Gyűjtőzacskóból ismét a kávégépbe: a kapszula útja a Nespresso-nál

Különleges meghívás a fenntarthatóság jegyében a Hajdúság fővárosába: előadás egy kávés multicég körforgásos szemléleléről, tökéletes ebéd a helyi csúcsgasztronómia fellegvárában, az IKON-ban, majd üzemlátogatás a visszagyűjtött kapszulák birodalmában. Október 18-án, a mai helyzetben a bolygó túlélése miatt fontos, egy valóban zöld megvalósítás részleteit ismerhettük meg  Debrecenben, a Nespresso meghívására.

Kávékészítés: a körforgásos szemlélet jegyében

Mint a programot nyitó előadásban elhangzott, vezető kávéipari vállalatként a Nespresso már évek óta számos lépést tett annak érdekében, hogy működését a teljes értéklánca mentén fenntarthatóbbá alakítsa. 2014 és 2020 között összesen 585 millió svájci frankot fektettek a The Positive Cup elnevezésű fenntarthatósági stratégiába.

Ennek fontos pillére az ökológiai szemléletű tervezés: a körforgás elvére és az innovációra összpontosítva úgy tervezik meg kapszuláikat, kiegészítőiket és kávégépeiket, hogy azokban és csomagolásukban egyre nagyobb legyen az újrahasznosított és újrahasznosítható anyagok aránya, mondta el a prezentáció alkalmával.

Alumínium: a tökéletes alapanyag

A Nespresso kapszulák mindig alumíniumból készülnek, amely tökéletesen védi a kávét a levegőtől, a nedvességtől és a fénytől, így a kiváló minőségű pörkölt, őrölt kávé a lehető legfrissebb marad — egészen az elkészítés pillanatáig. Emellett az alumínium további fontos előnye, hogy korlátlan alkalommal újrahasznosítható; az alumínium a világ egyik legnagyobb mértékben újrahasznosított anyaga. Olyannyira, hogy a világon valaha előállított alumínium 75 százaléka ma is körforgásban van. Ráadásul, ha egy termék nem újonnan előállított, hanem újrahasznosított alumíniumból készül, az lényegesen kevesebb energia felhasználását jelenti a gyártási folyamat során. 

2020-ban, a világon elsőként, bemutatták a 80 százalékban újrahasznosított alumíniumból készült kávékapszulákat, és céljuk, hogy hamarosan az összes otthoni fogyasztásra szánt Nespresso kávét (Original és Vertuo egyaránt) újrahasznosított alumínium felhasználásával készült kapszulákba csomagolják.

Visszagyűjtés: bárki számára elérhető

Megtudtuk azt is, hogy a körforgásos szemlélet megerősítése érdekében a márka világméretű kapszula-gyűjtőrendszert épített ki, amely mára már 70 országban elérhető, és van, ahol az állami szelektív gyűjtőrendszer keretén belül is gyűjtik a kapszulákat.

A cég tovább növeli a kapszulák visszagyűjtési és újrahasznosítási arányát, éppen ezért olyan kezdeményezésekbe invesztál, amelyek révén egyszerűbbé és könnyebbé válik az alumínium újrahasznosítása, a kávézacc pedig energiaforrásként vagy anyagában hasznosulva kerülhet vissza a körforgásba.

A Nespresso Magyarországon 2012 óta gyűjti a használt kapszulákat Boutique-jaiban, 2017-től pedig vásárlóik a megrendeléseik kézbesítésekor a futárszolgálattal is visszaküldhetik használt kapszuláikat, illetve leadhatják őket az átvételi pontokon is. 2021 végén a cég globális becsült újrahasznosítási aránya a visszagyűjtési rendszerekben 28 százalék volt. Magyarországon a kapszulák újrahasznosítási aránya több mint 40 százalék, és folyamatosan növekvő tendenciát mutat.

