni, figyelmeztet  Baldauf Csaba, az MSZÉSZ elnöke. Interjú a vg.hu nagyközönségi portálon a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) nemrégiben megválasztott új elnökével.   

Luxus nomád: itt a Hippie Caviar Hotel 

Tetőterasz, baldachinos ágy, drónok és egy ötcsillagos szálloda kényelme, ezeket ígéri a Renault új elektromos koncepcióautója, amelyet Hippie Caviar Hotelnek neveztek el.

Szerdától enyhítenek a horvátok 

Szeptember 1-jétől bizonyos feltételek mellett megnyithatnak a kávézók belső terei Horvátországban.

Átadták az ország legnagyobb gokartpályáját 

Sosem találná ki, hogy hívják, ezért inkább eláruljuk: Palócring lett a neve.

Ilyen lesz a Dubaji Expo Magyar Pavilonjában a formaruha 

A Dubaji Világkiállításon a THEFOUR és az Elysian formaruháit viseli majd a Magyar Pavilon személyzete.

Újrainduló Condor járatok 

Frankfurtból az észak-amerikai kontinensre induló három közvetlen járat újraindítását jelentette be a Condor légitársaság.  

Több mint félezer csapost képzett a Dreher nyáron 

A sör minőségén túl a csapolás hangulatára, az elkészítés folyamatának legapróbb részleteire, a csapolt pohár látványára, esztétikájára is hangsúlyt fektető kezdeményezés révén már 550 vendéglátóhelyi alkalmazott emelte magasabb szintre csapolási tudományát és vált jóval elkötelezettebbé a minőségi sörcsapolás iránt.

Bekeményített a Delta Air Lines 

Az amerikai légitársaság közölte alkalmazottaival, hogy a be nem oltott munkavállalóknak havonta további 200 dollárt kell fizetniük a vállalat által támogatott egészségügyi ellátásért.

A reptér mellett alakít ki műszaki bázist a Sixt 

Mobilitási szolgáltatásainak bővítéséhez a reptér mellett alakít ki műszaki bázist az AutoWallis leányvállalata.

Továbbra is ingyen módosíthatók az Air France és a KLM repülőjegyei 

Mindkét légitársaság meghosszabbította a jegyek átfoglalásával kapcsolatos, a járvány idején bevezetett intézkedésének hatályát, így az utasok továbbra is ingyenesen módosíthatják megvásárolt repülőjegyeiket.  

Nyolc tuti tipp vendégszobák takarításához 

A szállodai takarítószemélyzetnek, akiknek gyakran naponta tucatnyi vagy annál is több szállodai szobát kell rendbe tenniük, nemcsak gyorsnak és hatékonynak, de precíznek is kell lenniük: az újabb és újabb vendégek számára a szoba minden egyes szeglete - az ágyneműtől a ruhás polcig, a szőnyegen át a lámpabura tetejéig - makulátlanul tiszta kell, hogy legyen.

Megtisztították a Siratófalat 

Kitakarították a zsidó újév előtt a jeruzsálemi Siratófalat.

Máté Bence természetfotós kiállítása Székesfehérvárott 

Ismét megtekinthető az ismert természetfotós kültéri kiállítása, ezúttal Székesfehérvár főterén.

Milyen káresetnél fizet az utasbiztosító? 

Íme, 9 olyan káresemény, amire fizethet a biztosító, ha megfelelő biztosítást kötünk az utazást megelőzően. Még kalóztámadás esetén is fizetnek, ha úgy hozza a sors!

Továbbra is fókuszban a pizsamás buszjáratok 

A Travel Expert szakmai portál szakértőket hívott közös beszélgetésre a stúdióba az augusztusi M7-es autópálya szabadbattyáni leágazásánál történt tragikus buszbaleset apropóján. A tragikusan végződő utazásról mi is részletesen beszámoltunk. Az ún. non-stop, “pizsamás” járatok vagy más néven “csobbanó” járatok továbbra is népszerűek az utazóközönség körében. Nagy Szilviával (Challenge Hungary) és Suszter Zoltánnal (Schuster Consulting) részletezték a témát. 

Világörökségi hatástanulmány a Gellért-hegyi siklóról 

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan.

Új közép-európai vezető a Marsnál 

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezte ki új közép-európai kereskedelmi igazgatójává, áll ezzel kapcsolatban küldött közleményükben.

Kamionsofőr hiány miatt nem rendelhető a McDonald's-ban turmix 

Lekerült az Egyesült Királyság mintegy 1250 McDonald’s gyorséttermének kínálatából a shake és a turmix, illetve egyes palackozott italok – közölte a vállalat a BBC-vel. Megerősítették, hogy az egész országra kiterjedő teherautó sofőrhiány áll a háttérben, írja a Forbes.hu a BBC híre nyomán.

