Rangos vitorlásverseny startja Máltán

Ismét Málta ad otthont a Rolex Middle Sea Race-nek, a tengerészet, az elhivatottság és a bajtársiasság több évtizedes ünnepének, amelynek során meghívják a hajózókat a szigetországba a világ minden tájáról, hogy versenyezzenek a vitorlásverseny egyik legkeresettebb trófeájáért.  

Idén október 22-én indult a verseny a máltai nagykikötőből, a Vallettai Upper Barrakka Gardens és a birgui Fort St Angelo között észak-kelet felé haladva, hogy megkerülje Szicíliát az óramutató járásával ellentétes irányban.

Az útvonal elhalad Capo Passero mellett Szicília délkeleti partjánál, majd a Messinai-szoroson keresztül Stromboli, a Tirrén-tenger vulkáni szigete felé veszi az irányt és Szicíliától északra halad.

Ezt követően a versenyzők elhaladnak a bájos Favignana sziget mellett, majd Pantelleria települése mellett.

A verseny végéhez közeledve a hajók Lampedusa-t érint, majd visszajutnak Máltára, átkelve a Marsamxett kikötő bejáratánál található célvonalon.

 

A Rolex Middle Sea Race-re először 1968-ban került sor, és máltai vitorlázók, Paul és John Ripard, valamint Alan Green és Jimmy White brit vitorlázók alapították, amely a régióra jellemző többinél hosszabb verseny. 

Statisztikák és tények:

Először tartották: 1968

Szervező: Royal Malta Yacht Club

2022 kezdés: október 22., szombat, Grand Harbour, Valletta (11:00 CEST)

124 jacht 24 ország képviseletében

A legkisebb hajó: Cuorematto, Absolute Wind 950, Andrea Barbera, Olaszország

Legnagyobb hajó: Leopard 3, Farr 100, Chris Sherlock, Spanyolország

Országos képviselet:

Olaszország - 28 nevező

Franciaország – 20 nevező

Málta – 12 nevező

Németország -11 nevező

Nagy-Britannia – 10 nevező

Lengyelország – 9 nevező

 

További részletek: https://rolexmiddlesearace.com

Forrás: www.visitmalta.com


Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.