Feldolgozó üzem: Kukori-feeling, birodalmi lépegetővel, rázódobbal, kalapálással

A Magyarországon visszagyűjtött kapszulák a debreceni feldolgozópartnerükhöz, PMR Kft. telephelyére kerülnek, ezt látogattuk meg mi is az előadást és az ebédet követően.

Első pillantásra úgy tűnik, olyan, mintha Kukori mester birodalmába kerültünk volna: mindenütt szemétkupacok, kávés kapszulahegyek, aztán ahogy a Nespresso szakértőjének vezetésével körbejárjuk az üzemet, kiderül, nagyonis rendezett és szervezett minden egyes lépés, minden területnek külön meghatározott funkciója van.

Első lépésként a beérkezéskor a használt kapszulák súlyát lemérik, utána egy helyre gyűjtik azokat. Majd a kapszulákat kiöntik a gyűjtőzacskókból, és a kézi válogatással eltávolítják az idegen anyagokat. Miután kiszárították a kapszulákat, azok egy speciális gépbe kerülnek, amely először kisebb darabokra vágja a kapszulákat, majd egy rázódobba kerülnek, amely szétválasztja az alumíniumot és a kávézaccot. Utóbbi tárolókba kerül, míg az alumíniumot összepréselik vagy zsákokba gyűjtik, és alumíniumkohóba szállítják, ahol beolvasztásra kerülnek.

Végül megtekintettük azt a szerkezetet is - leginkább a Star Wars birodalmi lépegetőjéhez tudnám hasonlítani -, amely még csak próbaüzemben van ugyan a telephelyen, azonban hamarosan "élesben" is beáll rázódobos társa mellé: itt kalapácsok segítségével történik a gépben a szétválogatás, sokkal gyorsabb és korszerűbb módon, mint a másikban. Viszont, és ezt érdemes kihangsúlyozni, mindkét gépsor magyar találmány és egyben magyar fejlesztés, dícséretes példájaként a hazai kreativitásnak.

Pannonhalma: jut bőven a levendulásokba is

Az alumínium különböző használati tárgyak formájában születik újjá, a kávézaccot pedig komposztálás során hasznosítják.

A Magyarországon visszagyűjtött kapszulákból származó kávézacc egy részéből például speciális termőközeget fejlesztett a Nespresso, amelyet a Pannonhalmi Főapátság levendulamezőinek talajjavítására használnak fel.

Fontos pozitívum még: a kapszulák mind hazai fogyasztóktól származnak, és mind a feldolgozásuk — az alumínium és a kávézacc szétválasztása —, mind a termőközeggyártás - Magyarországon történik. A kávézacc többi része, ami nem Pannonhalmára utazik tovább, Debrecen környékén, komposztálás során kerül újrafelhasználásra. 

Nespresso: fenntarthatóság 30 éve immár a fókuszban

Lényeges megemlíteni a céggel kapcsolatban, 1986-os megalapításuk óta folyamatosan arra törekednek, hogy pozitív hatással legyen a kávéiparra. A vállalat üzleti tevékenysége már 2017 óta karbonsemleges, 2020-ban pedig új célként tűzték ki, hogy ellátási lánca további részein és termékei életciklusában is visszaszorítják a szén-dioxid-kibocsátását. 2022-ben minden egyes csésze Nespresso kávé karbonsemleges lesz, amelyet a The Carbon Trust tanúsítványa igazol. A Nespresso a 2009-es szinthez képest 24 százalékkal csökkentette az egy csésze kávéra jutó karbonlábnyomát, és számos partnerrel (például a Pur Projet szervezettel) 6 millió fát ültetett el a 2021-es év végéig.

Erőfeszítéseinek fontos elismeréseként megszerezték az egyik legjelentősebb globális fenntarthatósági elismerésnek számító B Corp™ tanúsítványt. Ez egy olyan globális, vállalatokat tömörítő közösség, amelynek tagjai tekintettel vannak munkavállalóikra, beszállítóikra, fogyasztóikra, a közösségre és a környezetre, amelyben működnek. 

 

 



Forrás: Nespresso


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.