A legjobb jelöltek megszerzésének módja 

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás, ez a Horeca-szektorra különösen igaz. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt, adja hírül a Piac és Profit írása alapján laptársunk, a Hrpwr.hu szakmai portál.

Új Airbus az airBaltic légiflottájában 

Megérkezett a lett légitársaság flottájának  legújabb,  YL-ABC néven lajstromozott Airbus A220-300 típusú repülőgépe Rigába.

San Fransisco utcáin a Google önvezető robottaxija 

San Francisco utcáin tesztelik a Waymot. Már rendelni is lehet.

Még több sertéshúst a magyar asztalokra! 

Indul a sertéshús fogyasztását ösztönző kampány. Pedig évente 30 kg fogyasztásánál tartunk, de a szakemberek ezt is keveslik.

Terjeszkedik a Kifli.hu 

A cég bővíti szállítási zónáit.

Izgalmas desztinációk ismét a Wizz Air kínálatában 

A légitársaság kínálatába újabb útvonalak térnek vissza, öt városba indítják újra járataikat.

Óriás tűzfalfestmény Karikó Katalinról 

A jövőt magyarok írják – ez a jelmondat kerül Karikó Katalin arcképe mellé azon az óriási tűzfalfestményen, amellyel a Brain Bar jövőfesztivál szervezői tisztelegnek a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében meghatározó szerepet játszó tudós előtt. A budapesti Krisztina körúton készülő óriás falfestmény az idei Brain Bar előestéjére készül el. 

Kampány a fecskék megmentéséért 

Kampány és pályázat indul a veszélyeztetett madarakért.

Rózsakerti séták Eszterházán 

A Cziráky Margit Rózsakert ágyásrózsáit mutatják be vezetett sétákon augusztus 28-án és 29-én, szombaton és vasárnap, 10.00 és 15.00 órakor Eszterházán.

Az Airbnb 20 ezer afgán menekültnek ad szállást 

A programot azonnal el is indítják, arról egyelőre nincs információ, hogy mennyi ideig tart majd.

Red Dot díjas a Mizo csomagolása 

Az 1955-ben alapított Red Dot Design Award – a világ egyik legrangosabb design elismerése – egy olyan vizuális formatervezés tematikájú pályázati verseny, amelyben a „piros pont” a minőség védjegye.

Eltűnnek a mágnescsíkok a Mastercard kártyáiról 

A Mastercard bejelentette, hogy 2024-től az újonnan kibocsátott Mastercard hitel- és betéti kártyáknak a legtöbb piacon már nem kell mágnescsíkkal rendelkezniük, 2033-ra pedig valamennyi Mastercard kártyáról eltűnnek majd.

Felmérés: a munkáltatók sokszor nem bíznak a HO-ban dolgozókban 

A munkáltatók kétharmada nem bízik ellégé kollégáiban távoli munkavégzés közben.

Bécsben újabb szigorítás 

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Osztriga mesterkurzus a Lupán 

Izgalmas és inspiráló gasztroprogram indul az osztrigák világába augusztus 28-án, a Lupa Beach Myfish teraszán.

Celebek helyett érdekes embereket népszerűsít egy hotel Los Angelesben 

A helyi közösségben dolgozó és élő aktív arcokat emeli ki a tömegből a CitizenM legújabb luxusszállodája.

Hűvösvölgybe villamossal? Most inkább ne 

Mert szerdától vasárnapig nem közlekednek a hűvösvölgyi villamosok.

Több zöldfelületre van szükség a városokban 

Több zöldfelületre lenne szükség a városokban: a fővárosi "hőszigethatás" megfigyelései, mérései szerint az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete akár már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a belvárosban - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meteorológiai tanszékének szakemberei.

Tetőkert a hőség ellen Bangkokban 

Zöldségeket és gyümölcsöket termesztenek a diákok és a személyzet Thaiföld fővárosában, a bangkoki Thammasat Egyetem tetején.

Újabb Covid-trend a láthatáron: az álláshalmozás 

Érdekes amerikai és nyugat-európai munkaerő-piaci trendről számol be a Wall Street Journal: a gazdasági lap cikke szerint a járvány miatt elterjedt otthoni munkavégzés lehetőségét kihasználva fehérgalléros munkavállalók egy kis csoportja tökélyre fejlesztette az egyszerre két munkahelyen dolgozás művészetét - írja a G7.

Hibrid munkavégzési keretek 

Bár már a nagyobb cégek többsége eldöntötte, hogy hibrid felállásban fog dolgozni a járvány után, sok dolgozónak még így is kényelmetlen jelezni azt, hogy melyik napokon szeretne az irodában lenni. Mivel a hibrid munkaidő egyik alapja, hogy magát a dolgozót is bevonják a döntésbe, így most nekik is véleményt kell formálniuk. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!